Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

FOLYAMATOS JELEN

25. THEALTER, Szeged / 1-3. nap
2015. júl. 20.
Mit is ünneplünk most? A THEALTER huszonöt éve hatalom, a THEALTER huszonöt évét nem adom. Nem adják. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA.
Egyszerre félelmetes és nagyszerű ezt leírni: negyedszázados születésnapját ünnepli idén Magyarország legrégibb nemzetközi színházi fesztiválja. Az ember már csak ilyen: hasonló hír hallatán kényszeres összegzésbe fog, majd kisvártatva viszonyítani, hasonlítgatni, méricskélni kezd. Tudják: „bezzeg tőlünk kétszáz kilométerre nyugatra”, meg „ahhoz képest, hogy mekkora a büdzsé”, esetleg „amikor én még kissrác voltam”. 
Megnyitó a Régi Zsinagóga udvarán
Megnyitó a Régi Zsinagóga udvarán
Egy átlagos, vagy mondjuk úgy, normális fesztivál esetében ezeket a lemezeket pörgetnénk, de a THEALTER nem hajlandó beállni a sorba: a szegedi Régi Zsinagóga kertjében állni látszék az idő. A szekér meg szalad. Nem magától persze, mert kellenek profi hajtók, akik mára megtanulták a túlélés mesterfogásait a szakadékok meg hajtűkanyarok között. Meg szükség van olyan fanatikus alakokra, akik a kátyúba ragadt kocsit olykor megtolják, máskor kirángatják a sárból. 
És ami a THEALTER nagy szerencséje: ha nem is hosszú, tömött sorokban, de azért már ott állnak a szekér mögött azok, akik a következő években, évtizedekben jó eséllyel besegítenek majd akkor, amikor kell. Merthogy kelleni fog, abban biztos vagyok: ha van ennek a huszonöt évnek tanulsága, az talán az, hogy mindig elkel a segítőkész, dolgos kéz a THEALTER tágas, virtuális színházépülete környékén. Az állagromlást leghatékonyabban az évről évre visszajáró művészek képesek megakadályozni: az idei fesztivál első három napján egy kivétellel csupa kedves ismerősnek, visszajáró vendégnek tapsolhattunk. 
Urbán András ősidők óta a fesztivál egyik motorja. Egy este erejéig Újvidékről Szegedre költöztetett Bánk bánja felemel és lesújt, miközben hatékonyan törli el mindazt, ami a kanonizált drámaszöveghez a képzeletünkben és emlékeinkben hozzátapad. A próbafolyamat során a hazaszeretetről házi feladatot körmölő, majd jeleneteket készítő színészek hoznak is ajándékot, meg nem is: elmesélik ugyan a Bánk bán sztoriját, de közben mégsem, mert helyette fontosabbnak bizonyul a szereplők erős igazságainak és gyenge hazugságainak módszeres feltárása. Az eredmény work in progress szerzői színház: ha vesszük a fáradságot, és közel megyünk hozzá, a kézzel varrott készterméken látni fogjuk a tűszúrások és betoldások nyomait. 
Bánk bán
Bánk bán
Ezekből a nyomokból zavarba ejtő, előítéleteinket és előfeltevéseinket megcáfoló kép áll össze. Mert az iskolában megtanultuk, hogy Gertrudis a rossz, Bánk meg a békétlenek a jó oldalon állnak. Urbán bevált munkamódszere azonban újrarajzolja az unásig ismert viszonyokat. Gertrudis tényleg kiszipolyozza a magyarokat, üti-vágja mindet, ahol csak éri, viszont a Melinda elleni erőszak és cselvetés korántsem ínyére való. Nekünk, nézőknek az előzőekből következően általában szintén előre meghatározott helyünk van: a békétlenekkel tartunk, a legelszántabbak tán maguk ragadnának tőrt, hogy pontot tegyenek a dölyfös nagyasszony karrierjének végére. Itt viszont őrjöngő, barbár hordával kellene azonosulnom, kösz szépen, ezekkel nekem semmi dolgom nincs, tegyék csak, amit akarnak, én meg közben inkább lelépek. Az utolsó majd oltsa le a villanyt. 
A Szegedre szintén hazajáró Horváth Csaba új előadásában, a Bűn és bűnhődésben másfajta rokon- és ellenszenvekkel kell megküzdenem. Dosztojevszkij polifonikus enciklopédiáját végletekig komolyan vette, alaposan elolvasta a rendező, hogy a regénymonstrumból végül négyórás, testre, hangra, mozdulatra, matracra komponált oratóriumot hozzon létre. Ezen keresztül értekezik a sok és az egy viszonyáról: a fecsegő és akadékoskodó, kötözködő és nagyszájú, agresszív és lekezelő mellékszereplők egy-egy jelenet erejéig reflektorfénybe kerülnek, mi meg Raszkolnyikovval együtt hol döbbenten, hol értetlenül figyeljük fellángolásukat és ellobbanásukat. Egyfolytában szövegelnek, egymásra licitálnak, túlkiabálják egymást, a gesztusok és szavak hangzavarában képtelenek észrevenni, bevallani saját jelentéktelenségüket. 
Bűn és bűnhődés
Bűn és bűnhődés
Raszkolnyikov meg rendre megállítaná ezt a világot, ki akar szállni, vagyis hát nem akar beszállni, mert többnek, másnak gondolja magát, mint a pillanatnyi örömöknek meg bánatoknak élő, az orruk hegyénél tovább nem látó lények. Vajon igaza van? Van-e arra valódi esély, hogy kiemelkedjünk a mocsárból, vagy inkább jobb hagyni, hogy a sötéten örvénylő víz lehúzzon és megfojtson? Még jó, hogy vannak biztos pontok az egymást manipuláló szereplők groteszk karneváljában, Szonya rendíthetetlen, elkötelezett, magától értődő létezése segít abban, hogy a fejünket a legnehezebb pillanatokban is víz fölött tudjuk tartani. 
Persze van olyan is, hogy valaki egyszerűen besétál a színpadra, és mint egy őrült tudós, nemes és nemtelen eszközökkel addig ügyködik, amíg el nem éri azt, amit akar – akár tetszik nekünk, akár nem. A több nemzetközi partner, köztük a szegedi MASZK Egyesület bevonásával készült koprodukció, az idei THEALTER nyitó előadása, a szlovén Via Negativa neve alatt futó Manipulációk erről is beszél: a feszengős, iskolai helyzetet reprodukáló nyitány után üdítő és/vagy nyomasztó etűdök sorát látjuk. Az irányítás korlátairól, fentről és lentről, hatalommal rendelkező alanyról és kiszolgáltatott tárgyról szólnak a váltakozó színvonalú jelenetek. Meg arról, hogy minden csupán nézőpont kérdése, hogy a nagy igazságokat is egy mozdulattal le lehet törölni, hogy a hétköznapok banális történelme újraírható, hiszen minden csak (kréta)por. 
Manipuláció. Fotók: Révész Róbert. A képek forrása: THEALTER
Manipuláció. Fotók: Révész Róbert. A képek forrása: THEALTER
Az előadásról előadásra változó, formálódó produkció minden értelemben teszteli tűréshatárunkat. A bizalomjátékok már csak ilyenek: hiszek-e, hihetek-e a velem szemben álló embernek? Hagyom neki, hogy megérintsen, kézen fogjon, megcsókoljon, kést rántson? A tét egyre nő, a nézőtérről tiltakozó morgás indul, amikor a fulladásig locsolt viráglányt több nyelven biztatják és hergelik a többiek. Tanulság? Egyelőre nem sok. Talán annyi, hogy játszhatjuk az eszünket, az ember végül akkor is csak egy majom lesz a sok közül. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek