Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A HOMOKÓRÁT MEGÁLLÍTANI

Időről időre
2013. okt. 17.
Richard Curtis új vígjátékában (Időről időre) minden az időzítésen múlik. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Bridget Jones naplója, Négy esküvő és egy temetés, Sztárom a párom, Igazából szerelem – a könnyedebb műfaj kedvelői már biztosan tudják, hogy az említett komédiák közös nevezője Richard Curtis, akinek a neve vagy forgatókönyvíróként, és/vagy rendezőként bukkan fel a stáblistákon. 

Az évek folyamán a brit rendező, mondhatni, saját brandet épített – ha azt halljuk, mozikban az új Richard Curtis-vígjáték, anélkül be tudjuk már nagyjából lőni, mire is számíthatunk, hogy láttuk volna a filmet: csetlő-botló, kicsit elvarázsolt főszereplő (többnyire Hugh Grant), angol-amerikai románc, extrémitásokra hajlamos, bogaras rokonság, (felső)-középosztálybeli angol környezet, túláradó érzelmek, esküvő(k), meg egy kis temetés, de csak módjával, semmiképpen nem tragikusan. 
Az Időről időre annyiban más kicsit, hogy a tőle megszokott sablont Curtis most feldobta némi fantasztikummal és az ebből következő formai újítással (újrajátszott jelenetek kis változtatásokal), lévén a történet főszerepét alakító, vagyis a Hugh Grant szerepkörét aktuálisan betöltő Domhnall Gleeson (Tim) – időutazó. Esetében ez annyit tesz, hogy ha egy szűk és zárt, sötét helyen gondolatban nagyon nekiveselkedik, ide-oda mozoghat a saját életében. A nagy hírt egyébként a huszonegyedik születésnapján cornwalli otthonában tudja meg az apjától (Bill Nighy), hasznát igazán azonban csak akkor veszi, amikor londoni ügyvédbojtárként megismerkedik az „amerikai nővel” (Mary), akit most nem Andie MacDowell vagy Julia Roberts kelt életre, hanem Rachel McAdams. 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Az „időutazós” paradoxonon felesleges nézőként sokat agyalnunk (itt is csak annyira ellentmondásos és illogikus, mint bármelyik más időutazós filmben) – a szabályokat amúgy is hamar lefektetik a szereplők: a mérföldkő a születés, azt nem lehet visszacsinálni; ami előtte történt, már megváltoztathatatlanul a múltunk része. Addig azonban minden életesemény újrajátszható, variálható, átírható, kijavítható – és mint ilyen, állandó humorforrása a filmnek.
Ahogy arra számítani lehet, hősünk eleinte főként a csajozáshoz, Mary elcsábításához használja a képességét, ám a sztorinak a pár esküvőjével koránt sincs még vége, sőt igazi lendületet és más irányt csak a frigyre lépés után vesz. Richard Curtis vonzalma a melankóliához megmutatkozott már korábban is (négy esküvőre jut nála egy temetés, mint tudjuk), új filmjében azonban minden korábbi mozijánál erősebben van jelen a filozofálásra, a nosztalgiázásra, a szentimentalizmusra való hajlam. Nem, hála istennek, nem csúszunk bele még a giccsbe, de egy-két jelenetnél és szereplő kapcsán – különösen Mary cukin esetlen karakterét elnézve, vagy az élet értelméről, az elmúlásról, az elszalasztott lehetőségekről, az emberi kötődésekről hallva – vészesen közel kerülünk hozzá. 
A rendező-forgatókönyvírónak (aki bevallottan ezzel a filmjével szeretné direktori pályafutását végleg lezárni, és a jövőben csak az írásra koncentrálni) van azonban annyi önuralma, hogy ne cukrozza túl sztoriját – édes itt minden meg habos, de csak majdnem ragacsos, vagyis annyira nyálas csupán, amennyire az még megbocsátható. A film tanulságai mindenesetre emlékkönyvbe valók, és mint általában a közhelyek, ráadásul még igazak is: ugyan melyikünk kérdőjelezné meg, hogy szeressük szeretteinket, barátainkat, szerelmeinket, szánjunk rájuk elég időt, mert az élet(ük) értékes, hiszen az idő soha-soha meg nem áll?
A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
Az Időről időre nem Richard Curtis legjobb filmje (egyébként is vita tárgya, hogy melyik az), de a tőle megszokott színvonalat könnyedén hozza – itt jegyzendő meg, hogy tényleg jó volna már a romantikus vígjátékok elengedhetetlen ruhapróbálgatós jelenetét elfelejteni, ahogyan az sem egészen világos, hogy a könyvszerkesztőként dolgozó Marynek hogyan lehet egyetlen, ráadásul nyomtatott példánya az egyik fontos kéziratból. 
Curtis mozija újításai ellenére sem vállal különösebb kockázatot – az Időről időre még mindig az a háborítatlan, frusztrációi és veszteségei ellenére is képeslapokra illő, irigylésre méltó, idealizált világ, amit a rendező-forgatókönyvírótól megszokhattunk már. Ne várjunk hát az időutazástól olyan jellemfejlődést, mint ami Bill Murray karakterét jellemezte az Idétlen időkigben – a tét itt egy melltartó kikapcsolása, a férfikonkurencia lerázása, bevágódás az após-jelöltnél, a századszorra is lejátszott pingpong meccs, hiszen tudvalevő, Richard Curtis egy profi cukrász, fincsi sütikkel, akit épp emiatt szeretünk. Vagy nem.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek