Rendhagyó módon nem egy színész, hanem egy produkció beugrása dobott mentőövet a fesztiválnak.
A jegyüket vissza nem váltókat ugyan várja színházi produktum, de fiaskók hadával ünnepelni az előadást megelőzően is hangszóróba búgott hetvenedik évfordulót mégsem stílusos. Márpedig a Szolnoki Szigligeti Színház valamennyi tervezett vendégjátékát lefújták (köztük az év – sokadik – musicalszenzációjaként felvezetett A vörös Pimpernel című darab magyarországi ősbemutatóját is). És tették ezt jóval kisebb (sőt: szinte érzékelhetetlen) lendülettel a beharangozás lelkesedéséhez képest. Arról, hogy a két előadásból csupán egyet tartanak meg, finoman, arról, hogy a színre kerülő Oliver! a Pannon Várszínház vendégszereplése, mélységesen hallgattak (bár a honlapjukon feltűnt valamiféle ködös jelzés erre vonatkozóan). Holott a médiát nem csupán a szép évforduló világba zengésére, hanem a tájékoztatás szócsöveként is illene használni. Gáláns ajánlat ugyan a jegy árának helyszíni visszafizetése, de hogyan fosztaná meg a gyermekét egy érző szívű szülő a lelencházi Oliver történetétől, ha már családostul bevetették magukat a Margitsziget rengetegébe. A mese végül sztártalanítva ugyan, de elmesélődik. A játszóknak egyszerre kell küzdelmet vívniuk a Budapesti Nyári Fesztivál iránti ellenérzéssel és a szervezők tolmácsolta sajnálkozással, miszerint őket sikerült feltálalni Vikidál Gyula helyett. A Pannon Várszínház Oliver! című előadása a fesztivál árva gyermeke.
 Jelenet az előadásból |
A színrevitelnek (rendező: Vándorfi László) egyaránt akadnak színvonalas és arcpirító részletei is, a képlet mindent összevetve semleges. A díszlet két fémkalickából és néhány feleslegesen a színpadra hordott tárgyból áll. Amennyiben utóbbiakat és a csálé fekete oldalparavánokat nem számítjuk, a festett háttér és a jól kihasználható fémszerkezetek (az egyik főleg árvaházként, a másik főként az elveszettnek hitt Oliver nagyapjának polgári lakásaként tűnik fel) egészen mutatósan festenek (a díszletet Kovács Yvette Alida tervezte). Az előadás éppen azokban a pillanatokban talál önmagára, amikor nem kísérli meg a lehetetlent: túlmutatni saját határain. A táncjelenetek (koreográfus: Krámer György) kissé bágyatagok, és a Fagin bandáját adó fiatalok – egy náluknál egy fejjel magasabb fiatalember kivételével – nemigen táncolnak jól. Az említett úrra (talán virtuóz tánctudását kiemelendő) rendre a tömegjelenetből kiszakított koreográfia végrehajtását bízzák, ami sokélű kardnak bizonyul: egyrészt a nézők szükségképpen őt nézik az éppen éneklő (és gyermekkarral körbevett) szereplő helyett, másrészt kiviláglik a tánctudásbeli különbség (ráadásul komikusan is hatnak a neki jutott néptáncos elemek).
 Jelenet az előadásból (Forrás: pannonvarszinhaz.hu) |
Finnyás néző hiányolhatja az előadásból a címszereplőt is: az Olivert alakító Horváth Bence fegyelmezetten végrehajtja árvagyereki instrukcióit, de egyetlen természetes megszólalása sincs (ellenben van neki gyakran hamisságba csukló énekhangja). Talán a gyerekekről és kutyákról szóló régi receptnek köszönhető, hogy a Margitszigeti Szabadtéri Színpad hodályában kucorgó kamaraszínháznyi nézőtől mégis vastapsot kap. Jár viszont a taps a Fagint játszó Koscsisák Andrásnak, aki görbített hátú nyurgaságával, kócos madárfészekhajjal a fején (és korrekt énekteljesítménnyel) karikírozza végig az előadást. Olykor kissé túlzón, de mindenképpen magával ragadóan. Az Oliver! című musicalbe szerelmet is szőttek: Nancy (Hatás Andrea), a tisztalelkű prostituált jóérzése ellenében is kitart az alvilág kegyetlen főnöke, Bill Sikes (Zayzon Csaba) mellett. Hatás Andreáé az előadás nagy dobása: egy nagymonológ (lényegében nagy dal), amelyet megelőző hullámzó teljesítményét feledtetve rendkívül érzékenyen ad elő. Egyáltalán: a mórikálást elhagyva valóban drámai hangokat üt meg. A Pannon Várszínház előadásának kétségtelenül legizgalmasabb egyénisége azonban a Dörzsöltet adó Egyed Brigitta, akit a színlap felvonásközi megtekintéséig kiemelkedően tehetséges fiúnak gondoltam, a szünet után pedig varázslatra képes színésznőnek tartottam (s ez mindmáig nem változott). Nem csupán a fiúbőrbe bújás bravúrjával tűnt ki az előadásban: dalait profi könnyedséggel és humorral adja elő. Az ő nyomán érdemes haladnia egy olyan társulatnak, ahol az értéket egyértelműen nem anyagi javakban mérik. Egyetlen példa a szabad szellemet leláncoló rendezői túlgondolásra és affektálásra: a díszmeleggé parodizált Mr. Bumble vajon miért vesz feleségül egy dominává szigorított nevelőnőt? Kérdés továbbá, hogy említett szereplők miért éneklik Oliver nevét következetesen hosszú l hanggal?
Ha már a betűknél tartunk: a szolnoki előadás sztárszereplőinek plakátjai a mai napig csalogatják a közönséget a köztereken az Oliver! című szuperprodukcióra. A bocsánatkérések közepette a nézők kezébe nyomott fénymásolt színlap ezúttal igazabbnak bizonyult: így van ez valahogy a kicsiny Pannon Várszínház a Budapesti Nyári Fesztivál fölött aratott erkölcsi győzelmével is.
Kapcsolódó cikkünk: Nyári fesztiválok 2008