Párkapcsolatok tekintetében a legnagyobb gond Törökországban (és a muzulmán társadalmakban általában) – állítja például a Nobel-díjas török író, Orhan Pamuk –, hogy nincs elfogadott kerete a fiúk és lányok hétköznapi ismerkedésének. Nem az a legfőbb baj, hogy nem tudnak házasság előtt szexuális életet élni (bár persze az is), hanem az, hogy az ország legnagyobb részén nincs lehetőségük pusztán kettesben együtt lenni, beszélgetni, sétálni sem. Ezért az egymás felfedezésére vágyó kamaszodó fiatalok bulizások, mozizások vagy, mondjuk, strandolások helyett sietős titkos légyottokra, vagy nagyon korai házasságra kényszerülnek.
Mélyen megosztott társadalomként szoktunk tekinteni a magyarra, de az itthoni politikai és ideológiai szakadékok észrevehetetlen hajszálrepedésnek tűnnek a török társadalom megosztottságához képest. Arrafele az elmúlt száz év a nyugatos/modern és a keleties/tradicionális szemlélet közötti szembenállás jegyében telt a politikai konfliktusok, a hétköznapi életszervezés és a kultúra terén egyaránt – irodalmi, színházi, filmes és képzőművészeti alkotások tucatjai tanúskodnak erről. Az említett Pamukon kívül a legutóbbi évekből a videóművész Kutlug Ataman vagy az Arany Pálma díjas rendező, Nuri Bilge Ceylan juthat eszünkbe, akiknek e téma vált munkásságuk megkerülhetetlen középpontjává.
E tradíciónak bátor folytatója az elsőfilmes Deniz Gamze Ergüven, aki (elsősorban francia pénzből, ők is nevezték Oscarra) nőként mesél a török lányok keserű sorsáról. Öt tizenéves nővér érkezik haza eldugott falujába a városi iskolából szünidő elején, de mielőtt hazamennének a szüleik halála óta őket nevelő nagyanyjuk házába, strandolnak egyet a tengerparton néhány fiú osztálytársukkal. Amint ennek híre megy, a nagyanya és a nagybácsi a lányok jó hírnevének megőrzése érdekében radikális változásokat eszközöl. A börtönszerűen megerősített házból feleséggyárat csinálnak, ahol az iskolától eltiltott lányok egyetlen feladata a házimunka elsajátítása, majd pedig a megvalósulás részleteiben megdöbbentő elrendezett házasságok elfogadása és beteljesítése.
 Jelenetek a filmből |
Ergüven egyik legfontosabb formai döntése, hogy a Törökországban rendkívül népszerű melodráma műfaji keretei szerint építi fel a történetet: e tradíció nyomait fedezhetjük fel az események drámaiságának crescendójában és a környezet, a mellékszereplők sematikus, tipizáló ábrázolásában. Ugyanakkor az öt lányt a játékidő lehetőségeihez képest rendkívüli módon egyéniesíti és árnyalja: a film leginkább megkapó pillanatai az ő vidám vagy szomorú együttléteik, amelyek során elképesztően közvetlen, érzelmi közelségről tanúskodó interakciót valósítanak meg. Azt gondolom, a rendező megközelítésének legnagyobb érdeme, hogy az alapvetően drámai eseménysort minden pillanatban olyan mértékű életigenlés, energia hatja át, amelyet nagyon ritkán tapasztalunk. És ezt – oly sok önsajnálatban szenvelgő férfi alkotást látva – hajlamos vagyok a női szemlélet számlájára írni.
A Mustang, bár elsősorban öt lány történetét meséli el, valójában a harcosan világi, „nyugatos” álláspontot képviselésével kíván tenni a változásért. Azonban éppen az általános szintnek a megidézésével van a legnagyobb gond: azáltal, hogy a történetet a melodrámába ágyazza, rendkívüli mértékben individualizálja a történetet. A szinte kizárólag a családra fókuszálás révén az egyenként férjhez adott lányok tragédiája, ellenségképe, túlélése és a bonyodalmak egyfajta megoldása csak egyéni szinten tematizálódik. Ez a megközelítés talán abból a szempontból védhető, hogy a szerző az elrendezett házasság embereket (és persze főleg nőket) megnyomorító gyakorlata ellen a szenvedő hősökkel való nézői azonosulás kiváltása révén akar tenni.
Ugyanakkor a török társadalom legnagyobb tragédiája nem az egyének általunk avíttnak vélt gondolkodásmódja és értékrendje, mert ezek a korszerű kommunikációs eszközök és az általuk közvetített szekuláris tartalmak révén viszonylag rövid idő alatt megingathatóak lennének. Az igazán komoly probléma – és ez az, amire a Mustang néhány momentuma rávilágít – a nyilvánosságnak az a szerkezete, amely akkor sem engedi a változásokat érvényesülni, ha már a közösség jelentős része valamelyest másképp gondolkodik. A film néhány jelenetéből kiderül például, hogy a nagymama nem feltétlenül és mindig ítéli el a lányok szabadosságát, csak akkor lép fel határozottan, mikor rájön, hogy a közösség rosszallja azt. Az archaikus közösségekben olyan ereje van a nyilvánosságnak, hogy a megbélyegzéstől és/vagy kirekesztéstől való félelem miatt szóba sem kerülhet az alapértékek megvitatása, netán megkérdőjelezése. Ezért ezen közösségek együttes tehetetlensége a változással szemben sokkal nagyobb, mint az egyéneké lenne külön-külön.
 A képek forrása: MAFAB |
A Mustang azáltal, hogy egy eldugott tengerparti faluba helyezi a cselekményt és hogy inkább egyénre/családra szűkített problémaként tárgyalja, (akár akaratlanul is) elszigeteltebbnek mutatja be ezt a jelenséget és értékrendet, mint amilyen az valójában. Ne felejtsük, alig két évvel ezelőtt az ország miniszterelnök-helyettese még arról beszélt, hogy a nőknek nem lenne szabad nyilvánosan nevetniük, inkább olyan tisztességes lányokra lenne szükség, akik elpirulnak és lesütik a szemüket, mikor egy férfi rájuk néz. Bármennyire megdöbbentő és a varázslatosan kozmopolita és nyüzsgő Isztambult látogató külföldi számára elképzelhetetlen, ez a mai Törökországot alapjaiban meghatározó kérdés.
A Mustang a lányok természetes játéka és a rendkívül természetesnek ható dialógusok miatt magával ragadó és átélhető élmény. Ugyanakkor nem sokat mutat a képi világ megvalósítás tekintetében: a szereplőket közvetlen közelről követő kézikamerán kívül semmit nem tud vizuálisan hozzátenni a történethez. Pedig – ha más nem – szeme előtt lebeghetne az ugyancsak nagyon fiatal, és hasonló témát pedzegető Abdurrahman Öner, aki a miskolci fesztiválon 2013-ban vetített szenzációs rövidfilmjében (Vanished into the Blue) lenyűgöző formai megoldást talált ki e probléma ábrázolására. Ergüven első játékfilmjével egyértelművé tette, hogy jó történetmesélő, tud bánni a színészekkel és hogy harcosan kiáll társadalmi ügyek mellett. De azt még a következőkben kell bizonyítania, hogy nagy formátumú filmrendező.