Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

„LELKEMBEN, ÚGY ÉRZEM, KAMASZ MARADTAM”

Beszélgetés Bocsárdi Lászlóval
2013. júl. 17.
Bocsárdi László rendező, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója azt mondja: mire Magyarországra érkezik Hamlet előadása, már rá sem ismerünk az itt látott rendezésére. A gyulai bemutató után beszélgettünk vele színházról, rendezésről, kultúrpolitikáról. MARTON ÉVA INTERJÚJA.

Revizor: Háromszor adták elő a Hamletet, de jelentős különbségek voltak a három előadás között. Nem készült el teljesen vagy menet közben formálódik az előadás? Mikor érzi úgy, hogy egy rendezése készen van?

Bocsárdi László: Ascher Tamás mondta, s egyetértek vele, hogy az előadás akkor van kész, amikor leveszik a műsorról. A Hamlet nehéz mű, sok időt kér. Az 1960-80 között készült, a köztudatban ma is elevenen élő híres román előadások sokszor akár egy évig készültek. Nekünk is több fázisból áll a felkészülésünk. Tavasz óta próbálunk kisebb megszakításokkal. Kihívás volt, hogy egészen más térben dolgoztunk, mint Sepsiszentgyörgyön. Ott fekete falakkal körbezárt térben játszottuk a Hamletet. Az itteni bemutató egy következő állomása a munkafolyamatnak. A nyitott tér, a más környezet sokat alakított az előadáson, radikális változtatásokat kívánt, ez a magyarázata a három különböző előadásnak. 

R: Idegen társulattal is működött volna ez, vagy csak saját társulattal lehet ilyen gyors és radikális változtatásokat elérni?

BL: Erre valóban csak a saját társulat képes. Mindig arra késztetem a színészeket, hogy ha úgy érzik, akár előadás közben alakítsanak a rendezésen. A társulatnak nyitottnak kell erre lennie. A turnékat is azért szeretem, mert az új környezet mindig új ötleteket ad, amelyeket később beépítünk az előadásba. Jó példa erre a Bánk bán előadásunk, ahol az otthoni bemutató és a budapesti vendégjáték időtartama között egy óra különbség volt. Az otthoniban rengeteg filmrészlet volt, a budapesti közönség ennek lecsupaszított változatát láthatta. Folyamatosan arra törekszem, hogy egyszerűen, egyre szikárabban fogalmazzak. Mondják is a kritikusok, hogy hidegebbek lettek a rendezéseim, mint tíz éve voltak.

R: 2008-ban már megrendezte a Hamletet. Mi változott azóta: a saját ideje, a minket körülvevő világ? Vagy ez a szikárság hiányzott az akkori előadásból?

BL: Nem az időváltozásról van szó. A Hamlet nagyon nehezen megfogható mű. Már a bukaresti bemutatónál éreztem, hogy idővel ismét elő kell majd vennem, foglalkozni, kalandozni kell a szöveggel. Shakespeare az emberi természet meghökkentő lényegét próbálja tetten érni. Emiatt sok esetben irracionális drámáinak a dramaturgiája. Nem lehet csak egy irányból megfogni azt. Számomra azért ő a legfontosabb szerző, mert úgy tudja előhívni az élet gazdagságát, amit dramaturgiailag nagyon nehéz megfogni. Olyan, mint egy álom az emberi életről. A költészet is ezért van jelen folyamatosan a shakespeare-i szövegekben.

Bocsárdi László
Bocsárdi László

R: Előadásuk elején Shakespeare Hamlet című drámáját laponként szórják szét a színpadon és a nézőtéren. Ez jelzi a szöveghez való viszonyulását, annak szövegbeli minimalizálását?

BL: Mára sokkal fontosabbá vált, hogy performansz-szerű legyen az előadás. Történjenek a dolgok, akár fizikálisan is. Több száz év alatt annyit változott a színház, hogy nem lehet mondatról mondatra értelmezett előadást rendezni. Ezért kell újra és újra elővenni a szöveget. A mi előadásunkból fontos monológokat hagytam el, mert úgy éreztem, hogy a mű kavargó metafizikáját a fényekkel, a hangokkal, a képekkel kell megfognom.

R: Kihagyta Hamlet nagymonológját. Az egész előadás értelmezhető a nagymonológként?

BL: Valóban úgy gondolom, Hamlet-nagymonológ az egész előadás. Ha a művet mint nagymonológot értelmezem, az felülírja annak meserészeit. Több szálat kihagytam ezért az eredeti műből. Beleugrottam a mű közepébe, kihagytam Hamlet vívódásait. Nálam Hamlet már szembesült a tényekkel, amelyeket nem tud elfogadni. Innen indul az előadásom. Hamlet számomra egy igazi kamasz, aki képtelen felnőtté válni, kompromisszumokat kötni.

R: Maga képes lett volna kompromisszumot kötni, amikor 2011-ben úgy tűnt, nem erősítik meg újra a sepsiszentgyörgyi színház igazgatói székében?

BL: Nem, nem. Abban az időben már azon gondolkodtam, az éhségsztrájkig elmegyek. A város diáksága mellettem állt, jelezte, akár tüntetni is kivonul mellettem. Úgy éreztem, nem hagyhatom cserben tizenöt év után a társulatomat. A végsőkig el kell mennem. Azok, akik a leváltásomat akarták, nem ismerték sem a színházat, sem pedig azt a közeget, amelyben a színház létezik. De a szakma, a román színházi szakma is mellettem állt. Magyarországtól eltérően Romániában a szakmának presztízse van.

R: Érdekes párhuzamot vonni a magyar kultúrpolitikával. A magyar színházpolitika ahelyett, hogy megvédte volna, politikai hatalomból átjátszotta a színházak nagy részét. Mitől más a helyzet a román színházpolitikában?

BL: Bár az elmúlt öt évben nálunk is meggyengült a kultúrpolitika helyzete, de még mindig sokkal erősebb, mint Magyarországon. A román társadalom „szent tehénként” tekint a színházra. Az emberek alázatosabban viszonyulnak a színházhoz, a kultúrához.

Mátray László a gyulai Hamletben. Fotó: Kiss Zoltán
Mátray László a gyulai Hamletben. Fotó: Kiss Zoltán

R: Mit jelent az alázat?

BL: Nagy tisztelet övezi a művészeket. Ezért érhetett el sikert, hogy néhány fontos színész tiltakozott Bukarestben a színház átalakítása ellen. És a színházat nem alakították át. Ion Caramitru, az UNITER /Román Színházi Szövetség/ elnöke művelődésügyi minisztersége alatt képtelen volt megváltoztatni a színházi törvényeket, mert a szakma ellenállt. Persze, nem pozitív a történet, de jelzi a szakma erejét. A politikusok nagy alázattal viszonyulnak a művészekhez, a nemzet lelkének tartanak bennünket.

R: S ez jó?

BL: Az ortodox vallásból gyökerezik. Más a román nép lelkülete, nagyon mélyről fakad. Romániában, ellentétben Magyarországgal, nem stratégiai, politikai kérdés a kultúra. Lelki kérdés. Nincs olyan erős társadalmi összefonódás, ami ezt befolyásolná. Megtarthatta a függetlenségét, a társadalomtól való különállását. Azért fizeti a társadalom a művészetet, hogy az leleplezze a társadalmat.

R: A színházigazgatói cirkuszok nyomot hagytak a rendezéseiben is?

BL: Nagyon fontosak voltak. Akkor vettem elő a Képmutatók cselszövése című darabot. De menet közben rájöttem, túl direkt válasz lenne a politikára. Elárulná a művészetet. Helyette Shakespeare A velencei kalmár című művét rendeztem meg. Az az előadás sem volt mentes a politikától, de nem az érdekelt benne. Sokkal inkább a mű költészete. Antonio figurája izgatott. Számomra ő, s nem Shylock a színdarab főszereplője. Rendezés közben eszméltem rá a mű dramaturgiájának ellentmondására, hogy a cím felülírja, amit első olvasásra fontosnak gondolunk. A mű nem Shylockról szól, hanem arról a képtelenségről, hogy mások vagyunk, mint a többiek. Én nem a zsidókérdésre helyeztem a hangsúlyt, ami igaz, fontos szála, de nem a fő vonulata. Nagyon lírai előadást rendeztem.

R: Lehet, hogy közegtől és helyzettől is függ, hogy mi válik hangsúlyossá. Mohácsi János Nemzeti Színházban bemutatott A velencei kalmár című előadása a zsidókérdést tette hangsúlyossá.

BL: Nem láttam az előadást, de számomra nem csak erről szól a mű. Az kevés, ha csak a politikára hegyeződik ki egy előadás.

Pálffy Tibor és Kicsid Gizella a Bánk bánban. A kép forrása: Tamási Áron Színház
Pálffy Tibor és Kicsid Gizella a Bánk bánban. A kép forrása: Tamási Áron Színház

R: A Bánk bán rendezését is láthatta a közönség Budapesten. A Bánk bán és a Hamlet rendezései hatottak-e egymásra?

BL: Zsámbékon korábban már megrendeztem a Bánk bánt. A nemzetközi szereposztásban nagyon izgalmas volt, de számomra kevésnek tűnt. A Bánk bán kamara-előadást kíván, amit a zsámbéki helyszín nem tett lehetővé. Maia Morgenstern játszotta Gertrudist, Kulka János alakította Bánkot, Bogdán Zsolt Biberach szerepét. Nagyon izgalmas szereposztás volt. Terveztem, hogy ezzel a társulattal kőszínházban is megrendezem, de nem jött össze. Ekkor rendeztem meg Bukarestben a Hamletet. A két mű között rengeteg a hasonlóság. A hangulatok, az érzetek azonosak, sokszor még a szövegek is. Katona József imádhatta a Hamletet. Bár a bukaresti Metropolis Színházban teltházas előadások voltak, de projektszínház lévén nehéz volt az előadásokat megszervezni. Ekkor döntöttem el, hogy még egyszer megrendezem a Hamletet. De már próbáltuk a Bánk bánt, s a két rendezés erősen hatott egymásra.

R: Nagyon izgalmas ezeknek az előadásoknak a „női olvasata”. A Bánk bánt Gertrudis szemszögéből rendezte meg. A Hamletben Ophéliát és Gertrudot egyforma ruhába öltöztette. A női sorsok felől értelmezi a műveket?

BL: A női princípium, amely mára mintha kiveszőben lenne, számomra nagyon fontos. A férfiak uralják a világot, emiatt az elszakad az élettől. A férfiak játszanak, gyerekek maradnak, s képtelenek felnőtté válni. Hamlet számára is az anyja a legfontosabb, ez a dráma tengelye, ez a konfliktus adja a dráma erejét. Ha az anyaság képe bemocskolódik, akkor megszűnik a jövő. Mint a legnagyobb művek, ez is az emberiség sorsáról szól.

R: Mi izgatja ezekben az művekben: a hatalom, a bűn, a tisztaság kérdése?

BL: Ezek mindig foglalkoztatnak. Lelkemben, úgy érzem, kamasz maradtam. Ezek a kérdések a mai napig felpiszkálják az igazságérzetemet. A hatalom és az emberi szabadság viszonyára keresem a választ. A legtöbb szöveget ezért vettem elő.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek