Jelenet az előadásból. |
Az előadás egy másik alcíme szerint a játékidő hatvan perce Utazás Magyarországról Magyarországra népek dalain és táncain keresztül. A kiindulási és érkezési pont tehát nem lényegtelen. A táltost alakító Csórics Balázs hosszú fekete kabátban, kopott bőröndjét dobként használva jelöli ki a tér- és időkoordinátákat, ahonnan a magyarok utazása elindul. A táltos- és az afrikai jelenetben a színészeken látható ballonkabátok és a nagy bőröndök néhány száz évvel későbbi történelmi pillanatokra emlékeztetnek, amikor a magyar utazók többsége nem jószántából indult útnak. Az utolsó etűdben Valentine Titánia tolmácsolásában felhangzó népdal ugyancsak szomorú utazási napló.
A többi nemzet zenei kultúrája és habitusa nem meglepő módon a miénknél oldottabb-derűsebb képet mutat. A déli és latin népektől elvárt jókedv a helyzetkomikumban és a prozódiában rejlő játéklehetőségek kihasználásában is megmutatkozik. Ahogy egy átlagos körutazás a célország kultúrájának legtipikusabb épületeivel, ízeivel, látnivalóival ismerteti meg az utazót, úgy a Világzene is a közönség számára azonnal dekódolható sztereotípiákból és kulturális sémákból építkezik. Ezek a mankók segítenek abban, hogy az idegenből azonnal ismerős legyen, az ismerős különleges és szokatlan arca pedig láthatatlan maradjon. A Világzene nem törekszik arra, hogy árnyalja az egyes kultúrkörökről kialakult sztereotip képet, ehelyett inkább szórakoztat és kikapcsol, ahogy az egy kellemes zenés-táncos utazástól elvárható.
Fotó: Szkárossy Zsuzsa |
Ahogy egy körútnak vannak emlékezetesebb és felejthetőbb állomásai, a szombat esti pécsi előadásnak is voltak kimagasló pillanatai, illetve hangzásban és látványban kevésbé sikerült megoldásai. A héber menyasszonyt megformáló Hajdú Melinda, az arab amazont alakító Molnár Gyöngyi és a brazil karneváli hangulatot megidéző Fekete Linda el tudták hitetni, hogy a nekik jutott öt percben tényleg a szerelemről, a háborúról vagy a fiestáról szól az élet. Az énekesi és előadói teljesítmények egyenetlenségeinek sajnos a technikai-hangosítási problémák sem tettek jót, a színfalak mögött például egy bekapcsolva hagyott mikroport kihangosította a „Nagyon jó voltál!” osztálytársi gratulációt, és a technika ördögének köszönhetően több alkalommal is elnémultak a líraibb dallamok.
Az előadás dramaturgiájából hiányolt eredeti megoldásokért némileg kárpótolt a rendhagyó tapsrend. A különálló jelenetként is felfogható néhány percben a színészeket a szerep és a magánszféra határvonalán láthattuk. Meghajlás előtt a jelmezeikből kibújt szereplők egy-egy dalrészlettel emlékeztettek az általuk megformált karakterre. A kereken egy tucat, jellegzetes zenei momentum különleges világzenévé állt össze, hogy végül roma ritmusokban teljesedjen ki.