 Jelenet az előadásból. Forrás: csiky.org |
Lehettem volna a határáttörők egyike. Mármint nem a valóságban, hanem a kaposvári Csiky Gergely Színház Réthly Attila rendezte stúdióelőadásában. Akkor pedig beözönölhettem volna a játéktérre, lendíthettem volna az égnek a kezem a „határőrök” tétova, bizonytalan, éppen ezért agresszivitással és hangoskodással megfejelt fegyver-hadonászására; ha nagyon igyekszem, akár a földre is hasalhattam volna, mielőtt elfoglalom nézői helyemet a játéktér oldalán. De inkább fentről, a passzív nézők közül figyeltem az egészet…
A filmszínházmuzsikát – merthogy ez az előadás alcíme. Az egyetlen szóvá gyúrt három – miközben egy régóta kimúlt, valaha közkedvelt hetilapra utal, amely egyébként politikától függetlenül, vagyis politikamentesen az ordas kapitalista piacnak esett áldozatául – műfaji, pontosabban eszközbeli egyvelegre utal, de nem kavalkádról van itt szó. Valóban egy lett a három, sőt több eszköz, mert van itt projektor, trükkös fényeffekt, de megkomponált mozgás is; s ha mégis lelni domináns alkotóelemet, hát a filmet látom annak.
 Jelenet az előadásból. Forrás: csiky.org |
Egy el nem készült film helyett született ez a színházi este, melynek kerete is egy film forgatása: a Tipli, olaj, léc című mozi elkészítésén serénykednek a szereplők, jobbára a kaposvári végzős színészek. Kézenfekvő lenne most azzal folytatni, hogy nemigen tudjuk, milyen lett volna a mozi, ha Réthly Attila forgatókönyvének megvalósítására mégis sikerült összeszedni elegendő pénzt – de hát hiszen látjuk, nagyjából milyen lett volna. A rendszerváltás körüli életérzés szület(het)ett volna meg benne, valóságtöredékekből, jelentős politikai és társadalmi eseményekből, és az azt kísérő hétköznapi sávból, az (akkori) fiatalok feldobott-euforikus élethabzsolásából kikeverve. Az előadás alapján úgy sejtem, összeállhatott volna az az alapélmény, amely például Gothár Péter mozijából, a Megáll az időből süt, néhány évtizeddel korábbi korszakból kibeszélve.
A forgatás mint színházi alaphelyzet hálás: a sürgés-forgás és csetlés-botlás természetes kísérője az előadásnak. Ráadásul ez oldja meg azt, ami a filmben nyilván vágás lett volna: átköt és összetart. A történetnek van főhőse – Kéthly Anti névre hallgat, kissé forszírozottan utalva egyrészt a rendező személyes „érintettségére”, másrészt a figura „antihős” jellegére -, de mégis a Fodor Viola minimáldíszletében és jellemző jelmezeiben hullámzó, felbukkanó és eltűnő mellékszereplők, vagyis a tervezett filmet összekínlódó és összeszerepelő emberek a fontosak. Az a valamikori ifjúság, amely a Páneurópai Piknikben és a berlini Fal leomlásában tényleg a szabadság – és a "szabad az á(tjárás)" – beköszöntét látta, miközben élt, szeretett, csalt, tombolt, hajtotta a sárga Trabantot, hallgatta a Kispál és a borzot, és voltak illúziói.
 Jelenet az előadásból. Forrás: csiky.org |
Az előadás flott, hatásos és jól szervezett. Ironikus és őszinte. Érzelmes és vicces. Réthly jól vezényli a főiskolásokat és a "felnőtt" színészeket – jobban, mint a darabbeli Anti az ő örökké széthullással fenyegető stábját -, a gyerekek ügyesek és lelkesek; és nem pusztán szakmailag abszolválják jól a feladatot, hanem valóban részt kérnek az „ügyből”. Ezért aztán az összteljesítmény jobb, mint az egyéni.
Mert hát ez a színielőadás ügy – ilyenformán a színház egyik elementáris dolgát végzi. Mostanában egyre-másra látni, hogy a fiatalok (és a középkorúak is) szükségét érzik annak, hogy a még történelminek nem nevezhető múltról, saját – vagy szüleik – korábbi önmagáról beszéljenek a kor távolról sem kanonizált formai kelléktárának segítségével. Réthly forgatókönyve – nem hinném, hogy dráma lett belőle, de az előadás alapján ennek szükségét sem érzem – a maga képlékeny módján előhívja az eszközök képlékenységét. Ebből még kijöhet valami…
Korhű kellékek, szövegek és zenék – még nem oly nagy az időbeli távolság, hogy nosztalgiát ébreszthetnének; amúgysem erre megy itt ki a játék. Több benne a kesernyés utóíz – mire is mentünk? -, az elgondolkodó, kissé rezignált kicsengés. Ezt is értjük – még tán egyet is értünk vele.
Kapcsolódó cikkünk:
POSZT 2008