Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A LYUKAS ZÁSZLÓTÓL ISTVÁNIG

Szörényi Levente – Bródy János: István, a király / 4. Kolozsvári Magyar Napok
2013. szept. 5.
Valahogy úgy járt el Zsuráfszky Zoltán az István, a király színrevitelével, mint a mesebeli okos leány: akart is valami újat, meg nem is, változtatott is az eddig jól bevált koreográfián, meg nem is, új koncepció volt is, meg nem is. KÖLLŐ KATA ÍRÁSA.
A darab esszenciáját szerette volna színpadra vinni, nyilatkozta valahol Zsuráfszky Zoltán rendező-koreográfus, „nem kortárs, hanem történelmi rockoperaként, történelmünk első hőseivel”. Érdekes módon ezeknek az „első hősöknek” a történetét Zsuráfszky ’56-tól indítja, a Beethoven-nyitány alatti tánckompozíciók sora ugyanis egy 56-os „tablóval” zárul: a korabeli ruhákba öltözött táncosok a forradalom szimbólumává vált lyukas zászlót lengetik, mosolyogva néznek ránk és integetnek, mintha épp csak piknikezés közben álltak volna össze csoportképpé. Ez az utolsó momentuma tehát a nyitánynak, innen indul aztán a Te kit választanál, s vált át a rockopera történetére. Ez a mosoly egyébként le nem hervad az arcáról senkinek az egész nyitány alatt, még a majdani vetélytársakat játszó két szereplő, István és Koppány arcáról sem, akik civilben (urambocsá, majdhogynem kortárs öltözékben: fekete kabát-nadrág, fehér ing) jönnek-mennek-barátkoznak a tánckompozíciók alatt. 
Jelenetek az előadásból
Jelenetek az előadásból
Amint aztán elindul a rockopera, vége a mosolygós barátkozásnak történelmünk első hősei között, a hatalmas szabadtéri színpadon a díszlet is azt jelzi: vérre menő harc kezdődik, amely alatt hol az egyik, hol a másik hős kerül előtérbe. Ezt a kettősséget a színpad hátsó részén kifeszített óriásfüggönyön lévő jelképek váltakozása is jelzi, hogy biztosak legyünk afelől: épp Koppány van fölényben vagy István, előbbi jelképe természetesen a turul, utóbbié egy keresztféle. A tér bal oldalán egy kasírozott kisebbfajta várfal-féle van, két ablakkal, ezekben az előadás folyamán hol Sarolt, hol pedig Asztrik jelenik meg, hol pedig mindketten egyszerre, figyelve az eseményeket. Ez nyilvánvalóan az István térfele. A jobboldali részen egy emelvény áll, szintén kasírozott, követ utánzó elemekből, egy kiszáradt fafélével a közepén, ez többnyire a Koppány jeleneteinek a helyszíne. Mindezek mozgatható díszletelemek, többször változtatják a helyüket. 
Zsuráfszky István, a királyában többnyire Sarolt (Éder Enikő) és Asztrik (Derzsi György) irányítja az események alakulását, a rendező időnként hangsúlyosan kiemel egy-egy pillanatot ebben a folyamatban, ilyen például kettejük „leskelődése” az ablakokból, hogy azonnal közbe tudjanak lépni, ha valami nem úgy alakul, ahogyan szeretnék. Sarolt feltűnően avatkozik be fia szerelmi életébe is, az István (Feke Pál) és Réka (Herczeg Flóra) között kialakult érzelmi kapcsolatot árgus szemekkel figyeli, majd kegyetlenül belegázol, tudtára adva mindkettejüknek, hogy vége az idillnek. „Szent István nem egy pipogya, puhány alak volt, hanem karakteres jellem, aki népét vezette”, mondja ugyanabban a nyilatkozatában a rendező, aztán pedig megmutatja, hogyan vezérlik hátulról ezt a karakteres jellemet. István tehát végül is három nő – anyja, felesége és Réka – között vergődik, természetesen az anya akarata érvényesül, egy kis papi segédlettel. 

kistvan2

A színészi játékot illetően nem sok kiemelnivaló akad, talán a Saroltot alakító Éder Enikőt kivéve, aki többszínűvé próbálja formálni a figurát. A többiek többnyire sablonokkal dolgoznak, jellemfejlődést sem igazán mutatnak fel. Ilyen például a Rékát megszemélyesítő Herczeg Flóra, aki az előadás elejétől a végéig ugyanaz a szenvedő lány marad, vagy a Tordát megformáló Tóth Attila, aki a jól bevált férfias gesztusokkal él, és még azt is lejátssza, hogy „rabok legyünk vagy szabadok”, ahányszor elhangzik ez a rész Koppány szájából, ő mindannyiszor keresztbe tett alsókarjaival be is mutatja a rabságot, majd a „szabadok”-nál széttárja karjait. Akadnak még furcsa rendezői instrukciók az előadásban, például a Jaj, de unom a politikát kezdetű dal alatt Gizella jön-megy a színpadon szobalányai (?) között, időnként pedig hol egy dézsába hajolva imitálja a mosást, hol egyet-kettőt kavar az üstben fövő ételen, teszi mindezt teljes fejedelemasszonyi díszben, leomló aranyhaján ügyes kis koronával. 
A jelmezek egyébiránt eléggé anakronisztikusak, az úgynevezett korhű kosztümöktől kezdve a vitézkötéses kabátig minden van itt, beleértve a Réka és Gizella romantikába hajló ruházatát is, vagy a félig keresztes lovagoknak, félig pedig valamiféle római kori páncélosoknak kinéző katonákat. 
Fotók: Kiss Gábor.
Fotók: Kiss Gábor. A képek forrása: Kolozsvári Magyar Napok.
Mindazonáltal az István, a király kolozsvári előadása óriási siker volt, nem kell részleteznem, hogy miért. Valóban történelmi pillanatnak lehettünk tanúi, hiszen hosszú-hosszú évek óta élt az emberekben a vágy: látni-hallani Kolozsvár főterén ezt az immár ikonikussá vált rockoperát, amely – bármennyire ellentmondásos is a maga nemében – megérinti a lelkeket, felszabadítja az elfojtott érzelmeket. Egyszóval, mindenki megélhette a magyarságát, szabadon, közösségben. Ehhez pedig tökéletesen megfelelt ez az előadás, a maga hagyományosságával, a megszokott koreográfiájával, a több mint hetven táncossal (a Honvéd együttes tagjait erdélyi néptáncosok egészítették ki), a népszerű Társulat tagjaival, az előadás végén kifeszített piros-fehér-zöld zászlóval és a közösen énekelt himnusszal. És főként a zenei világával, hiszen ez az a mű, amit szinte mindenki fejből tud. Kolozsváron pedig másként hangzanak ezek a dalok, másként dobognak a szívek ezekre a ritmusokra. 
Valójában ez volt tehát a „darab esszenciája”, az úgynevezett új koncepcióra azonban még kicsit várnunk kell, azt hiszem. Talán nem is kicsit.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek