A székesegyház tövében ételkölteményeket kínáló bódésoron már valóban csak özönvíz-fílingre vágyó túlélő-túrázókkal, illetve néhány, az időjárás pillanatnyi állapotáról semmilyen értesüléssel nem bíró, csontrészeg kollégával lehet találkozni. Az off-programok szabadtéri szegmensét már a korábbi napok során is át- meg átírta az olykor Zeusz villámainak és mennydörgésének erejét felülmúló – a fesztivál résztvevői szemében okkal kultúrbarbárnak tekintett (vagy lehet, hogy csak szigorúan kritikus?) – Helyi Esőisten.
 Ponyva alatt. Szkárossy Zsuzsa felvétele. |
Vasárnap délelőtt különösen felháborító kajánsággal zúdított (pontban fél tizenegykor) szörnyű záport a jobb sorsra érdemes városra, ami talán még elnézhető is lett volna, csakhogy az égi csatornákból alázúduló víz nem kímélte a Jókai teret sem, ahol pedig a színpad tövében ekkor már legalább negyven apróság várakozott az Ágacskára, a nyíregyháziak gyerekelőadására.
Sírásra görbült annak a négy év körüli fiatalembernek a szája, akit anyukája szelíd erőszakkal próbált a színpad előtt elfoglalt kitűnő helyéről legalább az Elefántos Ház pizzériájának terasza fölé kifeszített ponyvatető alá beterelni. De hát nincs mit tenni, esőben nem lehet szabadtéri – ráadásul zenés, énekes – előadást tartani, ez kétszer kettő. Illetve…
 Ponyva alatt. Szkárossy Zsuzsa felvétele. |
Tizenegy előtt néhány perccel gyors döntést hoz a rendező, Tasnádi Csaba: megtartják az előadást színpad nélkül, ott, a ponyvák alatt, mert hát nem lehet a gyerekeket ekkora csalódásnak kitenni. Nincs tér a játékra, a „színpad” öt szék, amelyre a három színész leül, előttük, kezükben hangszereik, a két lány mellettük áll, a rögtönzött nézőtér az éttermi fémasztalokat körülvevő székekből épül (aktív szülői közreműködéssel).
 Jelenet az előadásból. Szkárossy Zsuzsa felvétele. |
Persze közben a sátorlapok illesztéseinél mindenkire csurog az eső, de ez jól érzékelhetően nem izgatja különösebben sem a játszókat, sem a közönséget. Mert színház születik. Sok szeretettel, könnyedséggel és – nem utolsósorban – komoly szakmai háttérrel. Mert itt most improvizálni kell, ráadásul a lehető legszigorúbb, legőszintébb közönség, a gyerekek előtt. Fél méterre ülnek-állnak a nézők – egy ötéves formájú kislány végig megbűvölten, két kézzel fogja a Játékmester, Horváth Sebestyén Sándor pianínójának lábát, s biztos, hogy el nem eresztené a világ minden kincséért sem -, s elkezdődik Csukás István és Darvas Ferenc mesejátéka a barátokra és az élet értelmének megtalálására vágyó, fájáról letört ágacskáról.
 Jelenet az előadásból. Szkárossy Zsuzsa felvétele. |
Eleinte csak arra szólt a rendezői utasítás, hogy a színészek a történetet kísérő énekszámokat játsszák el. De ez itt nem megy. Elég belenézni a csillogó szemekbe, a csodára várakozó gyerekarcokba: itt színjátékot, pontosabban színi játékot akar látni a Közönség, minden ez alóli kibújás csalódást okozna, a színészeknek pedig nyilvánvaló bukást és kudarcot. Bámulatos érzékkel „veszik” ezt a szemekbe írt, mégis nyilvánvaló üzenetet a színészek, s pillanatok alatt váltanak: Horváth Sebestyén Sándor történetet terelő, mesélő irányításával igazi örömszínház kezdődik az egész mese bájosan zanzásított előadásával.
Éry-Kovács Zsanna (Ágacska és xilofonos), Nagy Karina (egér és xilofonos), Polgár Péter (béka, illetve az ütőhangszerek kezelője), Szemkeő-Szabó Zoltán (kacsa és gitáros) olyan könnyedséggel találják fel magukat a nyilvánvalóan itt és most alakuló összekötő szöveg ritmizálta előadásban, mintha ez a legtermészetesebb lenne. Ja, és persze pontosan, összeszokott csapatként zenélnek és énekelnek.