Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

AZ EGYÜGYŰ JÓSZÁNDÉK

Eszeveszett mesék
2014. dec. 16.
Elszabadult indulatok fölötti humorizáláshoz némi műfaji játékot adunk, csipetnyi száraz társadalomkritikával megszórjuk, majd alaposan kinyújtjuk. Íme az argentin rendező kissé rosszízű menüjének receptje. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

Megbántottság, düh és agresszió uralja világunkat az argentin Damián Szifrón fekete vígjátékának komor ítélete szerint. Mindennapjainkat a közvetlen környezetünkkel (családunkkal, munkatársainkkal és barátainkkal) valamint a rendszerrel (intézményekkel és szabályokkal) kapcsolatos frusztrációink határozzák meg. A temperamentumos latin-amerikai rendező mindezek alapján vérmérsékletének megfelelően azt állítja, hogy egy adott ponton megtelik a pohár, és akkor a korábban békésnek tűnő emberek olyat követhetnek el, amiről senki se gondolta volna, hogy képesek megtenni.
Az Eszeveszett mesék öt ilyen történetet mesél el, melyek során azt mutatja meg, ahogy különböző élethelyzetek kihozzák az emberekből a végletesen agresszív reakciókat. Meglepően összeállított repülőgép utaslista, tilosban parkolás miatt feldühödő robbantás szakértő, ingerült sofőrök, korrumpálható rendőrök és egy leleplezésektől hangos esküvő kerül terítékre. Szifrón megközelítését az teszi valamelyest érdekessé, hogy nem veszi túl komolyan önmagát, így minden esetben a humor, a vígjátéki túlzás feloldja a pillanatokra komolyan vett atmoszférát. 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Azonban éppen ez a komikus hangvétel teszi teljesen komolyan vehetetlenné a produkciót. A kiválasztott témák szinte mindegyikében megjelenik egyfajta társadalomkritikus attitűd – a vadonatúj autóval a roncsokkal szemben pöffeszkedő módos sofőr, a hivatal packázása vagy a dúsgazdagok korlátlan megúszási lehetőségei –, viszont ezeknek a hatását egyszerűen kioltja a csak időnként jópofa humor. Ha ellenben a vígjáték felől közelítünk, akkor meg az tesz neki rosszat, hogy valódi, világszerte emberek millióit érintő problémákról van szó, amelyek egyszerűen megkeserítik a nevetést. Most tényleg szórakoznom kellene azon, hogy embereket vagyoni helyzetük miatt megaláznak?
Tehát valójában a film alapkoncepciója problematikus, ami mögött érzésem szerint leginkább a gondolkodás hiánya áll. A szerzők pusztán arra törekedtek, hogy jópofa és kényes szitukat találjanak ki, de nem tették meg azt a szellemi erőfeszítést, hogy a következményekkel, a felvetett probléma átfogóbb értelmezési lehetőségeivel, hatásával is számoljanak. Nem gondolkodtak el azon (vagy csak nem merték bevállalni), hogy miképpen lehetne igazán élessé tenni a helyzeteket, mondjuk abban az értelemben, ahogy a Borgman képes volt vígjátékot kreálni úgy, hogy közben a felvetett társadalmi kérdések súlyossága is teljes egészében megmaradt.
Valószínűleg ennek, az elemzőmunka elmaradásának köszönhető maga az epizodikus struktúra is. Ha csak egy-egy röpke pillanatra pillantunk be egyes szereplők világába vagy élethelyzetek alakulásába, akkor nem kell megérteni és kidolgozni a teljes hátteret, valamint számolni a poénos szituációk kimenetelével. Ugyancsak a gondolkodás renyheségét vélem felfedezni a formai kérdések kezelésén. Az epizódokra bontott struktúrát az menthette volna meg – legalábbis a filmrajongók körében –, ha kifinomultabb a műfaji idézetek hálója. A problémás repülőút és az autós defekt jeleneteiben érezni lehet a katasztrófafilm, illetve a horror világába tett kacsintásokat, de egyik világ sem idéződik meg annyira, hogy teljes értékűen aktiválja a műfajhoz kapcsolódó sztereotip nézői reakciókat. Az már csak az esztéta ínyenckedő kötözködésének tűnhet, hogy az egész filmben egyetlen olyan momentum sincs, ami vizuálisan történne meg – vagyis mindezt pontosan ugyanígy lehetett volna írásban elmesélni.
A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
Ha eltekintünk minden komolyabb elvárástól, és egyszerűen egy kissé szokatlanul szórakoztató filmet keresünk a téli estékre, akkor meg abba a problémába ütközünk, hogy az Eszeveszett mesék egyszerűen túl hosszú. Két óra feletti játékideje messze nem indokolható, ráadásul pont a lezárásnak szánt, leghosszabbra vett és a legunalmasabb és -kiszámíthatóbb esküvői jelenet fáraszt el végérvényesen a végén.
Jó, de ha ennyi gond van vele, hogy kerülhetett májusban a cannes-i versenyprogramba – kérdezhetné valaki. Ezen magam is értetlenkedem, de a pusztán a szinopszisból kiolvasható társadalomkritikus témafelvetés, valamint a fekete humor ígérete lehetett meggyőző. Mert amúgy egy jó szándékú, de együgyű kis filmről van szó.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek