A háromrészesre komponált rendezvény valós és a sajtómunkás által kísért ideje nem esik egybe, mert az újságíró fokozatosan fogyott el az est menetéből. No nem azért, mert kioldalgott a munkából, hanem mert úgy érezte, egyre kevesebb keresnivalója van a saját jogon meghívott alkotók egymásra találó örömében.
Bodor Johanna és Juronics Tamás a találkozón |
A szegedi kisszínház előcsarnokában kezdődő találkozó tényleg nem a nagyközönségnek szólt, de sajtónyilvánosnak hirdették. Tegyük hozzá, ez manapság másképp el sem képzelhető: kedvenceink testközelben és civilben – mutathatják majd az álló- és mozgóképek, s erre végülis szüksége is van művésznek, rajongónak egyaránt.
Együtt érkeztem az egyik helyi tévé stábjával, kettő már dolgozott bent, s néhány fotós is. Kifejezetten érdekes volt látni az ebben a világban nem túl otthonosan mozgó ügyeletes kollégák rutinját: mily’ bejáratott gyakorlattal szedegették össze riportalanyaikat a biztos kézzel vágható híradás érdekében. Így az én két favoritomat, Péntek Katát és Zarnóczay Gizit nem is kérdezte senki semmiről, de más táncosokat sem láttam – akikért e találkozó született – mikrofon előtt. Riportozásban teljesen érthetetlenül még itt is a protokolláris etikett jól bevált útját járták, a beidegződést azonban enyhítette a hivatalos jelenlét szerény létszáma és odaillősége. A megjelentek valamennyien a kultúra támogatói: Nagy László és Kormos Tibor a színháznak igazgatói is voltak, a ma menedzserként működő Bokor Roland pedig valaha táncosként kezdte.
Kopeczny Kata és Pataki András a találkozón |
A kisebb baráti csoportokra oszló, mégis egybefüggő nagy nyüzsgést meglehetősen nehezen tudta csak megakasztani a megfelelőnek vélt lélektani pillanatban az együttes két vezetője, de egyszercsak eljött az ideje annak, hogy házigazdaként okát és formáját adják az együttlétnek.
Pataki András időutazásnak nevezte a helyzetet, Juronics Tamás pedig alkotói attitűdjéhez híven a párkapcsolatok és a sejtek lecserélődésének hétéves ciklusait látta bekövetkezni az együttes történetében. Ezután jött a legjobb húzás: a névsorolvasás. A neve hallatán kinek-kinek a Szegedi Kortárs Balett együttesében eltöltött idő dátumát kellett bemondania. Ez a közjáték volt a délután fénypontja, nemcsak a kívülálló, de minden bizonnyal az érintettek számára is, hiszen húsz év alatt számos táncos dolgozott itt, akik közül sokan nem ismerhetik egymást, pláne ha más társulatokban sem fújta össze őket a szél. Vajon a pár éve itt táncoló legfiatalabbakat megérintette-e a patinás lista: Krámer György, Lovas Pál, Metzger Márta, Pártay Lilla, Szakály György, Uhrik Dóra neve?
Ezután a színházbejárásnak aposztrofált második rész következett, amit azért kapcsoltak a programhoz, hogy a Szegeden immár kevésbé tájékozottak is megismerjék az együttes újjáalakított főhadiszállását, vagyis az elmúlt években rekonstruált kisszínházi épületbelsőt. Itt és most persze a legfelső szint tágas próbaterme volt a fő látnivaló, ahol megtörtént az, amire föltehetően húsz évet kell majd megint várni: cipőben vette birtokba az együttes szentélyét a népes vendégsereg.
Ahová az újságíró már nem merészkedett el (Fotó: Frank Yvette) |
Egy kicsit a helyiséget is csodálták, de leginkább egymást: régi ismeretségek és történetek újultak, s közben szép lassan rendeződtek a sorok a harmadik felvonásra. Aminek szintén új helyszíne volt, az Anna-fürdő vacsorával körített összes termei és medencéi, ám ennek részletei mástól s máshol tudhatók meg, mert e sorok írója – ortodox módon követve az illem szabályait – erről lemorzsolódott.
Hattyú és kacsa / Szegedi Kortárs Balett: Hattyúk tava – Jászay Tamás kritikai szemléje
Nem kevés / Szegedi Kortárs Balett: Carmina Burana – Jászay Tamás kritikai szemléje
Szoboszlai Annamária: Játszók tere / Szegedi Kortárs Balett: Homo ludens