A fórum’15-ön a meghívott komplex színházi nevelési előadásokat minden esetben „A kákán is csomót keress!” elnevezésű szakmai beszélgetés követte. A Revizor először a Kerekasztal A széttört tál című előadásáról szóló beszélgetés szerkesztett változatát publikálja a Káva Kulturális Műhely kérésére. A beszélgetést a Káva Stúdió szerkesztette.
A Káva Kulturális Műhely minden évben keresi a szakmai beszélgetéseknek azt a formáját, amely még hatékonyabbá teheti a színházi neveléssel foglalkozó csapatok közötti kommunikációt. A Káva fontosnak tartja, hogy lehetőséget teremtsen arra, hogy biztonságos közegben, őszintén tudjon visszajelezni egymásnak a szakmai közönség. A cél az, hogy minden egyes résztvevő csapat elgondolkodtatónak és hasznosnak tartsa ezeket a beszélgetéseket. Ezért idén a következő forma került kipróbálásra: a látott előadások után kisebb csoportokban dolgozva lehetett megbeszélni az észrevételeket az alkotó csapatok nélkül. Minden kiscsoportnak három kérdést kellett megfogalmaznia az érdeklődést kiváltó, a kevésbé érthető vagy felmerülő problémákkal kapcsolatban, majd ezeket a kérdéseket tehették fel az alkotó csapatnak. A szakmai egyeztetésre egy óra állt rendelkezésre. Így születtek az alábbi gondolatok, vélemények, egyeztetések. (Patonay Anita, Káva)
A fórum’15 szakmai közönsége a Kincskereső Iskola 5. osztályos tanulóival nézhette meg a Kerekasztal A széttört tál című előadását. A MU színháztermének szűkített terében valósult meg a program kb. 80 szakmai vendéggel.
A széttört tál témája:
Egy város valamikor a jövőben. Szellemváros. Az utcák néptelenek. Csupán egy kutya és egy lámpaoszlop emlékeztet a valamikori civilizációra. Nincsenek újságok. Nincs tévé. Az emberek nem tudják, mit gondoljanak. Küzdelem az élhető jövőért, a képzelet erejéért, ami képes megváltoztatni az életünket…
Az előadás célcsoportja az a korosztály (10-13 évesek), amely a felnőtté válásnak ebben a periódusában központba helyezi a "ki vagyok én?" és a "ki akarok lenni?" kérdéseket. Edward Bond ezt a kérdést teszi fel sajátosan sűrű és széles összefüggésrendszert megnyitó színházában: „nem akarok olyan népmesét vagy tündérmesét, ami úgy magyarázza meg az életet, hogy leegyszerűsíti. A fiatalok nem vennék komolyan.”
Szereplők: Anya – Lipták Ildikó; Apa – Nyári Arnold; Lány – Bagaméry Orsolya; Fiú – Farkas Atilla
Író – Edward Bond; Fordító – Bethlenfalvy Ádám; Design – Ceri Townsend, Theatre Ark, UK; Asszisztens – Hajós Zsuzsa;
Rendező – Chris Cooper, Big Brum TIE Co., UK
„A kákán is csomót keress!” szakmai beszélgetés az alábbi kérdések mentén zajlott:
Mi az előadás fókusza? (Széttartónak éreztük a három részt.) Szándékos-e, hogy elég sok fókusza van az előadásnak? (Az az érzésünk, hogy csak a felszínt kapargatták a gyerekek.) Változik-e, hogy milyen kérdések kerülnek fókuszba a játék során?
Hajós Zsuzsa: Szeretnék visszakérdezni, mert a fókusszal kapcsolatban több kérdés is felmerült. Beszéljünk arról, hogy nektek mi volt a fókusza az előadásnak. Mi volt az, amit felületesnek éreztetek? Hiszen nyilván a mi fejünkben is van egy fókusz, de engem érdekelne, hogy ti mit láttatok?
Romankovics Edit: A mi kérdésünk arra vonatkozik, hogy attól függően, hogy a gyerekek merre viszik el a kiscsoportban a játékot, változhat-e a fókusz? Arra gondolok például, hogy Farkas Atilla kiscsoportjában azzal foglalkoztatok, hogy mi történik akkor, ha a képzeletbeli barát találja meg a cserépdarabot. Az egy teljesen másik történet, mint ha az Apa vagy a Lány találja meg. Engem az érdekelne, hogy ez mennyire mehet el például olyan irányba, hogy akár a szülővel szembeni ellenállás kerül előtérbe.
Róbert Júlia: Nálunk ez úgy került szóba, hogy kinek mi a problémája tulajdonképpen, és hogy mi a probléma az egész történetben? Volt, aki azt mondta, hogy a képzeletbeli barát áll a fókuszban, és az, hogy ki hogyan viszonyul hozzá. Néha úgy tűnik, hogy a probléma a külvilág, ez a furcsa háborús helyzet. Néha az a probléma, hogy a családtagok hogy vannak egymással, vagy mit kezdenek a képzeletbeli baráttal.
Sebők Borbála: Számomra egy fókusza van: a félelem hogyan alakítja a valóságot, hogyan alakítja a lehetőségeinket, a cselekvéseinket és ez hogyan jelenik meg különböző szinteken a családon belül?
Lipták Ildikó: Ez egy viszonylag tág fókusz, amit Bori megfogalmazott, mert beletartozik a külvilág, beletartoznak az egyes emberek, akik benne vannak, a tárgyak, a benti események és minden egyéb tud hozzá kapcsolódni. Persze ezen belül, hogy hová kerül éppen a hangsúly, az nyilván függ az adott csoporttól is.
Neudold Júlia: Általánosságban hogy alakul? Mire harapnak rá a gyerekek?
Lipták Ildikó: Sokszor sokkal fontosabb nekik azon gondolkodni, hogy ez a képzeletbeli barát tényleg létezik-e, és hogy mit lehet vele kezdeni.
Hajós Zsuzsa: Amikor én láttam, akkor a Lány osztálytársaival foglalkoztak sokat a gyerekek. A történet végén is őket hozták vissza úgy, hogy amikor a Fiú és a Lány kimennek az ajtón, akkor velük találkoznak.
Mennyire jön elő a szülőkkel szembeni ellenállás a különböző csoportokban?
Lipták Ildikó: Hogyha a gyerekeknek az a fontos kérdés, hogy a szüleimmel hogyan tudom elfogadtatni az én saját világképemet, hogy én mit minek látok, akkor miért is ne szólhatna erről a kérdésről is. Ehhez is kapcsolódik.
Ki ez a jelenség? Ki ez a lény?
Láposi Terka: Nálunk az merült fel, hogy ki ez a lény? Amikor visszajön megtépve ebbe a nagyon jól működő térbe és elhangzik az a mondat, hogy: „gyűlöllek téged, mert nem etettél.” A gyerekek részéről elhangzik a kérdés, hogy mi történt a lénnyel?
Lipták Ildikó: Volt olyan, hogy megkérdezték és volt olyan, amikor az hangzott el szó szerint, amit Chris Cooper is mondott nekünk mindig a próbán.
Farkas Atilla: Nálunk, a kiscsoportnál, még mielőtt visszatért volna rongyosan a lény, már azelőtt mondták a gyerekek, hogy ő már nincs itt. Abban a pillanatban, hogy az Apa eltöri a tálját, a gyerekek számára elment és ettől valahogy nem is lepi meg őket, mikor megtépázottan tér vissza. Inkább az a kérdés szokott előkerülni, hogy miért látja meg a képzeletbeli barátot az Apa.
Lipták Ildikó: Van olyan, hogy még mielőtt ez megtörténik, már behozzák ezt a szálat a gyerekek, hogy biztos lesz olyan pillanat, amikor az Apa is meglátja ezt a képzeletbeli barátot. Sőt olyan is volt már, hogy amikor az Apa megeszi az ételét, már előre mondják a diákok, hogy éhezni fog. Mármint a Senki. Abból látszik, hogy jó a darab dramaturgiája, hogy a gyerekek nagyon pontosan, mint egy jó mesében, tudják, hogy minek kell történnie ahhoz, hogy ez a történet kerek legyen.
Hajós Zsuzsa: Szerintem, amikor a cserépdarabbal dolgozunk, és egy történetet gyártunk vele, az ugyanaz, mintha feltennénk a filozófiai kérdéseket. Attól, hogy a gyerek nem mondja azt, hogy az Apa valóságérzékelésére úgy hat a félelem, hogy… Attól még ezeken a dramatikus formákon keresztül ezen gondolkodnak, csak nem verbalizálják, hanem érzésből megcsinálják.
Neudold Júlia: Szerintem az Apa nem azt a Senkit látta, akit a Lány, hanem ő a saját képzeletének Senkijét látta.
Romankovics Edit: Nekem ez a rész az abszolút őrület volt. Másképp viszonyul a képzeletéhez a felnőtt, mint ahogy a gyerek. A Lány egyértelműen harmonikus viszonyban van a képzeletével. Az Apa pedig a saját képzeletétől megőrül vagy megijed. A kiscsoportokban többször elemezték a gyerekek, hogy egy felnőtt mit lát és egy gyerek mit láthat. Sokszor az volt az érzésem, hogy a gyerekek lenézően nyilatkoznak a felnőttekről, mert szerintük ők ezt nem értik meg. Szerintem ez az előadás felnőttekkel is nagyon izgalmas, mert ez a probléma minden korosztályt érint.
Miért finomodott az apa és a lány közti viszony a korábbi előadásokhoz képest?
Romankovics Edit: Nekem abszolút nem volt ilyen benyomásom, sőt inkább az volt, hogy most szolidabban indult, de sokkal durvább pontig jutott el ez a viszony.
Hajós Zsuzsa: Az volt a törekvés, hogy legyen meg az íve, ami szerintünk nem volt meg eléggé.
Patonay Anita: Miért volt ez fontos számotokra?
Nyári Arnold: Azt próbáltuk meg jobban hangsúlyozni, hogy ez egy család, és nem totálisan szétesett kapcsolatokkal léteznek. A probléma, ami van, az nem belülről jön, hanem valami külső dolog okozza. Ami még szerintem fontos, hogy nem hülye szereplők vannak, hanem mindegyiküknek teljesen logikusak a tettei és megvan a saját igazságuk. Az Apa és az Anya nem rossz szándékból cselekednek, hanem a családért való aggodalomból. A Bond-drámákra jellemző, hogy ha nagy drámát akar belevinni az ember az első pillanattól kezdve, az nem biztos, hogy jó. Inkább az volt a változtatás lényege, hogy az emberségből jussunk el valahova, ami működteti a drámát.
A foglalkozás készítése alatt változtattatok-e valamit azért, mert úgy éreztétek, hogy a gyerekek számára „veszélyes”?
Lipták Ildikó: Nekem ezzel a kérdéssel kapcsolatban az jutott eszembe, hogy mennyire másképp látják a történet végét a felnőttek, mint a gyerekek. Az volt a gyakori tapasztalatunk, hogy az előadás utolsó pillanata után az első reflexiók a gyerekektől abszolút pozitív befejezésről szólnak és optimisták a történetet illetően. A felnőttek ennek az ellentétét gondolják erről és ezért az, hogy mi van a foglalkozás végén az ilyen szempontból is számít nekünk, mert nem szeretnénk, hogy a tanárok azért aggódjanak, hogy a gyerekek rosszat fognak álmodni. Arra is igyekszünk lehetőséget teremteni, hogy számukra kiderüljön az, hogy a gyerekek hogyan gondolkodnak a történet befejezéséről. Ezért lett ennyire reflektív a vége, melyben a gyerekek kimondják a mesei feloldódást, amiben ők is feloldódnak.
Mi a vége?
Lipták Ildikó: A gyerekek azt szokták mondani, hogy a Lány felnő a történet végére.
Romankovics Edit: Én is olyan erősnek látom a végén ezt a Lányt, hogy nem féltem őt. Szerintem univerzális és mindannyiunkat érintő problémával foglalkozik ez az előadás és nagyon aktuális is. Jó, hogy felnőttnek tekintitek a gyerekeket ezzel a történettel. És be is bizonyítják, hogy lehet ebben a témában felnőttként kezelni őket.
A beszélgetést Horváth Dóra (Káva Stúdió) szerkesztette.
Címkék:
Kerekasztal Színházi Nevelési Központ,
fórum’15,
KÁVA Kulturális Műhely,
Káva Stúdió,
MU,
Romankovics Edit,
Hajós Zsuzsa,
Chris Cooper,
Róbert Júlia,
Sebők Borbála,
Láposi Terka,
Lipták Ildikó,
Neudold Júlia,
Farkas Attila,
Nyári Arnold,
Patonay Anita
