Darab Zsuzsa: B. Blanka (A kampány sorozat), 2010

A csoportos kiállítás kapcsán a legtöbbet ismételt – első hallásra bulvárosan sokat ígérő – kifejezés, a „feltörekvő fotós nemzedék” cseppet sem tűnik megalapozatlannak. A kiállítók közül Dóka Béla ázsiai és latin-amerikai országokban dolgozik, alkotásai megtalálhatók többek között párizsi és new york-i gyűjteményekben. Kudász Gábor Arion munkáit pedig a svájci Musée de L’Elysée 2005-ben „A holnap fotográfusai” tárlaton állította ki az ötven kiválasztott fotográfus egyikeként – nevét ennek köszönhetően világszerte megismerték. Hozzájuk hasonlóan a többi kiállító is bőséges tapasztalatot szerzett már külföldi terepen, ösztöndíjak, kiállítási lehetőségek és alkotói munka révén.

A Mai Manó Ház 2005-ben indította el Folyamatos Jelen című művészeti projektjét. Évről-évre tárlatokon és katalógusokban mutatja be a hazai fotós szcéna legfigyelemreméltóbb alkotóit, idén nyáron második alkalommal összefoglaló kiállításon teszi mindezt. A kiállítás kurátora, Csizek Gabriella válogatása áttekintést kínál a katalógussorozat utóbbi három kötetében – Valóságkódok (2009), Megfigyelések (2011), „Viszonylatok” (2012) – bemutatkozott fotográfusok műveiből.

 

 

Dóka Béla: Juci az autó alatt, a The Sundays of life című sorozatból, 2005

A szintetizáló kurátori szándékot és a fiatal fotósnemzedék együttes bemutatkozását nyomatékosítja az első négy katalógus fotóanyagának levetítése, s mindez implicit kimondja a Folyamatos Jelen project sikerességét is. Az évekkel korábban bemutatott művészek kiállták az idő próbáját, a képzőművészeti életben jártas szemnek ismerősen csengenek a nevek: Dezső Tamás, Kemenesi Zsuzsanna, Puklus Péter. A bővebb merítés alkalmat kínál a hazai közönség számára a fiatal alkotók munkáinak szélesebb körű megismerésére, mindamellett azért is különösen örömteli ez számunkra, mert a magyar fotográfia legprogresszívabb képviselőiként emlegetett alkotók műveit inkább külföldi lapok publikálják, és valódi közönségüket is a nemzetközi színtéren keresik. Ismétlődő hazai bemutatkozásuk ezért interpretálható akár hiánypótlásként, akár helyzetjelenésként is – bárhogy is, a tanulságokat ki-ki levonhatja.

A projekt célja az egy időben készült, különböző műfajokhoz és stílusokhoz köthető művek közötti párbeszéd megteremtése. Az első két kiállítás – Nyugtalan tekintetek (2005); Csendes pillanatok (2006) – anyagát, erőteljesen individuális jellegű művek alkották. Intim hangvételű művek ezek, a művész családtagjairól, barátairól, közvetlen környezetéről és saját magáról készített sorozatai. Az Együtt-Élés (2007) fotóinak szereplői szociokulturális csoportok tagjaiként definiálódnak, a képeken elsősorban általános problémák bomlanak ki, és nem a személyes aspektusok hangsúlyosak. Az előző két kiállítás kontextusától eltávolodva az itt bemutatott alkotásokon az ábrázolás tárgya mindig egy adott közösség részeként jelenik meg. A gyermekotthon lakóiról és öregek otthonában készített felvételek problémaérzékenységük révén a Látható történetek (2008) műveivel kapcsolhatók össze, például a tatabányai fiatalokról szóló képsorral. Az alkotások rendkívül tág dimenziót zárnak a kiállítás falai közé: privát térben való szemlélődéstől kiindulva eljutunk globális jelenségek vizsgálatához, mindez kihívások elé állítja a nézőt. Az alkotói kör folyamatos gyarapodása és a bővülő tematika szükségessé teszi a művek párhuzamos befogadását.

Erdei Krisztina: 2004. 10. 17. 14.32, Bordány, Hungary. Fotók: Mai Manó Ház

A fotósorozatok három tematikus katalógus anyagából kerültek a falakon egymás mellé, így a korábbi kiállításokhoz képest meglehetősen sokfélék a most bemutatott művek. Egyaránt ábrázolnak magánéletből merített mikro-történeteket, és tágabb kontextusukban megjelenített általánosabb jelenségeket: Simon Márk Nomád (2009) sorozatának természetről készített szűkszavú-érzékeny felvételei Kudász Gábor Arion Szemétunió kritikus hangvételű sorozatával, Darab Zsuzsa politikai aktivitásról szóló munkája (Kampány sorozat, 2010) Ember Sári családi fotóalbumokat megidéző diplomamunkájával – M albuma (2009) – folytat párbeszédet.

A vasárnapok könnyed és lassan hömpölygő természetét fogalmazza meg Dóka Béla. Képein a mindennapi, jelentéktelen tevékenységek szimbolikussá válnak. A The Sundays of life (2005) sorozat családtagok asszisztálásával készült, a művész a verőfényes nyár rezzenéstelenségét epizódokban ábrázolja, amelyek egyszerre ironikusak és nagyon őszinték – erre kiváló példa a Juci az autó alatt. Érdemes kitérni e művek kapcsán arra az ambivalenciára is, ami a fotó mint esztétizáló médium és mint a nézőt résztvevővé avató objektum között feszül. A kiállított művek sikere ebből a szemszögből abban ragadható meg, hogy képesek megszólítani a közönséget azáltal, hogy érzékletesen és pontosan mutatnak rá a néző számára is releváns problémákra. De a számos meggyőző érv lajstromozása helyett egyszerűen azt is bevallhatjuk, hogy ezek a művek nagyon szerethetők.

 

A kiállítás megtekinthető 2013. szeptember 22-ig.