Lovas Rozi, Szőcs Artur, Märcz Fruzsina |
Az 1900-as évek elején, egy apró faluba új tanítónő érkezik: a vidékiek nagy étvágyával rendelkező, a plafonra is szalonnákat, sonkákat és hurkákat aggató kántor házában kap lakhelyet (díszlet- és jelmeztervező: Debreczeni Borbála). A frissen végzett, huszonkét éves Tóth Flóra (Lovas Rozi) okos, szép és lelkes, fixa ideája, hogy diákjai fejébe egyoldalú frázisok helyett használhatóbb tudást csempésszen, s ő maga sem átall egyre-másra rákérdezni, vagy egy dolognak több oldalát is megvillantani. A falut vezető bigott, álszenteskedő urak – akik nem mellesleg az iskolatanácsot is alkotják – mind szemet vetnek rá, körüldongják, ám miután Flóra visszautasítja őket, egymással versenyezve és egymást segítve igyekeznek bosszút állni rajta. Az erkölcs és a jó ízlés nevében, a törvényre hivatkozva, egy megalázó meghallgatást követően Flórát elcsapják.
Az urak álszenteskedő beszédét és álerkölcsös viselkedését, a hatalommal bíróknak a közügyekben és magánügyben eltérő elvek szerinti cselekvését nagyítja föl Rusznyák Gábor – s ehhez Bródy művében nagyszerű alapanyagra talál. A gerinctelenek főfőnöke a vallásos szólamokat szúrós szemmel kinyilatkoztató, a falon lévő keresztet idegesítő pedantériával igazítgató káplán (Kocsis Pál). Hosszú, fekete reverendájában, görbítetlen háttal kívánja védelmébe venni a fiatal tanítónőt, miközben a nép testnedveiről beszél – a lelkek egymásba érésének, visszautasítását követően pedig vörösödő fejjel, de még mindig egyenesen állva, ujját az ég felé emelve olvassa fel az elcsapáshoz hivatkozni kívánt törvényrészletet.
Jelenet az előadásból |
A többi úr az erkölcsi szólamok mögé bújtatott kéjsóvárság és alamusziság, vagyongyűjtő szenvedély egyéb változatait mutatja be: Gyuriska János szolgabírója nemzetféltő lózungokkal takargatja vágyait; a fegyelmi eljárás végeztével Harsányi Attila járásorvosa jól megrugdossa (az egyébként jegyzőkönyvet vezető) tanítót (Pásztor Pál); míg a gyógyszerész Salat Lehel kiráncigálja a hóra és (a kulisszák mögött persze) megerőszakolja a vádlottat. S miközben a száraz kukoricacsövekkel kirakott fal tövéből egyre kibírhatatlanabb alattomosság és igazságtalanság bugyog föl, addig az idealista tanítónőbe belehabarodott, szájhős és olykor tapintatlan, de alapvetően mégis jó szándékú tanítónak a gyávaságát is megbocsátjuk.
Kocsis Pál, Lovas Rozi |
A helyi nagyúr (kis)fia, Ifj. Nagy István (Szőcs Artur) a tanítónővel való második találkozása alkalmával nem csak fölényesen világos ruházatát cseréli le komorabbra, de viselkedése is sokkalta kimértebb. Az első, kissé borgőzös bemutatkozáskor Flóra ellenállása, óvatlanul a karfán hagyott karja, a futó kézcsók után ellibbenő alakja megbabonázzák a rossz életű, magabiztos férfit, s hosszú hónapokig tartó udvarlás végén feszengve, szárazan józan szerelemmel tér vissza. Összehúzott szemei szeretetért könyörögnek. Flóra habókos, kissé csapongó karaktere is megváltozik a második találkozásra: az eleinte csak a legyeket elhessegető kezei fokozódó tehetetlenséggel simítgatják ruháját, remegésük egyre szembetűnőbb – bizakodását azonban csak akkor veszti el, mikor a szülők jönnek lánykérőbe, és minden lehetséges módon igyekeznek megakadályozni a házasságot. Lovas Rozi törékeny, ugyanakkor mégis kemény, naiv és bölcs, visszahúzódó és vágyódó egyszerre: meggyőző esetlenséggel hullámzik az érzelmek széles skáláján.
A nagy hasú urak kártyáznak – s közben a munkára hivatkoznak –, a parasztokat vagy nem tekintik még állatnak sem (az iskolába jövő, de az időpontot eltévesztő parasztlány a falnak dőlve, sírdogálva vagy elbóbiskolva bármilyen személyes ügynek akár még tanúja is lehet), vagy az állathoz idomítják őket (az „angol” lovász Ódor Kristófnak van a legérthetetlenebb tájszólása). A falu jobb híján zsírban fürdik: tyúkokat és malacokat ölnek, a fegyelmi eljárás kellős közepén esznek egy kis véres hurkát meg oldalszalonnát; a kántorkisasszoy (Szabó Irén) szerelme jeléül állandóan hússal tömi a tanítót.
Fotók: Éder Vera. Forrás: PORT.hu |
Mindeközben rémisztően tör ránk az aktualitás: a káplán is ismeri a stadionépítés alternatíváját, a nagymagyar kutyát Vazulnak hívják, az iskolában tanuló lányok feladata pedig, hogy magyar anyák legyenek, és hogy visszatartsák a kivándorlástól a férfiakat. A számos hasonló, apró, de jól beágyazott „aktualizáló” mozzanat a cigányprímás jelenetében csúcsosodik ki: Cservenák Tibor prímása szőke hajjal, falfehér arccal, az urakat megsemmisítő eleganciával érkezik a kihallgatásra, s szomorúan-előzékenyen, olykor franciául válaszol az őt bárdolatlanul sértegető, bőre színén élcelődve csodálkozó, rendíthetetlenül cigányozó fegyelmi tanácsnak. Ez a jelenet egyszerre fájdalmas és nevetséges, Rusznyák rendezéséből nem hiányzik a humor sem – nyelvi gegekben talán a káplán jeleskedik leginkább: a postás Ferencből, aki „azt hiszi”, pillanatok alatt „Assisi” válik. Az előadás elején megkezdett piros alma a sámlira kerül, a második felvonásban feketévé rohad, befejezéskor pedig egy tál rántott húst tesznek a helyébe.
A színpadon majdnem háromórás sárdagasztás folyik, mint ahogy Flóra is mondja: „Tudja, itt nagy a sár, nem lehet járni, csak a pallón. A pallón meg nem tudok még járni. Aztán meg egyéb is történt velem.” Megoldás pedig ebben a lassan gördülő időben, a mindenféle bűnökhöz zsírosan odatapadó, egymás felé ezer szállal elkötelezett urak között pedig nemigen van. Rusznyák eljátszatja mind a három lehetséges véget, jelezve, hogy egyiket sem tekinti „győztes” alternatívának. A néző gondolkozhat azon, hogy melyik befejezést érzi helyesebbnek; hogy véleménye szerint mennyire múlhat el nyomtalanul mindaz, amit a tanítónővel elkövettek. Ez a közönség felé kikacsintó zárás keretbe foglalja az előadást: a produkció elején a tanító a megérkező publikumhoz beszél: „Most biztosan azt hiszik, történni fog valami.”, majd a következőképpen fejezi be mondandóját: „Boldogan éltek, amíg…”. Lehet választani.