Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MINT A LEGYEK

Forte Társulat: A te országod / Trafó
2016. jan. 27.
Horváth Csaba nem híve a pamfletszerű, beszólogatós politikai színháznak, darabválasztásai mégis egytől egyig aktuálisak és politikusak, a legégetőbb társadalmi problémákba tenyerelnek bele. KRÁLL CSABA ÍRÁSA.
Horváth Csaba és a Forte Társulat ismét nem a színházcsinálás könnyebbik végét fogta meg, amikor olyan embert próbáló sorozat után, mint Agota Kristof A nagy füzete, Helen Edmundson Irtása és Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése újra epikus alapanyagból készült átirattal, illetve annak jellegzetesen fortés, vegyes műfajú adaptációjával jelentkezett. Meg kell azonban hagyni, Horváthéknak kifejezetten jól áll a kockázatvállalás, mondhatni csak az áll jól, mert akkor vannak elemükben, az hozza ki belőlük a legtöbbet, ha maguk elé már-már legyőzhetetlennek tűnő kihívásokat gördítenek.
Kurta Niké,
Kurta Niké, Zsigmond Emőke
Mert ugyan mi másnak lehetne tekinteni, ha nem ennek – az ügynökügybe keveredett, de – a múlt század második felének legnagyobb hazai elbeszélői közt számon tartott, közel tíz éve halott Tar Sándor „földszagú”, szociografikus novelláinak értő színre vitelét a magára hagyott kisember pokoljárásáról, amely feltehetően ugyanúgy ledobna magáról egy konzervatív szemléletű, naturalista-realista rendezést, akár Agota Kristof vagy Borbély Szilárd művei.
Tar elbeszéléseiből a szerző közeli jó barátja és műveinek avatott ismerője, Keresztury Tibor író készített – saját tárcanovelláinak felhasználásával – új színpadi szöveget, végső soron új magyar drámát. A szövegkönyv húsát adó Tar-novellákban (Vízipók, Csóka, Lassú teher, A te országod), és a kissé abszurdba hajló, korban közelibb, de súrlódásmentesen közéjük ékelődő Keresztury-szövegekben (A játékgép kishúga, A karácsonyfás ember, Ebédszünet, Totállájf stb.) az a leginkább megrendítő, hogy bár a darab a rendszerváltás munkás-kárvallottjainak italba, nélkülözésbe, depresszióba, családszéthullásba torkolló lecsúszástörténetét meséli el, és ennél fogva a textus hemzseg a „cocializmus” ma már anakronisztikusnak tűnő politikai, tárgyi, nyelvi kuriózumaitól, Josip Broz Tito felemlegetésétől a szapora elvtársozáson át a befőttes gumival átkötött Sokol rádióig, szóval mindennek ellenére Horváth rendezése nem áraszt retrohangulatot. Nem egy letűnt kor lenyomata, egy zárvány, amihez ma már semmi közünk, a külsőségek (Benedek Mari izgalmasan váltogatott, még a kilencvenes éveknél is korábbra datálható öltözékei) ellenére sem. Továbbnyúlik annál, köszönhetően a szöveg szédítő hitelességének és időszerűségének meg a rögvalótól elemelt kortárs színházi nyelvezetnek, és aktualizálás nélkül is rámutat a jelenre. 
Mennyit ér az ember(élet)? – teszi fel a kérdést az előadás. Jóformán semmit, vagy a semminél is kevesebbet, szűrhető le a szikár válasz. Hiszen úgy hullanak az A te országodban a szereplők, nem egyszer önként száműzve magukat e világból, olyan észrevétlenül és mindenféle részvét nélkül a rendszerváltás óriási zűrzavarában, mint a legyek. Mintha puszta tárgyról, fogyóeszközről lenne szó, amit használat után a szemétdombra hánynak. És nincs feloldozás, nincs kiút, mert aki egyszer elindult a lejtőn, az megállíthatatlanul zuhan és zuhan lefelé, egyre lejjebb, és ha kell, még bele is rúgnak, hogy pontosan tudja, hol a helye.

Keresztury Tibor a mélyről jövő, és magát akarva-akaratlan még mélyebbre rántó, a kiszolgáltatottak világát nem felülről, hanem testközelből megtapasztaló-szemlélő vadzseni Tar novelláiból Sipos, a nyugdíjazás előtt álló rokkant brigádvezető alakján keresztül sző lineáris történetet, ahová mellékszálként, ám nem mellékesen csatlakoznak be további emberi sorsok és események. Elsősorban az alig felnőtt, értelmi fogyatékkal élő Vízipók és Csóka, a segédmunkás cigányfiú kálváriája. Két sors, két archetipikus válságtörténet, mely az előítéletesség korántsem csökkenő népszerűsége folytán önmagában is kortalanítja a darabot. 
Az üzemet takarító Vízipók (Pallag Márton) közröhej és állandó szívatás tárgya a látszólag magabiztos, de belül ugyanolyan törékeny és esendő nagyvagány melósok részéről, mert hát mindenki arra tapos, amerre tud, vagyis lefelé, és ez olykor még sugárzó büszkeséggel is tölti el őket. A csókával járkáló Csókát (Kádas József) és féltestvérét (Novkov Máté) meg addig-addig húzzák, kóstolgatják merő kedvtelésből csupán a bőrszíne miatt („Csúf egy állat! Pont, mint ti! – mondja a portás érkezésükkor a fekete madár láttán), amíg el nem veszti a fejét, és véres elégtételt nem vesz az őket froclizó társaságon, miközben viharos gyorsasággal sodródik a végzete felé, amit kívülről senki nem lát, még csak meg se neszel. „Ember vagyok én egyáltalán?” – teszi föl a kérdést a meghökkent Siposnak, amiben minden benne van, amit szűkebb és tágabb környezete róla, és a „maguk fajtájáról” gondol.     
A párttag és munkásőr Sipos (Krisztik Csaba) útja, aki vészhelyzetben persze se innen, se onnan nem kap segítséget, hisz minden átalakulóban, recseg-ropog – egy lassabban eszkalálódó leépülés-történet. Sipos fokról fokra veszít el mindent: előbb a munkáját, később a feleségét, végül a gyermekét, bár őket már akkor elveszítette, amikor évtizedekig a családjától távol kényszerült munkát vállalni. Szinte föl se fogja, mi történik vele, csupán sodródik az eseményekkel, és zuhan egyre mélyebbre, bele a piába, a nincstelenségbe, a túlélésért folytatott piti hazugságokba. Ő, aki nem hazudott, nem lopott, „becsületes munkával keresett meg mindent”  világ életében (jó, kicsit fusizott néha, de ki nem?), onnan kapja majd a legnagyobb pofont, ahonnan a legkevésbé sem várná, attól, akit a legjobban félt és szeret.
Jelenet az előadásból.
Jelenet az előadásból.
Keresztury szövegkönyvének egyik fontos döntése, hogy leíró részeket is tartalmaz. Ezeket a tömör, helyszínmegjelölő és környezetfestő szövegeket a – gyárban titokban mini szatócsboltot üzemelő – Nándi néni szerepébe is belebújó Földeáki Nóra narrálja, szenvtelen, közlő modorban. A halálokat is, amelyek megesnek, csak úgy a margón, mellékesen. De mivel Horváth színháza nem ábrázol, és a legkevésbé sem realisztikus, ezért az általa elmondott leíró részek lényegében az egész előadásra kiható generátorként is működnek, amelyek folyamatosan táplálják a szöveg tartalma és a játék képe között szikrázó feszültséget.  
Mocsár Zsófia kopár üzemcsarnokot épp csak jelzésszerűen megidéző terében jóformán a semmiből képződnek meg más helyszínek: kisvárosi kocsma, lakásbelső, falusi vasútállomás stb. A padlót és a torzóban maradt hátsó falat borító csempe utánzatú linóleum igazi telitalálat. Pontos képi metaforája annak, hogy ez az egész hóbelevanc, selejtet selejtre gyártó (nagy)üzemestül, felépítendő szocializmusostúl mekkora szemfényvesztés, mennyire hazug, mennyire ál.
Horváth színházát látványos külsőségek helyett ezúttal is testek építik fel. Élő, eleven testek. A szó szoros értelmében rájuk hárul minden, ami a szöveg mellett, helyett és ellenében kimondásra kerül, ami a szavakon innen és túl van, és ezért nem is mindig lefordítható. Helyszínváltozást jeleznek, reálszituácókat erősítenek fel, kommentálják, karikírozzák, stilizálják, absztrahálják, új árnyalattal gazdagítják, más dimenzióba emelik az elhangzottakat, koncentrált figyelemmel és macskaügyességgel váltanak új pozíciót. Mégsem a test cirkuszi mutatványa ez, jelenléte nem attrakciót, elbűvölést, és nem is esztétikai gyönyörkeltést szolgál – „csupán” a szöveggel azonos rangú szerephez jut egy komplex színházi vízióban. (És még valami: a fizikai színház fogalmának háttérbe szorulásával a kritika újabban előszeretettel kezdi használni Horváth munkáira az erősen devalválódott mozgásszínház kifejezést, ami ellen nem csak ő tiltakozna hevesen, de szakmaiatlan is. Az eredetileg mimikus elemekkel fűszerezett, illusztratív és elbeszélő jellegű mozgásszínház ma már ugyanis egy túlhaladott, nem létező műforma, s bár sokan próbálnák újraéleszteni, a Forte végtelenül szikár, fegyelmezett és testtudatos színházi gondolkodása fényévekre van tőle.)       
Fotók: Puskel Zsolt
Fotók: Puskel Zsolt
Díszletből, tárgyakból, kellékekből Horváth csupán annyit emel be a színpadra, amennyi feltétlenül szükséges, amit játékra bírhat, ami élővé válhat, szervesülhet és organikusan beépülhet az eszközhasználatában is többszörösen kifordított és jelentésessé váló játék precíz gépezetébe. A kellékeket mintha egy vízvezetékszerelő-műhelyből bogarászták volna össze, különböző hosszúságú és átmérőjű pvc-csövek, műanyag könyökök, T-elemek és egyéb alkatrészek kerülnek folyamatosan a játszók kezeügyébe, alkalmazási módjuk pedig határtalan. Jól passzolnak a részben ipari környezetben zajló cselekményhez, de a történet más pontján, más helyszíneken és más kontextusban is remekül hasznosulnak. A fantáziának semmi nem szab határt: a furmányosan játékba vont tárgyakból egyaránt lehet lift, ágy, dobverő, karácsonyfa, távcső (a női zuhanyzó megkukkolására), hangszer, vonatkémény, merevedő vagy lefittyedő hímtag, női farpofa és hatalmas cici. De sugallhat érzelmi labilitást – ha valaki a műanyag cső tetején egyensúlyozva próbál kommunikálni –, vagy visszaadhatja egy sebesen haladó vonatszerelvény rázkódó mozgását is. 
Az új fiatal színészekkel kiegészült régi fortés csapat minden tagja több szerepet is játszik. Ha kis megszólás, ha nagy, ha csoportos koreográfia, ha szóló, szerepüknek egyforma fontosságot tulajdonítva dolgoznak meg a közös sikerért. Krisztik Csaba egyre nagyobb súllyal, teherrel a vállán, megrendítően biceg át Sipos elvtárs szerepén. Pallag Márton Vízipók kiszolgáltatottságát, Zsigmond Emőke a feleség tartózkodó lenézését, Fehér László a gyermek gonoszságba fordult együgyűségét jelzi finom árnyalatokkal. Horkay Barnabás csókaként szálldos, Kádas József érző, feszültséggel telt cigányfiút alakít. Andrássy Máté felvett tartást ad Kelemen figurájának, Földeáki Nóra dörzsölt, halvérű Nándi nénit hoz. Kurta Niké Vaskor Lídiája felejthetetlen.   
Az A te országod jelentős előadás. Horváth Csaba pedig egyre jelentősebb rendező, akit a színházi szakma sem szemlél már lekezelően, a táncos oldalról jött betolakodó gyanakvásával, mint kezdetben. Mert legyünk őszinték, komoly hendikeppel indul itt mindenki, aki nem valakinek a köpönyegéből bújt ki és a bevett esztétikai normákkal szemben saját színházi nyelv kialakítására tör. Márpedig ez a nyelv az utóbbi évek fortés produkcióban már egy cizellált, bölcs és érett nyelv benyomását kelti, ami szöveg és mozgás, színészi játék és testtudatos gondolkodás, drámaiság és stilizáció előadásonként változó (!) optimális arányának megválasztásával produkcióról produkcióra meg tud újulni. 
Horváth színháza érett felnőtt korba lépett. 
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek