Ha láttuk már Tarr Béla filmjeit, és olvastunk ezekről valaha Kovács András Bálint tollából elemzéseket, jól ismerjük az érzést: nincs ehhez mit tulajdonképpen hozzátenni. Olyannyira kompakt és imponálóan logikus ez a rendszer/értelmezési keret, hogy nehéz, ha egyáltalán nem lehetetlen valamiféle újabb, másféle szempontot, megközelítést felhozni az életmű vizsgálatakor. Tarr filmjeihez Kovács András Bálint szövegei a kommentárok, a magyarázatok, azok az útjelző táblák, melyek mutatják az irányt, ha a néző/kritikus esetleg megtorpanna, utat tévesztene – értelmezői körökben ráadásul legalább annyira kanonikusak, mint maguk a filmek. 

Épp ezért nem csupán Tarr életművének az evolúciójáról beszélhetünk Kovács András Bálint új kötete kapcsán, de a szerző Tarr-elemzéseinek evolúciójáról is: a könyv a korábbi szövegek továbbgondolt, továbbfejlesztett, mívesebbre csiszolt gondolatait nyújtja át az olvasónak, ha tetszik, a Tarr Béla-értelmezés 3.0-át. Magának a Tarr-életműnek köszönhető, hogy mindezt egyáltalán nem érezzük önismétlésnek: azzal, hogy a filmrendező mindig újabb fejlesztésekkel, újításokkal állt elő mind formai, mind pedig tematikai szempontból, lényegében azt is lehetővé tette, hogy Kovács András Bálint párhuzamosan haladjon vele, értelmezéseit az előző szövegekre alapozva, de mégis mindig valami újat mondva írhassa meg. 

Tarr Béla 52 évesen döntött úgy, hogy A torinói ló után nem készít több filmet, így teljesen logikusnak tűnik, hogy a szerző – mint egy jófajta analitikus krimiben – visszafejti könyvében a szálakat, magyarán összeszedi, hogyan, milyen strukturális és tematikai állomásokon keresztül jutott el a Családi tűzfészektől az utolsó filmig és a visszavonulás gondolatáig. Miután a kötet vázát a Tarr-stílusjegyek értelmezése, a fejlődési ív bemutatása adja, Kovács András Bálint annak fényében tér ki a konkrét filmekre, hogy az adott stiláris elem mennyiben alakult át bennük, hogyan változott/fejlődött a korábbi munkákhoz képest. 

Konkrét példával élve: tematikus szálként végigvonul az egész életművön a „csapdahelyzet” motívuma, mely kezdetben, a korai filmekben a szereplők hétköznapi poklaként jelenik meg, ám evolúciója során, a későbbi alkotásokban már világrendként mutatkozik meg. Mindezzel szoros összefüggésben áll, hogy a snittek hossza is fokozatosan megnő, ahogyan a hangoknak, a zörejeknek is kitüntetettebb szerep jut. Túl ezen: a kötet nem csupán a filmek belső tartalmi-formai evolúcióját vizsgálja meg, Tarr alkotásait a magyar filmes közeg (dokumentarista és avantgárd hagyomány), valamint az európai felmenők szempontjából is tüzetesen végigelemzi – a rendező híres hosszú beállításai kapcsán érintjük például Antonioni, Jancsó, Tarkovszkij és Godard hosszú beállításait is. 

És még a bölcsész bulvárigény is kielégülhet – az, hogy Tarrnak egyik filmje sem került fel a magyar kritikusok által 2000-ben összeállított, és a legjobb magyar filmeket tartalmazó listára, vagy hogy az 1988-as szemlén egy kézlegyintéssel intézte el a zsűri a Kárhozat című filmjét, mely ugyanott a nemzetközi kritikusok díját nyerte el, legalább olyan csemege, mint Tarr „szabványnak” ellentmondó munkamódszerének ismertetése: a szinopszis megírását – szemben minden tankönyvvel – nála rögtön a helyszín- és szereplőkeresés követi, és csak ezek után születik meg a forgatókönyv, ráadásul kizárólag november és március között forgat. 

Hogy valami negatívumot is megemlítsünk a könyv kapcsán: a filmkockákról készült képek – méretük folytán – néhol kifejezetten élvezhetetlenek, és egy-két táblázat is tökéletesen feleslegesnek tűnik, még akkor is, ha strukturalista vonzalmaira a szerző már a bevezetésben is felhívja a figyelmünket.

Mindez azonban semmit nem változtat azon, hogy Kovács András Bálint kötete, A kör bezárul Tarr-rajongóknak és filmszakosoknak kötelező olvasmány, a rendező filmjeitől három lépés távolságot tartóknak pedig jó szívvel ajánlott, lévén komoly segítség annak megértésében, hogy miért pont Tarr Béla lett világszerte a legismertebb magyar filmrendező, és hogy hogyan, milyen állomásokon keresztül jutott el ahhoz az új esztétikai minőséghez, Kelet-Európa- és világvízióhoz, melyet pályája során roppant szuggesztív morális „üzenetekkel” kombinált.