És végül is ez ad különös feszültséget az előadásnak, ettől emelkedik ki az AlkalMáté Trupp többi produkciója közül. Ez egy bulvárt kifigurázó bulvárelőadás, ahol Száraz Dénes tévés karrierjén köszörülik nyelvüket volt osztálytársai, és ahol pontosan a bulvárvilág az, ami életet lehel az egyes gegekbe. S hogy ez mennyire etikus, arról ők maguk tűnődnek el egy bírósági tárgyaláson.

A tárgyalásra azért van szükség, mert Száraz Dénes nem tudta, hogy neve a kalapban van. Merthogy minden évben egy kalapból húzza ki a Trupp annak a nevét, akiről a következő előadás szólni fog. És mivel Száraz Dénes úgy tudta, hogy neve nincs a kalapban, így arról sem tudott, hogy őt kihúzzák majd, de benne volt és kihúzták. Érdekes, hogy a tárgyaláson mégsem az osztály ül a vádlottak padján, hanem Száraz és mellette ül Fenyő Iván is, aki szintén nincs jelen, és az osztály tagjai pedig egy szóbeli szerződést emlegetnek, ami mégis jelenlétre kötelezné őket. Hiányuk azonban éppen azt zárja ki, hogy megvédjék magukat e tárgyaláson, így a Trupp könnyen mondja ki rájuk ítéletét: bűnösek.

Különben valakiről előadást készíteni a leghatározottabb kérése ellenére – és itt felolvassák Száraz Dénes e-mailjét, ami elég határozott – bizonyos szempontból tökéletesen etikátlan. De gondoljuk meg, hova jutna a művészet, ha minden valakit sértő alkotást egy e-maillel el lehetne intézni! Esztétikai szempontból tehát a társulatnak kutya kötelessége volt ezt az előadást létrehozni. Arról nem is beszélve, hogy az emberek mennyire éhesek a pletykára, tévécsatornák, lapok, weboldalak élnek meg ebből, és az igazság közben nem is annyira érdekes, csak az, hogy jó legyen a sztori. A Vele, de nélküle című előadásban pedig jó a sztori.

Adott egy srác, akit felvesznek a Színművészetire, ahol nem találja a helyét, és ahol a többiek is úgy gondolják, nincs helye. Ennek folyományaként aztán kiköt a bulvármédiában. Én sajnos lemaradtam Száraz Dénes új színházas és kereskedelmi tévés karrierjéről, ami azt illeti, csak abból az iszonyú sörreklámból ismerem, de szerencsére a Youtube-on rengeteg jelenetet találtam a Jóban Rosszban című szappanoperából, úgyhogy kicsit update-eltem magam, és javaslom ezt mindenkinek, akinek van gyomra az ilyesmihez, a dolog arcpirítóan kínos, de közelebb visz minket a Trupp előadásának megértéséhez. Hiszen az előadás egy szappanopera jeleneteit idézi, vagyis konkrétan ezét, a színészek sokszor direkt erőltetetten, modorosan játszanak (különben nem tudnak olyan rosszak lenni, bárhogy is igyekeznek), mint a sorozat színészei. Száraz Dénes életének fő dramaturgiai pillanatainál pedig felvisít egy zenei spot, egy női hang énekli, hogy vele, de nélküle.

És van egy jelenet, ami nagyon kell, ami nélkül úgy érezhetnénk, hogy ez az egész előadás egy disznóság: egy reggeli műsorban Fenyő Iván (Mészáros Máté) és Kovács Patrícia (Jordán Adél) kérdezgeti Száraz Dénest (Gál Kristóf) arról, hogy jutott el odáig, hogy végül sorozatszínész lett belőle. A válasz pedig az, hogy „úgy jutottam el ide, hogy ezt csinálni kell, ahogy ezt most ti is kezditek”.

Borzasztóan őszinte jelenet az is, amiben Kovács Patrícia beszél Dénessel való főiskolai kapcsolatáról, hogy a fiú szerette őt, de ő képtelen volt, mert – és ez egészen mellbevágó – nem tartotta elég tehetségesnek. „Mindig tudtam, sokkal boldogabb lenne egy hegymászóboltban eladóként” – mondja fátyolos hangon, közben halk, romantikus zenét hallunk, mintha csak elmúlt szerelmére emlékezne vissza.

És megjelenik persze az emlegetett sörreklám is. Nem is egyszer, talán túl sokszor is, ahogy a kereskedelmi csatornáknál a sorozatot megszakító szünetben. A sokféle variáció közül talán a legizgalmasabb az, amikor a magyar identitásra építő Soproni (igen, a sört is így kell eladni nálunk) reklámja hirtelen szlovákra vált, utalva ezzel Száraz Dénes felvidéki származására. „Nem szeretem, ha a magyarok azt mondják Bratislavara, hogy Pozsony” – hangzik el, majd a végén: „Szlovákia, én így szeretlek”.

Látunk egy horrorisztikus jelenetet Száraz új színházas pályafutásából is. Egy tökéletesen elvont, rossz szerelmi történet pocsék előadásának szörnyű rendelkező próbájába pillantunk bele, ahol Száraz (Czukor Balázs) magából kikelve kezd veszekedni a rendezővel (Járó Zsuzsa). Gyorsan kiderül az is, hogy az agyrém szerzője nem más, mint Pozsgai Zsolt, megjelenik Dörner György is a biztonság kedvéért, hogy kimehessen, és azt mondhassa előtte: „meglátjátok, lesz saját színházam”. Aztán rögtön vissza is jöjjön: „és itt vagyok én két évvel később, és lett színházam.” A pozsgaizás és dörnerezés egyébként szédületesen fel tud dobni még egy ilyen habkönnyű előadást is, mint a Vele, de nélküle.

Nem véletlen, hogy a Trupp előadásai nyáron készülnek el, és ennek valószínűleg csak egyik oka az, hogy a színészek ilyenkor érnek rá próbálni. A Vele, de nélküle igazi nyári előadás: kerek, pörgős, vicces, nézőjétől azt várja, hogy jól szórakozzon, nem azt, hogy egy életre megjegyezze, amit látott. Jövő ilyenkorra már biztosan egy pillanatot sem tudok majd felidézni belőle, de most elégedetten távoztam a Jurányiból, és a következőre is elmegyek.