Nemcsak a borsos jegyár, de az elsöprő érdeklődés (dugig telt a Fesztiválszínház) és a maratoni hosszúság miatt is. Az óriásira duzzasztott est voltaképpen a leghagyományosabb menetrend szerint épült fel: az első részben a szerzővel folytatott beszélgetést két színész felolvasásai színesítették-illusztrálták, a második részben pedig a szerző olvasott fel készülő művéből, izgalmas zenei aláfestéssel. Ám az egész séma más dimenzióba kerül, ha mindez három, embert próbáló órán keresztül zajlik.
 Nádas Péter |
Ahogy a Müpa honlapján a programról szóló leírásban olvasható, Nádas Péter viszonylag ritkán vesz részt irodalmi esteken, ráadásul ő az egyik legtekintélyesebb kortárs magyar író, aki általában nemcsak arra képes, hogy magával ragadóan lendületes, sodró erejű mondatokban nyilatkozzon az irodalom és a világ dolgairól, de emellett történetesen írt néhány korszakos remekművet. Így hát tökéletesen érthető, hogy a Literárium sorozatnak szokásosan helyet adó Üvegterem befogadóképessége nevetségesen csekély lett volna az érdeklődők számához képest.
Az első részben Veiszer Alinda volt Nádas Péter beszélgetőtársa. Alaposan felkészült riporterként tudta, mit miért kérdez, az egész beszélgetésnek volt egy igazán csak utólag átlátható íve, amit az is mutat, hogy a Hajduk Károly és Zsótér Sándor által előadott egy-egy Nádas-szöveg dramaturgiailag pontosan a helyén volt. Ugyanakkor a rendelkezésre álló időnek a kelleténél nagyobb részét töltötték ki bulváros kérdések. Úgy tűnt, mintha a kérdező jóval inkább a szerző hétköznapi életére, és kevésbé a könyveire és az irodalomról vallott elképzelésére lett volna kíváncsi, holott az utóbbi legalább olyan izgalmas.
Igazság szerint nagyon vártam ezt a beszélgetést, mert arra számítottam, hogy Nádas – függetlenül a kérdezés minőségétől – virtuóz monológjaiban izgalmas és elgondolkodtató dolgokat mond majd, melyek áttörik a sematikus gondolkodás falait, és felszabadító erővel bírnak – az esemény ajánlója is valami ilyesmit ígért. De az író vagy nem volt formában, vagy a 750 négyzetméteres színpad nem tette lehetővé, hogy az ehhez szükséges intim légkör kialakuljon. Valamiért inkább banalitásokról, mint a nagy pillanatokról szólt a beszélgetés.
A napirendjéről Nádas úgy fogalmazott, hogy minden napja egyforma. De hozzátette, hogy persze „amit az ember valójában csinál, azt nem lehet elmondani”, illetve hogy „a formalitásokon belül van az igazi történés”. Ez pedig – az igazi történés – mindig a munka: emlékezete szerint mindig is nagy munkában volt. Az a nagy munka, amiben most van, egy önéletírás. Ahogy fogalmazott, ez egy új dolog, amit meg kellett tanulnia, ebben a nagyon nehéz műfajban: miközben a Jóisten arra teremtette, hogy elszabaduljon a fantáziája, most éppen hogy vissza kell fognia azt. Nádas azt mondta: az emlékezetről „rettenetes téveszmék kóvályognak”. Szerinte a valódi emlékképeket és a fantáziaképeket egzakt módon el lehet választani, az ő munkája pedig az, hogy rájöjjön, mivel csapja be magát. „A hamisságok tengerében elég nehéz elhajózni, de el lehet” – fogalmazott. Szó esett az emlékekről és az emlékezésről, arról a kitüntetett területről, ahol összeér történelem és egyéni sors: Nádas Péter első emlékét különös módon másfél éves korából őrzi, 1944. július 21-éről, amikor légitámadás érte Budapestet.
A következő nagy téma a színház volt. Veiszer Alinda azt sugallta, hogy itt mégiscsak egy olyan világhírű regényíróról van szó, aki színpadi íróként kudarcot vallott. Nádas a világhírre zavartan legyint, a darabjainak sorsáról viszont elmondta: őt a színházban az az emberi jelenlét érdekelte és érdekli, amihez alig kell hozzátenni valamit. Eljutni a lehetséges határára – erre törekedett darabjaiban, amelyek ma játékhagyomány nélküli különös és radikális kísérleteknek tűnnek, és valóban a lehetetlennel játszanak.
Nádas Péter a szünet után Világló részletek címen íródó önéletírásából olvasott fel, valamivel több, mint egy órán keresztül, így a közönség exkluzív módon bepillantást nyerhetett a készülő mű világába. Különösen megrázónak bizonyultak itt az Auschwitzban elhunyt rokonok emlékezetéről szóló mondatok. A felolvasást a Csalog Gábor zongoraművész előadásában megszólaló Kurtág György: Játékok című műve kísérte. A felolvasás komoly fizikai erőpróba is volt: Nádas hangja majdnem elment, de végül hősiesen helytállt. Talán érdemesebb lett volna egy rövidebb, kompaktabb programot összeállítani, ám ha már így alakult, legalább adódik egy kézenfekvő analógia: a Müpa estje mintha a Nádas-nagyregények grandiózus tágasságát akarta volna utánozni.