Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

FINOMAN, HALKAN

Thália papja – Bárány Frigyes
2015. nov. 23.
Van az úgy, hogy egy ország – vállalva a túlzásokat: egy kontinens, az egész világ – beleszeret egy színészbe. Vagy valamelyik alakításába. S aztán az emlékező szeretet tartósnak bizonyul. Ez történt Bárány Frigyessel első filmszerepe, Az aranyember Kacsukája esetében. TARJÁN TAMÁS KÖNYVISMERTETÉSE.
Az érdekházasságra készülő jóképű főhadnagyot „tiszta véletlenből” osztották éppen Bárány Frigyesre a Jókai-regény filmváltozatában – olvassuk a nyolcvanötödik születésnapját nemrégiben ünnepelt, ma is aktív színművész tiszteletére megjelent portrékönyv lapjain. A szerepre kiszemelt, azonban 1956-os múltja miatt a filmezéstől még egy ideig eltiltott Darvas Iván helyére a debreceni színház rendezője, Szász Károly ajánlotta tehetséges színészét. „Egy öregúr”, a filmet forgató Gertler Viktor némi szemrevételezést követően, ám szinte habozás nélkül döntött. Az öregúr akkor hatvanegy éves volt…
Nyíregyháza azon megyeszékhelyek egyike, ahol a színházi könyvkiadás terén időnként történik valami. Az 1981-ben létrejött társulat mára egyedüliként a városban működő alapító tagjáról sem feledkeztek meg a jeles dátum alkalmával. A megszokott kereteket át nem hágó, informatív, igényes pályaképpel gazdagodtunk. Bőséges életrajzi visszapillantás, alapos, tárgyszerű, állomásról állomásra haladó pályarajz, vallomás a hivatásról, szereplista, nem szűkmarkúan mért, kitűnő fényképanyag, kissé esetlegesebb kritikai szemelvénygyűjtemény – kell ennél több? Legfeljebb azt sajnáljuk, hogy a fiatal Bárány fotóit hiába keressük (mivel a könyv a nyíregyházi évtizedek zenit-időszakára, a település hűséges, sokszor sokféleképp díjazott polgárára, a teátrum vezető aktorára koncentrál), s az alakításoknak a Wikipédia még kiegészítésekkel sem a legbiztosabb forrása (akad is évszám-tévesztés, illetve nem derül ki, hogy A tanévzáró nem nagy-, hanem kisjátékfilm).
Bárány Frigyes esetében nem a közhelynek enged a kötet címválasztása. Szerzetesi gimnázium tanulója volt egy időben (az esztergomi bencéseknél), maga is felöltötte előbb a kék, majd a fekete reverendát. Sikerrel kezdte teológusi tanulmányait, harmadéves korában cantus magister (a kórus előénekese) vált belőle, infirmáriusként a gyengélkedő hallgatókat istápolta, majd váratlanul mégis bejelentette távozását: „…nem sikerült magamban kifejleszteni azt, amit valaha elképzeltem, és nem tudtam folytatni a papi tanulmányaimat”. Így lett azután – további kitérők várták még – Thália papja.
Az interjúk formájában íródott krónika számos érdekességet vonultat fel. Bárány Frigyest például az édesapja sosem nézte meg egyetlen szerepében sem, mert miután tudomásul kellett vennie, hogy Magyarországon hosszasan állomásoznak szovjet csapatok, tiltakozásul mindenféle szórakozástól – mozitól, meccstől, egyébtől – eltiltotta magát, és fia kérésére sem tett kivételt egy színházi előadással sem. Pedig a szépen induló és még szebben kiteljesedő karrierben, melyet a Makay Margitnál végzett tanulmányok alapoztak meg, az apa igazán örömét lelhette volna. Nem volt szabályszerű a haladás, különféle okokból hamarabb szakadtak meg bizonyos folyamatai, mint ahogy az törvény- és időszerű lett volna (például 1975 után a művész nem szerepelt egyetlen mozifilmben sem), ugyanakkor döntéseit igazolta az élet és a siker. Különösen a Nyíregyházára történt szerződés esetében, amely nagy szerepek és remek karakterek máig tartó sorát nyitotta meg előtte. 
A könyvet két kitűnő tollú újságíró jegyzi. Nevük csak a kolofon-oldalon szerepel: írta és szerkesztette: Baraksó ErzsébetBodnár István. Előbbi Bárány felesége. Munkamegosztásuk jellege nem tűnik ki. Egységes, jól olvasható, a sokoldalú színművészre hitelesen rávalló szöveget hoztak létre (a sokoldalúságot itt például a képzőművészeti tehetség, indíttatás miatt is kiemeljük). Bárány úgy emlékezik: gyerekkorában testvéreivel, barátaival többek között azért szeretett moziba járni, mert megbabonázta a hatalmas függöny, amely akkoriban a vásznat eltakarta. „Nagyon tetszett nekünk, ahogy egy sínen gurulva, finoman, halkan, méltóságteljesen középről kétfelé szétcsúszott ez a függöny…” Finoman, halkan, hivatásának méltóságával tekint vissza hat évtizednél hosszabb színészi útjára Bárány Frigyes.
Finoman, halkan. Pedig nála a színpadi csendesség is határozottság, a szerep szerinti vereség és veszteség is tartás, a robbanás is fegyelmezettség. Alkat és orgánum egyfelől délceg hősi, másfelől hajlékony intrikus feladatokra predesztinálja, de ennél sokkal terjedelmesebb, változatosabb a közel százhetven szerepet számláló skála. A jutalomjáték, a csúcs a Naplemente előtt volt. Remélhetőleg kínálkozik majd alkalom az újabb ünnepi fellépésre is, egy újabb kerek évfordulókor.
Korántsem utóiratként fűzöm az eddigiekhez: a könyvbe foglaltakat minden tekintetben megerősítve érzem saját tapasztalataim, emlékeim által. Bár nyíregyházi repertoárjából viszonylag keveset láttam, József Attila színházi és pécsi korszakának szerepformálásait annál alaposabban ismerhettem. S amikor – utólagosan – e sorok írója is csatlakozik a nyolcvanöt éves Bárány Frigyest ünneplőkhöz (a könyvben külön fejezetet képeznek a pályatársi köszöntések), egy szubjektív mozzanat is felszínre bukik. Édesanyám szintén Kacsuka-rajongó volt, szerette Bárány játékmódját, színészi eleganciáját. A kötet egyik fényképén a művész néhány, Gödöllőhöz kötődő családtagja a vasútállomás előtt készült fotón látható. Anyám gyerekkorában ennek az állomásépületnek mára már lebontott szárnyában lakott, talán húsz méterre onnan, ahol a felvételen Bárány Frigyes felesége s a Tóth család áll…

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek