Ki van ez találva: ahhoz, hogy egy előítélet megalapozott ítéletté váljon, elég egy formátumos, okos manipulátor. Ez az egyetlen, amit Zsótér Sándor Othello-rendezése állít – a többi mind kérdés. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
![]() Sipos György, Kovács Krisztián |
A szöveg saját; Shakespeare teherbírónak bizonyul már megint, a szöveg fordítói-előállítói – Ungár Júlia, Ambrus Mária és Zsótér Sándor pedig fantáziadúsnak abban az egyébként nem túl széles sávban, amelyre még azt mondhatjuk: ez bizony Shakespeare Othellója, nevezzék akár néger mórnak a címszereplőt. Beleférnek dalok, versek, ki- és beszólások – és még mindig azt a történetet látjuk-halljuk a Stúdió „K”-ban, amelyet ismerni vélünk. Vélünk – ezért is lehet kérdések formájában reflektorfénybe vonni evidensnek gondolt ismeretünket.
Igaz: egy konyhában játszódik az egész, már ha konyhának lehetne nevezni Ambrus Mária rendesen szimbolikus terét; a centrum, mondjuk így, az élet és az események centruma. Ügyesen van hozzájátszatva a parányi színház ismert járásai mellé az utcára nyíló ajtó, kikiabálásokkal, kirohanásokkal, gondolom, az esti utcai népség nagy derültségére. Elfér itt minden: a cselszövések, a tervezgetések meg a kivitelezés is; lehet meghalni a konyhaasztalra borulva, lehet szemfedő az abrosz, és lehet feltámadni ugyanott.
Tetten érhető azért, hogy az ismert sztori ugyancsak ismert fő motívuma hogyan tűnik a semmiségbe: ez az előadás nem a féltékenységről szól. Hanem arról, hogy a velencei népség, vagyis a társadalmi környezet által gusztustalan jelenségnek, barbár állatnak tartott Othello hogyan válik valóban azzá, ha Jago irracionális gyűlölete kezelésbe veszi.
![]() Rába Roland |
Irracionális gyűlölet – a gyűlölet, ha van is oka és alapja, végső soron mindig irracionális, oknak és alapnak pedig bőven elég a „csak”. A többi pimf magyarázkodás: a sértettség, a személyes előmenetelben okozott sérelem, a magánéleti gyanú nem érdekes, hiszen magának Jagónak is csak magyarázatul vagy ürügyül szolgál terve kivitelezéséhez. Az sem igaz – persze –, hogy Jago egyszerű tenyeres-talpas rasszista lenne, hiába nyomja a négerezést, az állatozást, hiába zabálja a négercsókot és issza a „fekete” kólát. Jago szereti a rendet – vállán átvetett konyharuhájával egyfolytában ezen dolgozik, minden kis piszokfolt halálra van ítélve körülötte, és hát Othello jókora „piszokfolt”, aki ráadásul vakon és hülyén egyfolytában a bizalmáról biztosítja, és szinte szerelmet vall neki. Neki, a meleg Jagónak – a siker, a birtoklás legcsekélyebb esélye nélkül. Ennyi azért már elég.
Miért, hogy Brabantio – akit Molnár Erika játszik, olykor sajnálatosan rossz dikcióval – egy Bóbita-könyvecskét szorongat a hóna alatt? Miért, hogy nem veszi tudomásul, hogy felnőtt a lánya, és azt választ, akit? Miért, hogy maga a rózsaszín ruhácskába bújtatott Desdemona sem tudja, mi imponál neki ebben a szikár és öregedő feketében? Csak azért vajon, mert a szerelem is irracionális? De van-e egyáltalán szerelem? Túlhabzó lírai kitöréseken kívül ennek semmilyen látható jele nincsen; vagyis lehet, hogy Desdemona csak merev és autoriter szülőjétől menekül? Miért, hogy az a bizonyos „kendőcske”, a szerelmi zálog egy epermintás rózsaszín gyerekruhácska?
![]() Nagypál Gábor, Kaszás Gergő. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu |
És tovább a kérdésekkel: Othello vajon miért ilyen vak? Miért sétál bele ilyen könnyedén Jago csapdájába, miért követi pontról pontra a forgatókönyvét? Szerelem-e, ami Desdemona iránt fűti, vagy csak a fehér világ befogadásának vágya? Hiba-e, hogy Kaszás Gergő visszafogott, szinte pasztell játéka nem ad választ ezekre a kérdésekre? Ez utóbbira van csak tippem: igen, mert ez nem rendezői kérdés, hanem túlzott színészi visszafogottság.
Ahogy Földeáki Nóra alakítása sem szerzői – vagyis rendezői – kérdőjelekkel teli, hanem sokkal inkább színészi hiányjelekkel. Zsótér színészi metanyelvét nem bírja, ezért némán is sok mindennel marad adós. Ellentétben például a Cassiót játszó Kovács Krisztiánnal, vagy Rodrigo szerepében Nagypál Gáborral, akik ugyancsak Jago eszközeiként képesek hozni az áldozattá válás különb-különb fázisait és motivációit. Elrajzolt, stilizált és szinte fapadosan hiteles színészi megoldások izgalmas elegyét hozzák mindketten.
Rendező: Zsótér Sándor, Szereplők: Spilák Lajos, Molnár Erika, Kaszás Gergő, Kovács Krisztián, Rába Roland, Nagypál Gábor, Sipos György, Földeáki Nóra, Homonnai Katalin, Nyakó Júlia, Díszlet: Ambrus Mária, Jelmez: Benedek Mari, Dramaturg: Ungár Júlia, Fény: Fodor Gergely, Rendezőasszisztens: Pallagi Melitta