Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MARASZÁD

Peter Weiss: M/S / Katona József Színház, Kamra
2014. okt. 19.
A háttér érdekesebb, mint az előtér. Többet mond, amit elhallgatnak, mint amit kikiáltanak. Jobb, ha borul a forma logikája, mint ha fennáll. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Pálos Hanna
Pálos Hanna
Ez a kétbetűs M/S az eredeti, szándékoltan-mesterkélten hosszú cím lenullázása, a dráma fél évszázados múltjának és interpretálás-történetének elhárítása. Veleje 21. századi, radikálisan új tapasztalatokon alapuló újragondolása annak, ami keletkezésekor, 1964-ben – negyvenhét évvel 1917, harmincegy évvel 1933 után, négy évvel 1968 előtt – Peter Weiss tollán (és magyarországi bemutatójakor, 1966. február 8-án a Nemzeti Színházban, Marton Endre irányításával) volt a Jean-Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják de Sade úr betanításában. Amikor a darab színre állításának hazai mintamértéke, Ács János magyar színháztörténeti mérföldkővé vált legendás kaposvári rendezése 1981. december 4-én létrejött, közkeletűen már a rövidített Marat/Sade formában volt szokás megnevezni a színművet. Lett belőle mára, erre az alkalomra M/S.
Az előtér, az alternatív „színház a színházban” produkció tetthelye egy metrókocsi, melynek külső, technikai és működési valóságát Kálmán Eszter díszlete csak részben tarthatja fenn, belső lényegét és tárgyainak elvonatkoztatott funkcionalitását viszont a színészek rendelkezésére bocsátja, feltárja a nézők előtt. Ez az álló vagon attól megy, hogy (hol süvítően gyors, hol lendületet nyerve-vesztve lassú, hol a stagnálásig lefékezett módon) vetített mozgóképszalag járja útját mögötte. Taskovics Éva és Balogh Balázs munkája legtöbbször felismerhetetlen alakokat, arcukat kezükbe temető embereket, egyének és tömegek dokumentumképeit, emblematikus képzőművészeti és más jeleket, vagy csupán sejtelmes körvonalakat láttat a céltalan haladás és a kivehetetlen állomások érzékeltetésére. Ebből a peronmezőből, alagútból érkezik a Kákonyi Árpád és Matkó Tamás nevével fémjelzett robbanékony élőzene is, amely egy hamarosan tömegbalesetbe omló, halottak sokaságát követelő éjszakai szórakozóhely prehisztérikus akusztikáját is átjárhatná.
Jordán Adél, Tasnádi Bence
Jordán Adél, Tasnádi Bence
Ehhez képest maga a kocsi szolid fogságkazetta. Egyes kivételezettek alkalomadtán a vezetőfülke vagy a biztonsági sáv irányába kiléphetnek ugyan, de nincs kétség: mindvégig mélyen a föld alatt vagyunk, pokolirányban – és színházi értelemben undergroundilag. Erre az érzetre különösen predesztinál a pinceségét nem először kiaknázó játszóhely, a Katona József Színház Kamrája. A letépett, ütlegelő-hangkeltő eszköznek használt fogantyúk, a telegraffitizett ablaküveg, az akrobatikát provokáló kapaszkodórudak, a fénycserélésekkel sokkoló, jelenetváltó kocsimennyezet-világítás sok érdekességet rejteget. Dömötör András rendezőnek azonban le kell szakadnia az ismerős berendezésről, hogy más tárgyi és jelvilágok bekapcsolásával mondhassa el, amit Peter Weiss – egyéb lehetséges értelmezések mellett – szövegébe injektált. A forradalomcsinálás az őrület egy társadalmi válfajába szokott átváltani (sőt a forradalom-nemcsinálás is, mint ezt egy 1989-es magyar hangdokumentum, a köztársaság nem forradalmi folyamat eredményeként történt kikiáltása aláhúzza), illetve a forradalma(ka)t  mintha őrültek csinálnák, nem számolva azzal, hogy a revolúciók szét(t)erjedésekor Napóleonok nyomulnak a Marat-k helyébe.
Kovács Lehel
Kovács Lehel
A mozgalmas, ám a sok közepes történelem- és természetfilozófiai tiráda folytán ki-kiüresedő M/S-t Kovács Lehel játéka mentén lehet a legbiztosabban követni. Míg a sokáig tétlen szemlélődésre ítélt de Sade szerepében Fekete Ernő nem sokat kezdhet tudatosan hevenyészett, már-már nevetséges orosz sztarec (netán ez Luka-külső az Éjjeli menedékhelyből?) vagy hatvannyolcas nyugat-európai diákforradalmár maszkjával, s a mind erőszakosabb igehirdetésnél kell megrekednie, Marat alakítója (a sárga házban sárga festékkereszttel megjelölve) az idegi bomlottság süket elbambulásaiból szuggesztíven tér vissza a levegőbe írt kiáltványához, viszketéstől beteg, agyonvakart teste általános nyugtalanságához. Kiváló kellék a sárga, ovális festékes vödör – lábáztató lavór –, mely a bőrét vízzel nyugtató férfiú nevezetes kádjaként, majd (megöletése utáni) metamorfózisában, Napóleonná vedlésekor-beöltözésekor pulpitusaként szolgál. Ezt a talmi felmagasodást készíti elő, hogy az alacsony termetű Kovács magát még kisebbre összehúzva sokszor üldögél a vödör peremén, mániás-depressziósan szinte belebújva e csigaházba. 
Ha a nagypolitika helyett az alsóbb régiók felől igyekszünk együtt lélegezni az előadás kritikai forradalmiságával, forradalmi rezignációjával, a történelmi cselekvés haladáselvű felfogásának tagadásával, Dankó István az idült mosolyok és totyogó perdülések mögött mély figuraértésről tanúskodó játéka lehet legjobb kalauzunk. A gyógyszerektől felpuffadt ápolt, Duperret számára a szex fontosabb a világmegváltásnál, vagy a világmegváltásba (Marat gyilkosának, Charlotte Corday-nak az instruálásába) a szexet alapvető tényezőként foglalja – foglalná – bele. A tett és a tettre buzdítás, a világelsajátítás perverzió is egyben. 
 
Szacsvay László
Szacsvay László
Indító szólama mindegyik szereplőnek ígéretesebb annál az átlagosságnál, amely felé azután alakításuk tart. A kirakati babaként viruló kecses Jordán Adél és a szomorú bohócként fejét lehajtó Tasnádi Bence (a két Énekes) bírja leginkább a csöndekkel, interludiumokkal megszaggatott szünet nélküli vágtát. Pálos Hanna három kopogtatásának, a Marat-gyilkolás három fázisának mindegyikéhez új nekiindulást keres, ám Corday addig hitelesebb, amíg a vasedény üzletben megvehető konyhakésről nem kerül le a védő fóliatok. A gyilkos szúróeszközt magasra emelő nő nehezen képzelhető abba az intézménybe, ahol a hallgatagság, a szótlanul őrködő figyelem nagy színésze, Szacsvay László (Főápoló) tart rendet puszta pillantásokkal, gépies tökélyű mindentudó közbeavatkozásokkal. Mészáros Béla remekbe kezdi a társait is veszélyeztető, félresöprő Jacques Roux mindenség-zúzhatnékját, Rajkai Zoltán a hatalomhoz törleszkedő Coulmier igazgatót mosolyogja tévéhíradókból ismerősen a képünkbe, Takátsy Péter (Simonne Evrard) a kilátástalan szeretet halkságával vigyázza szerelme, Marat nem létező nyugalmát – ám mindhármukat visszavonja a darab jelen változata (az igazgatót, legnagyobb meghökkenésére, váratlanul le is váltja egy személytelen telefonhívás makogása. A halandzsanyelv, az artikulálatlanság időnként fontos szerephez jut az eredetileg Görgey Gábor – és, a versbetétekről szintén megemlékezve, Eörsi István – által fordított, most egy Perczel Enikő dramaturgiai közreműködésével lecsupaszított, maróbb variációban és Térey János még karcosabb verseivel adott színjátékban). 
Kálmán Eszter jelmezei ügyesen keverik a bolondokháza ruhadarabjait (akár a kényszerzubbonyt) az ápoltak vegetálásának mindennapi mókuskerekéből való alkalmi kiszabadulás elegánsabb, utcai, valóságos emberi tartást adó öltözékeivel. Hegymegi Máté m. v. koreográfiája a cirkusziasságból is merít, de talán abból is, miként viselkednek valamely „rangadó” futballmeccs után a földalattin utastársaik és a BKK vandál rémei. 
Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Dömötör András a dráma megjelenítését egyik kínálkozó véglet felé sem lendíti el. A statisztéria nélküli adaptáció kamarajellegű, a szélvészszédület anarchiájánál lényegibb törekvése a földi égiháború okainak és következményeinek elemzése, valamint a (valóságos, szimulált, netán a betegre csupán politikai okból ráfogott) elmebetegség és a szerepjátszás közbeni gyógyulás-romlás, megigazulás vagy kivetkőzés összefüggéseinek pszichológiai közelítése. E szándékok részlegesen érnek célt. Időmegállító tartalmas pillanatok, mozzanatok váltakoznak gondosan formált, mégis hosszadalmas epizódokkal, truvájok üresjáratokkal.
A taps végeztével, miközben a premierközönség már távozó félben volt a színházból, a homályos háttérben Mészáros Béla odatelepedett az ütőhangszerekhez, és egy-egy drasztikusabb kifejezést is szűrve foga között, legalább tíz percig püfölte nagyszerűen a zeneszerszámokat. Egyszeri eset vagy az est szerves része? Ekkor szabadult ki igazán a palackból az előadás szelleme – s még akkor is betöltötte a teret, amikor már nem hallotta senki.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek