Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MÁSODÉVES MEGAKADÁS

True Detective 2. évad, 1-3. rész
2015. jún. 22.
Az első három epizód arról árulkodik, hogy a True Detective második évada nyomába sem ér az elsőnek, de egy jobb HBO sorozat színvonalát megugorja, és ennél nem is illik többet várni. CSIGER ÁDÁM KRITIKÁJA.
A True Detective első évada azért is ütött akkorát, mert egyedi és kiszámíthatatlan volt, így a második buktatója az lehet, hogy toronymagas és nagyon konkrét elvárásoknak kell megfelelnie. Az újdonság varázsa nincs többé. Két sztárszínész ide vagy oda, a nyitó évad még az HBO viszonylatában is merésznek számított. Nem láttunk még sorozatban ilyen komor világképet, ennyi ironikus önreflexiót, egzisztencialista filozófiát és intertextualitást (nem csoda, hogy plágiummal is vádolták). Az HBO mindig is a gondolkodó ember kábelcsatornája volt, a True Detective-nek például a Maffiózók taposta ki az utat, de még így is lehetetlen küldetésnek ígérkezett felülmúlni a nyitó évadot. A másodiknak inkább kinézett egy „sophomore slump” (másodéves megakadás), mint az, hogy akár csak elérje az első szintjét.

A True Detective antológia, annak összes előnyével és hátrányával. Az új évad más történetet, karaktereket és színészeket hoz, aminek hátulütője, hogy búcsút kell intenünk az első szezon emlékezetes hőseinek és ígéretes cselekményszálainak. Az előny: kiszámíthatatlanság és a meglepetés ereje, az új karakterek ugyanis bárkik lehetnek és bármi megtörténhet velük. Ez kompenzálja azt is, hogy a sorozat védjegyének számító koncepciót már kiismertük az első évad során. Nem az előző szezon cselekményéből kapunk tehát többet, hanem a stílusából, az új történet pedig a kötelező változatosságot szállítja. A második évadban már rögtön a főcím biztosít arról, hogy a stílus a régi, ám e szekvencia az egyetlen, ami minőségi fejlődést mutat az első szezonhoz képest.
Az a szegmens pedig, amiben a két évad hasonló színvonalat ér el, a színészi játék. McConaughey és Harrelson után ezúttal is két veteráné a főszerep: az előbbi példáját követve immár Colin Farrell alakítja szinte ugyanazt a kiégett antihőst, kevés híján éppoly szuggesztíven. Harrelson utódja pedig Vince Vaughn, az évad nagy meglepetése. A főleg komikus alakításairól híres (pontosabban hírhedt) sztár egészen biztosan élete játékát nyújtja egy gengszterfőnök hátborzongató szerepében. Az új évad immár négy főhőssel operál: a két őszülő halántékú színészhez egy fiatalabb páros csatlakozik, akik viszont alakításaikkal sem tudnak kitörni a másodhegedűs posztjából. Taylor Kitsch motoros rendőrjéért bolondulnak a nők, de őt háborús múltja kísérti, Rachel McAdams női zsaruja pedig a nemével járó underdog szerepkört igyekszik minden erejével ledolgozni. Egyik szerep sem teremt sok lehetőséget egy átütő alakításhoz, mégis üdvös erősítés mindkettő, hisz az előző évadot nem ok nélkül vádolták macsósággal.
A képek forrása: PORT.hu

A címhez hűen ismét detektívtörténetet látunk: a négy hőst egy brutális és rejtélyes gyilkosság boronálja össze. A három zsarunak társakként kell nyomozniuk az ügyben. A műfajképlet eddig csak a szokásos, hisz az első évadban is gyökeresen eltérő jellemű zsaruknak kellett összebarátkozniuk. Sőt, a társak közt ebben az évadban is épp annyi a konfliktus, mint az azonos érdek. Más-más csapatból delegálják őket. Ahogy Rust Cohle is egyszerre volt detektív és gyanúsított, ezúttal Farrell mocskos zsarujának van oka tartania még saját társaitól is. A lecsúszott detektív ugyanis egy korrupt kisváros vezetőségének érdekeit képviseli, míg két társa fél szemmel utána is nyomoz az állami szervek megbízásából. Újdonság viszont a gengszterfilm zsánere: az áldozat Vaughn maffiózójának az üzlettársa, aki épp egy korszakalkotó paktum megkötése előtt tűnik el minden pénzükkel együtt. A tettes után nyomozó karakterek egyike ezúttal egy gengszter, akinek viszont korrupt zsaruk vannak a zsebében.
Hasonló recept, csak dupla főhőssel és több műfajjal: mintha egy mozifilm sequel-jét látnánk, ami minőség helyett pusztán mennyiségben übereli elődjét. Ezt ellensúlyozza viszont, hogy a szerző, Nic Pizzolatto nem csupán többet kínál ugyanabból, hanem egyre jobban lecsiszolja a sorozat stílusát. Ahogy korábban maga a New Orleans-i születésű Pizzolatto is, a széria átköltözik Louisianából Kaliforniába, ahol még egy hollywoodi forgatásra is ellátogatunk. Így aztán a mocsárvidék horrorja és misztikuma is a múlté, ez már urbánus krimi. 
A szerző az első évad posztmodern iróniáját és önreflexióját gondolja tovább, az ugyanis nem csak az emberi kondícióról, de a fikciós karakterek egzisztenciájáról is szólt (ezt az értelmezést a szerző is felvetette). Rust másról sem beszélt, mint az ember létezésének kisszerűségéről, determináltságáról és értelmetlenségéről. Egyetlen életcélja az volt, hogy hithű nyomozó maradjon. Meta-detektívhős, hűen a címhez, protagonistaként már-már öntudatára ébredt. Ezúttal pedig Vaughn karakterétől hallunk egy nagymonológot, melyben a figura arra gyanakodik, hogy világa papírmasé, ő pedig nem valódi. Pizzolatto példás auteur, aki viszont tovább is megy a szerzői elméletnél. Megszoktuk, hogy a filmesek előszeretettel mesélnek magukról és a saját szerepükről, szakmájukról, függetlenül attól, hogy épp mi a téma és a zsáner, nála azonban az alteregó-hősök is így tesznek, ugyancsak áthallásos, ambivalens stílben. Hősei is gyakran találnak ki történeteket: az új évadban is látunk olyan flashbacket, aminek eseményeiről a karakter később hazudott. E sorozat világában nincs objektív valóság, csak narratívák. A rajongói teóriák hívei most sem fognak csalódni. Az első évadban csak Rust lépett túl a konyhafilozófián, és a másodikban is találni egy írói szócsőt, aki pótolhatja őt e fronton, mégpedig egy hippi kommuna guruját.
A második évad szintén nyolc részes, de az első három után már csak romlani képes, javulni nem. Az is hiba lenne, hisz egy sorozatnak az első pár epizódjával kell függővé tennie a publikumot, az utolsó részek vajmi keveset számítanak, ma például már alig emlékszünk arra, micsoda csalódást okozott az első évad fináléja. A második ugyanakkor minden visszaesés dacára még mindig fantáziadús annyira, hogy megtartsa a közönségét az évad végéig, és beígérjen egy kimunkáltabb harmadikat.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek