Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

AMERIKÁS MAGYAR

Anything Goes (Mi jöhet még?!) / Pesti Magyar Színház – Ferencvárosi Fesztivál
2008. jún. 30.
Cole Porter hőskori musicaljét magyarította színpadra a Pesti Magyar Színház társulata a Ferencvárosi Fesztivál kiemelt bemutatójaként Mi jöhet még?! címmel. HALÁSZ GLÓRIA ÍRÁSA.

Ami jön: örömjáték és néha kellemes, máskor a kellemest kissé meghaladó humorsziporka, ami megy: a Broadway ragyogó profizmusa.

A közönségcsalogató, emellett valóban brillírozó vendégművészekkel kiegészült társulat rokonszenves, de kissé esetlen produkciót vezet színpadra három nyári estén. Kissé méltatlan körülmények között. Megbocsáthatatlan az előadás színvonalát olykor a földig sújtó technikai ügyetlenség: a mikroportok silánysága és a világítás átgondolatlansága sokszor menthetetlen helyzetbe hozza a színészeket. A recsegés és akadozás végül fürdőszobazengésbe torkollik, amely majd’ egy egész dalon (és némi prózán) keresztül kísért. És visszatérően vidám pillanatokat szereznek a közönségnek a takarásban is kihangosítva felejtett színészek kommentárjai. A hangi (de hangsúlyozom: nem énekhangi) problémák mellett a játszók mozgatása sem sorolható az előadás erényei közé. Ha már itt tartunk: a sokszereplős táncok alatt a hajófedélzetet mutató díszlet kocsonyaszerű remegéssel vetít előre egy közelgő katasztrófát.

Soltész Bözse és a matrózok
Soltész Bözse és a matrózok (A fotók a szerző felvételei.)

Nyilvánvalóan anyagi kérdés, hogy profi táncosok helyett a Pesti Magyar Színház akadémistái lépkedik végig a Fincza Erika által jegyzett koreográfiát. A fiatalok a számos matróztáncban igazán igyekvően, némelyek a szolgai végrehajtáson túl egyéni fűszerrel vesznek részt, de ez nem változtat azon, hogy képtelenek összhangban mozogni. A sztepptáncok (betanítójuk: Marchhart Dénes) viszont egészen jól és maszatolás nélkül szólnak. Ez viszont bizonyítja, hogy a széttartásnak nem az alkalmatlanság, hanem a koreográfusi gyengekezűség az oka. Az akadémisták szerepeltetése továbbá azt az egészen komikus helyzetet eredményezi (a Pesti Magyar Színházban rendszeresen), hogy az Amerika névre keresztelt hajó szinte valamennyi utasa huszonöt év körüli (amennyiben idősebb figurát játszatnak velük – és erre akad példa az előadásban – sértő ripacskodás lesz az eredmény). A tömeges szereplők öltöztetésén jobb esetben szintén a pénztelenség, rosszabb esetben az ízléstelenség hagy nyomot. Tény, hogy nem volna szerencsés egyformára sterilizálni egy hajónyi vendégsereget, de a „mindenből mindent” kavalkádja igencsak szempróbáló. Az elv némiképp a színészi játékon is nyomot hagy. Nem beszélhetünk egyenetlenségről, sokkal inkább egyes karakterek túlszínezéséről. Azt gondolom: amerikaiakról szóló amerikai musicalt vagy csak tökéletes stílusérzékenységgel, vagy egyáltalán nem érdemes feltálalni, mert a sokszor bevált költségcsökkentett, ennek ellenére eredeti magyar olvasat ilyenkor csakis kényszeredett lehet.

Bodrogi Gyula
Bodrogi Gyula

Az Iglódi István rendezte (és élő zenekar tolmácsolásában megszólaló) előadás bukdácsol ugyan, de nagyon szerethető. Az erőltetett poénok mellett akadnak igazi lelemények is a Mi jöhet még?! színrevitelében. Több színész játéka pedig a közönség számára is élvezetesen önfeledt. A címadó dalt előadó Reno Sweeny (Szulák Andrea) „angyalaival” haknizó díva, aki lelkeket (esetünkben szerelmet) ment és nyer az óceánjárón. A hajón utazó elvagyontalanodott előkelőség, Hope Harcourt (Auksz Éva) kezét vagyonnyerés céljából egy éppen amerikaivá vedlő, látszólag lagymatag és gügye lordnak (Jegercsik Csaba) ígérték. A lány azonban először bevallatlanul, majd bevallottan Billy Crockerbe (Hüse Csaba/Csengeri Attila), az ifjú brókerbe szerelmes, aki egy elkallódott gengszter papírjaival szökik fel a hajóra. A fiatalember Yale-rajongó és elcsent szemüvege nélkül vaksi főnöke (Bodrogi Gyula) és a lányát hamis hisztériarohamokkal a házasságba kergető, Pofika nevű ölebével utazó özvegy Evangeline Harcourt (Béres Ilona) bonyolítják a történetet. Két gengszter pedig színesíti: az eleinte szintén álruhában utazó Tejbetök Martin (Cserna Antal) és túlerotizált, ám rendkívül vicces partnere, Erma (Soltész Bözse). A marketing szempontjából elengedhetetlen szenzációra éhező kapitány (Mihályi Győző) és az első tiszt (Fillár István) számára kapóra jön a hajóra tóduló másodvonalbeli alvilág. A címben szereplő kérdést a harmincas évek sarkaiból kifordult világának teszik fel, hiszen a hajó utasai hősként ünnepelnek egy gengsztert, ráadásul abból is hamisat.

Jegercsik Csaba és Cserna Antal
Jegercsik Csaba és Cserna Antal

Az előadásban csupán a játékban akad néha hamisság, a dalok előadásában semmiképpen. A hangerőt persze jelenléttel és játékerővel teljesítik ki néhányan. Szulák Andrea játéka a dizőzi távolságtartástól lesz hiteltelen olykor, de ez a dalba kezdéssel rögvest semmivé is válik. A sztárlét magánya után végül váratlan szerelmet nyerő (és ettől nyilván lágyabbá váló) dívát kevés, de annál hatásosabb színnel festi meg. Rendkívüli bravúrt játszik viszont a lordot megformáló Jegercsik Csaba, aki fergeteges produkcióban vall az ereiben folydogáló cigányvérről az énekesnőnek. Megkockáztatom: előadása bőven meghaladja a világszínvonalat. Valósággal sokkoló hirtelen és szó szerinti kivetkőzése az angol arisztokrata bőréből. Cserna Antal jelentőségének legalább háromszorosára nagyítja Tejbetök Martin figuráját (a humortűzijáték baljós utópiát is fest: milyen jó, hogy nem ezt tette valamennyi színész a saját szerepével). Így azonban kétségtelenül az övé az este ziccere. A gengszter beszédhibája és felfokozott idiotizmusa ugyan korántsem rejt annyi tartalékot, amennyit a színész feltételez, de tény: kissé önkényes ötletparádéja mentőövet dob (elvégre hajón vagyunk) több egyébként érdektelen jelenetnek. Soltész Bözse Ermája pontosan annyival halványabb Cserna Antal Tejbetök Martinjánál, amennyi tompítás a természetességhez kell. Az előadás leginkább emberarcú figurája Hüse Csaba Billy Crockerje, akinek több arcát mutatja meg sikerrel a színész: a reménytelenül szerelmes brókert és a váratlanul fénybe emelt antihőst, kiválóan hozza a táncoskomikust és a bonvivánt is. Váltója, Csengeri Attila nem szívből vagy elméből, hanem tüdőből hívja elő a figurát, de operai teltségű énekhangja kétségtelenül bezengi a Bakáts teret. Auksz Éva szép és szépen énekel, de a cicás és örökmosolyú naiva szerepkörében már nem mindig, az őrlődéstől felnövő nő szerepében még nem mindig hiteles. Béres Ilona és Bodrogi Gyula súlyos jelenléttel is könnyeden komédiázó bohócpáros, akik kellőképpen érzékenyek az emlegetett határokra, és öniróniájuk nem fordul önparódiába. Többen fásultan lézengenek a színen, a fogaskerekek pedig gyakran akadoznak (lásd még: ritmushibák). A Mi jöhet még?! óceánjárója ősszel a kőszínházban fut ki (ha addig össze nem dől).

Kapcsolódó cikkünk: Nyári fesztiválok 2008

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek