 Pregitzer Fruzsina. Szkárossy Zsuzsa felvétele |
Pregitzer Fruzsina, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja képes erre a bravúrra. Belép a világot jelentő deszkákra, és máris uralja a színpadot, magára vonja a nézői figyelmet. Érezni a lényéből áradó lankadatlan energiát; a színésznőt látjuk teljes színpadi arzenáljának felvonultatásában, ahogy egyik karakterből a másikba vált, egyik hangulatból a másikba vezet.
A Nem viccelek, csak játszom! című előadóest a színlap szerint főhajtás a Nyugat folyóirat száz éves jubileuma előtt. Az előadás ismeretében azonban a Nyugat csak ürügynek tűnik (egyáltalán nem pejoratív értelemben), hogy Pregitzer Fruzsina kirobbanó lendületéről tanúbizonyságot tegyen, Olt Tamás rendezésében.
A Pécsi Horvát Színház intim előadó terében helyet foglaló nézők békebeli miliővel szembesülnek. Mintha egy varieté színpadát látnánk (látvány: Csík György): vöröses boa lóg egy fogason, balszélről fonott paraván néz farkasszemet a színpad túloldalát elfoglaló pianínóval, melyen a pepitába öltöztetett zongorista (Tamás Attila) régi és édeskésen szentimentális dalokat játszik. Kényelmesen belehelyezkedünk a színpadkép hangulatába, hallgatjuk a melodikus futamokat, majd a zongorista színházi hőskort idéző bádog hangtölcséren bemondja az első színpadi figyelmeztetést, s belép a színésznő.
 Jelenet az előadásból. Szkárossy Zsuzsa felvétele |
De színpadra lépésével nem a „színpadra”, hanem mögé kalauzol bennünket, a kulisszák takarta világba: Pregitzer Fruzsina a központi helyet elfoglaló öltözőasztalka mögé telepszik, sminkel, készülődik. A hangtölcséres figyelmeztetés még kétszer elhangzik, végül ez is zárja az előadást, s amit látunk, az tulajdonképpen átmeneti állapot. Utolsó színpadi történésként a színésznő hosszan keres a dekoltázsában valamit, megleli és felbiggyeszti a piros bohócorrot. Frappáns befejezés. Ami pedig előtte zajlik: mintha az előadás vagy fellépés előtti izgalom különleges vibráló atmoszférájából indulnának ki az irodalmi szövegek, a megjelenített figurák, mintha a színésznőn átfutó hangulatok és alakok emlékként, vagy hirtelen, játékos gondolatként elevenednének meg.
 Jelenet az előadásból. Szkárossy Zsuzsa felvétele |
Mivel az elhangzó művek többsége a színésznő illetve a nő világával kerül viszonyba, szinte személyes dilemmák, örömök, csalódások és fájdalmak kerülnek a fókuszba. Az előadás közvetlen hangot üt meg, amiből talán csak a világháborús állapotok megrajzolása lóg ki némiképpen. A Nyugat klasszikus és közismert műveiből kevés hangzik el, a jelen sorok írója mindössze Juhász Gyulától az Anna örök című verset és Karinthy Frigyes remek cirkuszos novelláját ismerte fel, s így legalább elmerenghetett azon, hogy lám, milyen kiterjedt örökséget is hagyott ránk a Nyugat, még mindig akad benne felfedeznivaló.
Olykor-olykor azonban a szövegek irodalmi ereje csorbul amiatt, hogy a színésznői eszköztár minden mondatot hangsúlyoz, minden fordulat mögé kifejezést sűrít. Talán időnként elegendő lenne „csupán” közvetíteni az irodalmat, színészi kellékek nélkül. A megmunkált szövegek közt pihenésképpen, hangulati festésként vagy átvezetésként is, slágerek csendülnek fel a megidézett korszakból. De a varieté műfajához való közeledés nem csökkenti az est bensőséges szándékait, a dalokon is átsüt a személyes kötődés és mondanivaló.