Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

JEGES ÉLVEZET

Leoš Janáček: A Makropulosz-ügy / Bayerische Staatsoper, München
2014. okt. 28.
A Bayerische Staatsoper, környékén a Kempinski Hotellel, a Pradával és a Louis Vuittonnal, Németország egyik leggazdagabb operaháza. Luxus mindenekfelett, a színház körül és a színházban egyaránt. KELEMEN KRISTÓF JEGYZETE.

Egy jegy akár több száz euróba is kerülhet, és általában mind elkelnek – öt emelet magasan több ezer ember nézi estéről estére, ahogy a legnagyobb világsztárok a legmodernebb díszletek között emberi érzelmekről énekelnek. A legutóbbi bemutató Janáček A Makropulosz-ügy című operája volt Schilling Árpád rendezésében.
Janáček a magyar színpadokon elhanyagolt szerző, itthon pár művét mutatták be (Jenufa, Kátya Kabanova, A ravasz rókácska), a Makropulosz-ügyet nálunk eddig még nem játszották. A történet Karel Čapektől származik, középpontjában Emilia Marty, az ünnepelt operaénekesnő áll, aki belekeveredik a Prus és Gregor család örökösödési vitájába. Meg akar szerezni bizonyos papírokat, de közben gyanús lesz, kutatni kezdenek utána, és a nyomozás során kiderül, hogy Emilia Marty eredeti neve Elina Makropulos, és háromszáz évvel ezelőtt született. Az apja Rudolf császár megbízásából saját lányán kísérletezett ki egy elixírt, amivel sikerült meghosszabbítania az emberéletet. Amikor Emilia kómába esett, apját börtönbe csukták, ő viszont egy héttel később felébredt, és azóta különböző neveken, újabb és újabb identitásokat magára véve éli egyre boldogtalanabb életét. A titokzatos papír, amit Emilia meg akar szerezni, az elixír receptje, azé az elixíré, ami csak háromszáz évre biztosította számára az életet, most viszont, ha életben akar maradni, újat kell készítenie. Az utolsó pillanatban mégis meggondolja magát, rádöbben, hogy az ember élete, ha a természetesnél tovább tart, értelmetlen, és meghal. 
Az előadás tere
Az előadás tere
A történet az örök fiatalságra vágyó ember tragédiáját mutatja be úgy, hogy mindössze a végén szerzünk tudomást az okokról, addig csak a tüneteket látjuk, legfőképp azt, hogy Emilia Marty, bár többnyire rokonszenves, olykor cinikussá válik, kigúnyol másokat, és gyakran éri az a vád, hogy hideg, érzéketlen. Alakja azt demonstrálja, hogyan üresedik ki az ember, ha áthágja a természet adta korlátokat, és földi istenséggé válik. Mindez érzékenyen rezonál arra a tendenciára, hogy az orvostudomány és a technika fejlődésének köszönhetően az emberélet egyre hosszabb, a betegségek egyre inkább legyőzhetőek, a plasztikai műtétek pedig egyre jobban kinyújtják a fiatalságot. Elgondolkodtató tény, hogy a XX. század elején például a születéskor várható élettartam még csak 31 év volt, míg a 2010-es világátlag 67,2 év: amikor az operát 1926-ban bemutatták, a szerzők valószínűleg még nem sejtették, hogy a fantasztikummal átszőtt krimi száz év múlva akár reálisnak is hathat. A meghosszabbodott élet olyan új problémákhoz vezet, mint a demencia és az öregkori depresszió. Még egy tény: a botoxnak ismerjük számos árnyoldalát, de újabb kutatások azt is kimutatták, hogy az efféle kezelésen átesett emberek szociálisan érzéketlenebbek, hidegebbek lesznek. Mindezek a problémák inkább a fejlett országokban jelennek meg, ahol van pénz és biztonság – mint például Münchenben. 
Jelenetek az előadásból
Jelenetek az előadásból
Ágh Márton a színpad közepére két magasba nyúló, V-alakban szűkülő falat tervezett, amelyek kívülről fekete márványhatású anyaggal, belülről pedig rózsaszín, műanyagnak tűnő csempével vannak bevonva. Kívülről kripta, belülről kórház, esetleg gumiszoba. Körben fehér falak zárják le a teret, a földet mintha hó borítaná, jobban megnézve iratmegsemmisítőből hátramaradt papírhulladék. 
A történet egy ügyvédi irodában indul, így a papírhulladékról nemcsak a hidegség, hanem a végtelen mennyiségű peres ügy is eszünkbe juthat. Ekkor még nem látni a rózsaszín belső teret, a két fal közti rést eltorlaszolja egy összenyomorított székekből álló díszletelem. Ez több magasságban is kinyitható, itt-ott a szereplők kidugják a fejüket – ennek működését hátulról látni fogjuk a második felvonás elején, amikor megfordul a díszlet. 
A Makropulosz-ügy szereplői gazdagok és operakedvelők, akik ugyanúgy rajonganak Emilia Martyért, mint a müncheni nézők Anna Netrebkóért. A szőke hajú Emilia Marty először fekete bőrdzsekiben és nadrágban jelenik meg, mint amikor Lady Gaga civilnek öltözik, kerülve a feltűnést, de sugározva a felsőbbrendűséget. 
A második felvonásban a helyszín egy opera színpada, Emilia Marty nagy szereplése után. A rózsaszín falak ekkor tárulnak fel először. A padló teleszórva virágokkal, a takarítónők épp söprik ki a rengeteg hervadó növényt. Egy darabig csönd van, ami egy operaelőadásban hangsúlyos pillanat: a valódi díszletmunkások, akik egyben a jelenet statisztái is, felhúzzák a magasba a már említett székekből álló díszletelemet, úgy, mintha valóban egy előadás után lennénk. Ahogy emelkedik, a takarítónők kisöprik alóla a virágokat. Színház a színházban, vagyis színház után vagyunk a színházban. Emilia Martynak ma is sikere volt, ennek ellenére rajongóit, akik autogramkártyákkal és csokrokkal üdvözlik őt, gonoszul kigúnyolja. Könnyű fehér selyemruhában járkál, amely oldalt csak egy ponton van összetűzve, alóla kilátszik a pucér bőr, izgalmat keltve ezzel a férfiakban – valahogy úgy, mint Sharon Stone az Elemi ösztönben. És a férfiak vágyakoznak Emilia Marty után, bármit megtennének azért, hogy megkaphassák, hiába a kegyetlensége. Amikor felkínálja magát Prus bárónak, kopott matracot húz elő a papírhulladék alól, és háttal neki, merev kutyapózban térdre ereszkedik, de a báró így is izgatottan, minden pillanatot kiélvezve gombolja ki a nadrágját, miközben úgy méregeti a nőt, mint egy gusztusos marhafelsálat. De csalódnia kell: „hideg, mint a jég” – állapítja meg az aktus után. 
Fotók: Wilfrid Hösl. A képek forrása: Bayerisches Staatsoper
Fotók: Wilfrid Hösl. A képek forrása: Bayerisches Staatsoper
Az előadás végén Emilia Marty, miután elmesélte történetét, aláveti magát a felsőjüktől megszabadult, betegkísérő markos legényeknek, akik kikötözik és megostorozzák, eközben rajongók tömege gyűlik köré, mindegyikük kezében egy szál művirág. Csodálni akarják, és a csodálat könnyű álmot küld a szemükre – nincs önreflexió, csak bámulás van, a csillogó-villogó jégszobor bámulása, amihez ha hozzáér az ember, a hideg miatt elkapja a kezét. Középen pedig ott didereg a háromszáz éves ember, üresen és magányosan.
Emilia Marty Nem szabad túl sokáig élni. Ó, ha tudnátok, mily könnyű nektek az élet! Az élethez oly közel vagytok. Az életnek látjátok értelmét. Az életnek látjátok az értékét. Ti együgyűek, ti mind boldogok vagytok! 
Kórus Boldogok vagyunk. Mi együgyűek, mi mind boldogok vagyunk. 
Emilia Marty És megadatik nektek, hogy hamarosan meghaltok. 
Kórus Boldogok vagyunk. Mi együgyűek, mi mind boldogok vagyunk. 
Emilia Marty Hisztek az emberben, a szeretetben, az értékekben, a fejlődésben.  Ennél többet nem kívánhattok. 
Kórus Ennél többet nem kívánhatunk.
A történetben Emilia Marty előképe Kristina, a fiatal énekesnő, aki előtt még ott az egész élet. Amit Emila Marty elért, arra vágyik Kristina: hírnév, siker, hódolók. Az előadás elején szárnyas tündérként ereszkedik alá, és sugárzó szemekkel meséli el példaképe szereplését. Énekesnői karrierjéért cserébe még szerelméről is lemondana, hiába szereti a férfit, erősebb benne az opera iránti vágy. Az előadás végén ő kapja meg az elixír receptjét, a librettó szerint, miután meghallgatta Emilia történetét, a papírt azonnal tűzbe dobja. Schilling rendezésében ez máshogy történik: Kristinának eszébe se jut megválni a háromszáz évnyi fiatalságtól, beburkolózik Emilia rókabundájába, és úgy szorítja szívéhez a receptet tartalmazó borítékot, miközben egy hatalmas, műanyag, jéghegyeket formázó díszletelem ereszkedik alá az égből. Kristina sarkköri környezetben didereg, de elszántan élni akar. Élni, élni, minél tovább. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek