Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

HISZÜNK BENNE, HOGY JOBB LESZ A VILÁG?

Stereo Akt: Harminchatok / Jurányi
2015. nov. 22.
A Harminchatok című előadás egy zsidó közösség szertartása, amelynek a nézők is aktív szereplőivé válnak. Közönségből így leszünk e közösség részei, és egyre érdekeltebbek az előttünk/közöttünk zajló események befolyásolásában. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Mint minden közösségnek, ennek is megvannak a tökéletesen passzív résztvevői, akik szívesebben maradnának ki a csoport életéből. Boross Martin rendező úgy alakítja ki az előadás terét, hogy lehetőséget biztosít a részvétel minden formájára. Ha valaki például frászt kap az interaktivitás gondolatától is, az dönthet úgy, hogy a tér szélén elhelyezett székeken üli végig az estét, mások ülhetnek felfordított bádogvödrökön, egészen közel a szereplőkhöz, időnként segíthetnek a színpad átrendezésében, és aki elég bátor, az énekelhet is velük jiddisül, lényegtelen, hogy ismeri-e a nyelvet.
Bánki Gergely
Bánki Gergely
Az előadás André Schwarz-Bart és Jiří Langer történeteinek, valamint valós események felhasználásával készült még 2012-ben. Akkor a Rumbach utcai zsinagógában láthatta a közönség, amely – tekintve az említett szertartásos formát – feltehetően autentikusabb közege volt a Harminchatoknak, mint később a Trafó vagy most a Jurányi. Mindez persze semmit sem von le az előadás értékéből, hiszen a rítusnak részei lehetünk a Jurányi terében is, ha kicsit elengedjük magunkat.
A Harminchatok egy bírósági tárgyalással indul, ahol Mojse Volv (Tóth József) él panasszal. Mojse feleségül akarja adni lányát, Zóját (Czakó Julianna) egy fiatalemberhez, aki két napja érkezett a faluba, de egy új cári rendelet szerint száz rubelt kell fizetni az izraelita házassági engedélyért, és az apának nincs ennyi pénze. A vádlott pedig nem a cár, hanem maga az úristen, hiszen nem váltotta be ígéretét, nem vigyáz népére. A bíróság tagjai (Keserű Imre, Tucker András, Fisher Balázs) némi méltatlankodás után komolyan veszik a vádat, Mojse pedig megnyeri a nyilvánvalóan értelmetlen földi pert isten ellen, hiszen győzelmének semmi haszna, az alperes nem kártalanítja őt.
Kárpáti Pál
Kárpáti Pál
Ebbe az elkeseredett világba – ahol a hívők élnek panasszal saját istenük ellen – lép be Mordecháj, az álmessiás. Kárpáti Pál az elsőtől az utolsó pillanatig bizonytalanságban tart minket, sokszor tűnik valódi messiásnak akkor is, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy csaló. A hagyomány szerint az úr négy kérdést tesz fel az embernek halála után, melyből a falubeliek csak az első háromra emlékeznek: akartál-e családot alapítani, becsületes voltál-e, elkülönítettél-e időt a tanulásra? A negyedik kérdést Mordecháj juttatja eszükbe az itt élőknek: hittél-e benne, hogy jobb lesz a világ? Ő teszi fel a kérdést, és az ő jelenléte lesz a közösség számára az igenlő válasz. Mordecháj a reményt hozza el a falunak.
Az előadást különböző szertartások, ünnepek strukturálják: részt veszünk egy esküvői szertartáson, majd egy áldozáson is, aztán elhangzik a kaddis, akkor kicsit közelebb megyünk egymáshoz, a mellettünk álló vállára tesszük a kezünket. Az előadás zenészei (Ajtai Péter, Darvas Kristóf, Vázsonyi János) e szertartássorozatot klezmer zenével kísérik, amely helyenként feloldja, ellenpontozza, másutt felerősíti a történet hangulatát és szuggesztív atmoszférát teremt. E szertartások viszont időről időre megtörnek, nem tudnak a szokott rendben befejeződni. Mordecháj és Zója esküvőjét például a falut rettegésben tartó, azon kiskirályként uralkodó Bogát (Szabó Zoltán) zavarja meg, az áldozati szertartást pedig Mordecháj, amikor az áldozatokat értelmetlenné nyilvánítja.
Az áldozatokat gyűjtő régi kád – vödörnyi vizeket öntenek bele színészek és civilek – válik végül a legfőbb áldozat koporsójává. Samesz (Bánki Gergely) az álmessiás felbujtója és tettestársa, később Bogát bérence úgy fojtja a folyóba a Zóját, hogy a kádat befedi fölötte egy deszkával, aztán vizet önt rá egy szűk résen keresztül.
Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
A lány holttestét látva érti meg Mordecháj valódi felelősségét, önfeláldozásával akarja megmenteni a falut, beismer minden ellene felhozott vádat, még azt is, ami nem igaz, hogy a vérvád csak őt, ne az egész közösséget érje. Itt van egy érdekes pillanat: megkérdeznek minket, a közösséget, hogy hiszünk-e neki vagy van-e esetleg ellenvetésünk a vádakkal szemben. Itt kéne megszólalni, elmondani az igazat, de valahogy nem megy egyikünknek sem, ahogy az élet más területein sem szeretünk konfrontálódni – mindenki oldja csak meg a saját problémáját. Ezt tetézi az a néző, aki az egyik szélső széken ül és értetlenségből vagy provokációból hozzáteszi, hogy nyugodtan fel lehet koncolni Mordechájt, mert most ismerte el a bűneit. Abban persze nagyon is igaza van nézőtársamnak, hogy ha nem is pontosan ezért, hanem önkéntes megváltóskodása, hazudozása miatt a fiú felelőssé tehető Zója halála miatt, de gyilkosságért elítélni azért mégis túlzás lenne. A kialakult helyzet pedig egyébként sem a felvetett morális problémára akar választ adni, hanem inkább a tiszaeszlári vérvád történetére emlékeztethet minket.
A megváltás azonban mégsem úgy érkezik, ahogy azt mi vagy Mordecháj gondoltuk, és így lesz a fiúból valóban megváltó: a közösség ugyanis kiáll érte úgy, hogy a szereplők egyenként magukra vállalják állítólagos bűnét. Ebben a gesztusban nyilvánvalóvá válik, hogy a közösség tagjai megértették és elsajátították isten negyedik kérdésére az igenlő választ: hisznek benne, hogy jobb lesz a világ.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek