A kritikust kissé zavarja a könyv finoman cizellált, mégis kissé harsány fedőlapja is, de mindeme külsőségek ellenére, már Móricz Erdély trilógiája miatt is szenvedéllyel csap a lapok közé.

És kellemesen csalódik. Mert Ugron Zsolna igen jeles írói képességekkel rendelkezik, mondhatni, a Mátyás idejében nemességet kapott család tősgyökeres leszármazottjaként vérében van Erdély története; helyismerete, az anyagban való jártassága, az a könnyűség, amellyel ezt a sűrű levegőjű XVII. század eleji miliőt megidézi, nyelvének archaikusan szárnyaló líraisága némiképpen még a nagy elődöt is túlszárnyalja. Mert valljuk be, Móricz trilógiája ma már kínosan modorosnak tűnő harsányságával, szereplőinek felfokozott érzelmi kitöréseivel inkább taszítja, mint vonzza az olvasót.

Ugron trilógiájának első kötete (Erdélyi menyegző) Móricz Tündérkertjének eseményeit meséli el egy másik nézőpontból, Báthory Gábor, a szépreményű erdélyi fejedelem húgának, Annának az elbeszéléséből. Mondhatnánk történelmi kalandregénynek is, hiszen a történések megidézése nem kevésbé véres és tragikus, mint Shakespeare királydrámái. Ám a valóság, a hiteles történelmi közeg egy fiatalasszony tapasztalatain, becsvágyán, érzelmi életén keresztül ér el hozzánk, és ennek minden árnyalata, személyes és politikai attitűdje teszi a regényt lebilincselővé. A lengyel király, Báthory István testvérének unokái némileg átokként hordozzák magukkal a bélyeget, hiszen e család tagja volt a kegyetlenségeiről világszerte elhíresült (avagy birtokszerzési célból bemocskolt) Báthory Erzsébet is, s Báthory Gábor tündérfejedelemsége is inkább gyalázatban mint dicsőségben fogant. S a legenda úgy tekint Báthory Annára is, aki boszorkányos asszony volt, s meg kellett szenvednie Bethlen Gábor fejedelemsége idején a kínzókamrák perzselő vasát, nem tudván elszámolni érzelmi életének kilengéseivel, a kényszerű házasságok következtében rossz hírnevével.

A második kötet, A nádor asszonyai Báthory Anna életének történetét folytatja, pontosan ott, ahol az előző könyv félben maradt, a második házasságán túl, Erdélyből Bethlen Gábor fejedelemsége idején kiűzetvén, birtokaitól megfosztva, igazi klasszikus kalandornővé lesz, aki családi kapcsolatainak, érdekeinek megfelelően önként vállal titokszolgálati feladatokat. Ha ennek a nagyon bonyolult, lelkileg tökéletesen árnyalt, az akkori birodalmak között utazgató szépasszonynak a lelki motivációit tekintjük, akkor három igazán hiteles szálat különíthetünk el. Talán a legfontosabb Anna számára a Báthory-család birtokainak visszaszerzése, a hajdan volt becsületének helyreállítása, netán az erdélyi fejedelemség címének elnyerése. Ehhez csak lazábban kapcsolódó, ám a regényesség szempontjából nem mellékes érzelmi vonatkozás Esterházy Miklóshoz való, egy egész életen keresztül tartó titkolt szerelem, amely sosem volt önző, hiszen a későbbi nádort minden tekintetben hűségesen szolgálja, még annak második feleségéhez, a vele gyerekeskedő Nyáry Krisztinához is teljes jóakarattal közeledik. Életének harmadik rétege, munkálkodásának legveszélyesebb területe, hogy a hajdani uralkodókat adó család tagjaként bizonyos befolyást szerezzen az európai nagypolitikában. Ezért utazik Varsóba, Isztambulba, lesz az osztrák udvar megtűrt szolgálója, vállal kétes szerepet a Bethlen Gábor halálát követő erdélyi fejedelmi udvarban, a halálos ellenségének özvegyénél, Brandenburgi Katalinnál.

Már a történelmi tények is azt valószínűsítik, hogy eme kalandos vállalkozásokkal a háta mögött egy rendkívül tehetséges, nagyon színes egyéniség lehetett Báthory Anna, aki személyes ambícióin túllépve, örökös szerelmének, a dinasztiaalapító Esterházy Miklós hűséges híveként végül is a törökök elleni szövetségben, a magyar és osztrák politika megbékélését akaró reálpolitikusként töltötte életének hátralévő napjait.

Mindez azonban a történelmi dokumentumokat gazdagon felhasználó, az erdélyi levéltárakban jártas író regényének váza. Ami ezen túl és e mögött húzódik, az egy tragikus sorsú asszony szenvedélyes élete. A testiségben, az érzékenységben, a politikai sakkjátszmákban jártas, de végtelenül kiszolgáltatott asszony hétköznapi élete, ahol néha többet ér egy emberi gesztus, árulkodóbb egy őszinte szó, mint a távoli színtereken játszódó megfellebbezhetetlen politikai akarat. Esterházy Miklós és Báthory Anna érzéki, ám mindig visszafogottan érzelmes kapcsolatában ráismerhetünk az Érzelmek iskolája hőseinek kiapadhatatlanul szenvedélyes, ám a társadalmi kötelmeket soha át nem hágó vonzalmára.

Ahogy Flaubert regényében, itt is az öregségben jutnak egymás közelébe, szépségüket nem csak az idegen szerepek játszása közben, hanem lassan felőrlődött egymás iránti szenvedélyeikben veszítették el. Nem csak a nagypolitikai játszmák árnyékában meghúzódó, azt szolgáló cselvetéseik miatt elérhetetlenek egymás számára, hanem a kopár évek miatt, amelyek megtagadták tőlük, hogy leányságában kapott, azokhoz konok emlékezéssel ragaszkodó rejtett csókok birtokosaként, Anna nőstény a nagybeteg Esterházy szerelmét átérezze.