1985-ben a Varsói Szerződés tagjai voltunk, Győr és Sopron között határőrök léptek ki elénk az erdőből, s szükség esetén egy célszerűen átalakított fáról telefonáltak is; míg ma NATO-tagok vagyunk, és lassan elfelejtjük, hol is tartjuk az útlevelünket. A fesztivált rendező cég időközben kétszer változott, s az ős-szerkesztőbizottságból mindössze hárman aktívak ma is – három hölgy, tegyük hozzá elismerőleg. Hangversenyszínhelyek maradtak el végleg, amelyekről sokáig azt hittük, elválaszthatatlanok a fesztiváltól – de lám, az helyettük új helyszíneket „lakott be” azóta. A folytonosságot képviselő tényezők egyike, talán legfontosabbika a Szent György-templom, a város nevezetes műemléke, amely azonban időközben még nevezetesebbé vált: nemrégiben végre befejeződött az itteni orgonának, Magyarország legrégebbi orgonájának a restaurálása. Így kézenfekvő volt, hogy René Clemencic mester ezen az eredeti, 17. századi állapotát megtartó, illetve visszanyerő hangszeren adott orgonaestet a Régi Zenei Napok keretében június 26-án, csütörtökön.
 A soproni Szent György-templom |
A program, híven az előadóművész–történész–tanár–író–filozófus színes egyéniségéhez, különleges volt: a 16. századi Velence orgonazenéjét hozta be a soproni templom oly eltérő asszociációkat keltő terébe. A Szent György-templom kissé suta, ám ellenállhatatlan báját a gótikus boltíves szerkezetre bőséggel felkent barokk stukkók adják. Velence ezzel szemben már legkésőbb az isteni Willaert óta Európa büszke zenei fővárosa volt, zengő csodatemplomokkal, melyek közül a legcsodálatosabbikban, a Szent Márkban orgonált sokáig Andrea Gabrieli, akinek művei a program gerincét alkották. Ez az ellentmondás azonban nem vált zavaróvá, mert a hely (Velencéhez mérten mindenképpen) provinciális aurája alapvetően megfelelt a játszott művek intimitásának, annak a ténynek, hogy a 16. században az orgonazene még csak nemrég és nem teljesen vált el a többi billentyűs hangszerre komponált irodalomtól, még nem lett azzá a monumentális hangszerré, amilyennek későbbről ismerjük.
A program öt hasonló felépítésű szakaszból állt: mindegyikük Andrea Gabrielinek, a jelentős újítónak és rendkívüli hatású zenepedagógusnak egy-egy intonációval bevezetett orgonamise-tételével kezdődött, önálló világi kompozíciójával vagy francia chanson-feldolgozásával folytatódott, majd velencei kortársainak tánctételeivel, illetve népszerű korabeli olasz dalok, „slágerek” feldolgozásaival folytatódott. A műsor a fő erénye az volt, hogy mintegy közös keretbe foglalva mutatta meg, mennyire egységes stilisztikai egészet alkot a reneszánsz hangszeres zene, legyen szó világi vagy egyházi, szabadon komponált vagy feldogozás-jellegű, francia vagy olasz gyökerű kompozíciókról. Hátránya pedig a bizonyos fokú egyhangúság, amely a szünet nélkül előadott ötnegyed órás hangverseny vége felé bizony már kissé fárasztóvá vált.
 René Clemencic |
René Clemencic, akit a magyar közönség – emlékeim szerint legkésőbb a hetvenes évek eleje óta – elsősorban a korszak néhány meghatározó magyar régizene-játékosát is foglalkoztató, széles repertoárú Clemencic Consort vezetőjeként ismert, mindig is fürge ujjú, virtuóz billentyűsjátékos volt, rendkívüli improvizatív készséggel. A fantázia jellegű, egyszerű kíséret fölött mozgékony futamokból és fioritúrákból építkező tételekben ma is töretlen könnyedséggel játszik, de igen szép pillanatokat szerzett a hallgatóságnak a hangszer lebilincselően szép és puha ajaksíp-regisztereinek lassú, akkordikus, expresszív tételekben való „bevetésével” is. További szép regisztrációs megoldások mellett és kifejező staccato-effektusokat is hallhattunk tőle. Ugyanakkor nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy Clemencicnek, ennek az alapvetően robbanékony és improvizáció-központú előadónak a játéka nem egyszer az elnagyoltság, a nem teljes kontrolláltság benyomását keltette, és bőven akadtak benne pontatlanságok (melyeket részben talán a hangszer 17. századi mechanikája magyaráz).
Mindent összevéve érdekes, különleges és helyenként megkapóan szép hangversenyt hallottunk, amelynek végén a művész átvette a kulturális tárca „Pro Cultura Hungarica” díját.
Kapcsolódó cikkünk: Nyári fesztiválok 2008