Klezmer varázs. Szkárossy Zsuzsa felvétele

Hogy a Budapest Klezmer Band „kitűnő”, „jelentős”, hogy a zenei átiratok igazi „élménnyé teszik a tradicionális zsidózenét” és „összekötnek zsidót-nemzsidót egyaránt”, hogy Jávori Ferenc együttesvezető „az európai világzene fontos alakja”, „a klezmer megújítója”, „rendkívüli és termékeny zeneszerző” – igaz. Újra és újra le lehet, le kell írni.

Negyedórás késéssel a nézőtér egy szabad lépcsőfokára lehuppanni, boldogan, elégedetten, hogy végre itt vagyok, mert a gyalogtúrának is beillő, reménytelenül hosszú, kacskaringós emelkedőt a Tettyére a leleményesség képes kalandos – bár szelíd motorosomnak némi lelkiismeret-furdalást okozva: bukósisak nélküli – száguldássá változtatni, a győzelemnek ez a mámora, az élni akarásnak – meg a stoppolásnak-potyázásnak – a test minden ízéig hatoló eufóriája, a lélek ünnepe – ez a klezmer! „Kelet-európai jiddis hangszeres tánczene” – így, egyszerűsítve, a lexikon.

Jávori Ferenc a koncerten. Szkárossy Zsuzsa felvétele

Miközben részletek hangzanak el a Menyasszonytáncból (Jávori Ferenc klezmer-musical-je), a Purimból (klezmer-balett), míg elandalít egy tangó, vagy dalban elmesélt történetet hallgatunk, hogyan járja a világot egy hegedűs meg egy nagybőgős jóbarát, s a szövegből csak annyit sikerül kivennem, hogy „meeee” – olykor beáll a teljes sötétség. Vagy részleges. Vagy a hirtelen életre kapó lámpa vörös fénykört rajzol a hegedűs, Gazda Bence köré. Vagy megnémul egy mikrofon, de Jávori Ferenc mintha csak megérezné, s még épp az utolsó pillanatban bekiáltja-énekli: „Yiddish Blues!”– Addig a nézőtéren mindez hatalmas tapsvihart, a technikusok körében enyhébb szívrohamot s a nézőtéren nyargalászást generál. Van, hogy percekig csak árnyakat látunk, árnyak zenélnek a színpadon, árnyak fújják a klarinétot, a harsonát, árnyak fogják a vonót, verik a dobot, ütik a billentyűket.

Klezmer varázs. Szkárossy Zsuzsa felvétele

Az „árny-ságból” testüket visszanyerő Budapest Klezmer Band zenészeit ez szemernyit sem zavarja. A harmonikás Nagy Anna hetykén feszít a férfikoszorúban, arcán szüntelen mosoly. Kohán István klarinétjának hangja az egekbe szökik. Kiss Gábor számomra furcsa testű nagybőgőjét minduntalan kitakarja egy előttem ülő – bár ez az ő számára, felteszem, kevésbé zavaró. Végh Balázs hátul, még a be-befeketedést is legyűrve előcsillan aranyló dobfelszerelésével. Gazda Bence, mint az ördög hegedűse, csapzott hajjal áll középen, s Tamás Gábor (harsona, csörgődob) felé int a fejével, mintha azt akarná jelezni, hogy az idős asszony, aki az imént kiment, biztos az ő énekhangja elől menekült – aztán elégedetten bólintva nyugtázza visszatértét. Derülünk a „Csend, csend, jön az anyós!” című számon, aminek már címe nevetésre fakaszt; a harsona tölcsérébe tömött szerkezet „brekegésén”, Jávori Ferenc „Fegya” felvezetőin, „következő margitszigeti koncert” és „kóserbor helyett kóser-CD” ajánlóján. – „A klezmer zenéhez nem kell más, csak jókedv!”- mondta az egykori tag Illényi Katica énekes, Péterffy András és Nagy Ernő 2004-es, a Klezmer Band-ről készült, négy évig forgatott portré-dokumentumfilmjében, a Yiddisch Bluesban, mely vidám pillanatokon, drámai magánéleti-társulati konfliktusokon és önvallomásokon keresztül követi végig az együttest, az állandó és cserélődő társakat. Csak jókedv, ami mindig utat talál.

Klezmer varázs. Szkárossy Zsuzsa felvétele

A koncert legemlékezetesebb pillanata épp a Yiddish Blues című számhoz, s egy Isaac Stern-anekdotához kötődik. Képzeljük el, hogy 1924-ben vagyunk, Chicagóban, egy füstös bárban, mi, klezmer zenészek, akiknek valahogy meg kell élni az Újvilágban, a klezmer mellé magunkba kell szívni a jazz-t. Koromfekete napszemüvegben, cigarettával a szánkban. Tudják, mit mondott Isaac Stern, miért van az, hogy a zsidó zenészek többsége hegedűn játszik? Ld. a címet.

Ez a klezmer. Lefelé pedig már autóval.

Kapcsolódó cikkünk:
POSZT 2008