Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

PORNÓ ÉS PÓR NŐK

Don Jon
2013. okt. 1.
A harmincas színészgeneráció üdvöskéjét, Joseph Gordon-Levittet új szerepben üdvözölhetjük: Don Jon című filmjében nem csupán a főszerepet alakítja, de forgatókönyvíróként és rendezőként is bemutatkozik. Tulajdonképpen: sikerrel. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
A cím természetesen a spanyol nőcsábászra, Don Juanra utal – Joseph Gordon-Levitt a filmben az ő XXI. századi variánsát alakítja. És, hogy miben más a kiber-nemzedék szívtiprója, mint a nagy múltú előd? Nos, hogy is fogalmazzunk finoman: imádja a pornót és szereti a saját kezébe venni a boldogságát (naponta akár tízszer is), mindez pedig egyáltalán nem gátolja a csábításban – ez utóbbiból szintén abszolvál jó párat heti rendszerességgel. 

Foglalkozását tekintve egyébként bárpultos New Jersey-ben, és mint a narrációból megtudjuk, a kecóján, a spanokon, a csajokon, a verdáján, a pornón, a testén és a vallásán (katolikus) kívül semmi más nem érdekli. Mondhatni, egy hólyag, aki ránézésre tökéletesen felszínes és kényszeres: a napi rutinnak nem csak az önszerelem a szerves része, de az is, hogy munkába menet agresszíven üvöltözik a többi autóssal, gyúrás közben a miatyánkot mormolja, és pontozza a nőket (minimum egy nyolcast kell elérni ahhoz, hogy esélyünk legyen). 
Ennyitől már fordulhatnánk is ki a moziból, de Gordon-Levitt hamar nyilvánvalóvá teszi, hogy a figura eltúlzott karikatúra, a film hangvétele pedig szatirikus-kritikus, ráadásként aktuális problémát boncolgat. Jon egy olyan nemzedék tagja, melyet egy kattintás választ el csupán a legmerészebb webes tartalmaktól – ezen nőtt fel, szocializálódott, és az elvárásait is ehhez igazítja:  a nő nézzen ki úgy, beszéljen és viselkedjen úgy, ahogyan megszokta azt a pornóban. A valóság azonban sajnos sosem érhet a fantázia nyomába, épp ezért szavaz hősünk rendszeresen az önkielégítésre az illúzióromboló szagos és fárasztó szexszel szemben.
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
A 12-es pontszámú rágógumi-illatú dögös hajas baba, Barbara (Scarlett Johansson) felbukkanása is csak átmenetileg töri meg a magányos örömök hegemóniáját – a lány ráadásul ugyanúgy az illúziók rabja, mint Jon, csak míg a srác a pornóhoz, a lány a Hollywood sugallta romantikus szerelemhez igazítja az elvárásait (a naplementékkel tarkított álomgyári mítoszt egy kamu filmtrailer figurázza ki ironikusan Anne Hathaway és Channing Tatum főszereplésével). A nemzedéki kritika az Gordon-Levitt részéről, hogy ebben az alakulófélben lévő és hamvában holt „kapcsolatban” lényegében mindkét fél a saját téveszméit szeretné a másik személyén keresztül megvalósítani, miközben egyértelmű, hogy a pár csak papíron, vagyis elméletben illik egymáshoz. Másképpen megfogalmazva: konkrét személy mellett kötelezed el magad vagy megkeresed a környezetedben azt a valakit, aki a leginkább eleget tesz a fejedben élő ideálképnek, az eltéréseket pedig próbálod kitartóan „kijavítani”? 
A klasszikus „nemek harca” vígjátékban pár félreértés után a férfi végül behódolna a nőnek, és egy darabig mi is ebbe az irányba haladunk (Jon, Barbara szelíd erőszakosságának hála, vadászból prédává válik), ám a szabad szájú Gordon-Levittnek több a mondanivalója ennél: a Don Jon nem csupán párkapcsolati komédia és ismerős embertípusokat kifigurázó társadalmi szatíra, de fejlődéstörténet is, a felnőtté/férfivé válás filmje. Barbara felbukkanása már jelzi, Jonnak volna igénye a változásra – a katalizátor ebben azonban egy másik, méghozzá idősebb nő, Esther (Julianne Moore) lesz, kinek egészen másfajta szerep jut végül a srác életében, mint azt elsőre gondolnánk. 
A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
Gordon-Levitt olyan formanyelvet választ a Don Jonhoz, amely egyértelműen jelzi, mi az a témakör, ami forgatókönyvíró-rendezőként foglalkoztatja: visszatérő képekben (edzőterem, családi ebéd, gyónás, dizsi, takarítás stb.), és kényszeresen cselekvő szereplőkön keresztül kérdez rá a kényelmes és biztonságos beidegződésekre, a rutinszerűen megvalósított sorsforgatókönyvekre, az ideális és a reális kapcsolatára. Az elsőfilmes gyerekbetegségek a filmjén még ugyanúgy megmutatkoznak, mint egyértelmű tehetsége – merészen trágár párkapcsolati komédiából kiindulva jutunk el a társadalomkritikáig, és a kicsit lapos és nem eléggé előkészített tanulságig, melyre viszont épp azért nem lehet egy szavunk sem, mert könnyen lehet, a célcsoport számára még az újdonság erejével hat.  
De ez legyen a filmmel a legnagyobb bajunk. Gordon-Levitt és a brillírozó Scarlett Johansson párosa annyira vicces, aranyosan művi, hogy nehéz nézőként ellenállni nekik, ahogy a mindig csodás Julianne Moore-nak is, aki amolyan erkölcsi iránytűként segíti főhősünket a helyes tájolásban.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek