Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

BEREPÜL, KIREPÜL

Mándy Iván: Ma este Gizi énekel
2013. aug. 7.
A legfáradhatatlanabb irodalomtörténész sajtóbúvár, Urbán László ezúttal egy regiment Mándy-novellát hozott felszínre, 1937 és 1945 között megjelent lapokból. Az olvasó számára, persze ha ismeri az írót, az újdonság öröménél is nagyobb az ismerősség öröme. TARJÁN TAMÁS RECENZIÓJA.
Mándy Iván (1918–1995) a jelzett időszak elején még kezdő írónak számított. Tizenöt éves korától írt, s éppen 1937-ben debütált. Az utolsó publikáció dátuma az új gyűjtemény lapjain 1945. szeptember 2.; addigra már két könyve (A csőszház, 1943; Az enyedi diák, 1944) látott napvilágot. A Ma este Gizi énekel őrzi is a munkafolyamatok nyomait, hiszen találunk benne Az enyedi diák című kisprózát (mondhatni regényrészletet – egyébként Barabás Miklós festőről van szó), és olyan motívumpróbát, motívum-variációt, mint A csősz. Nem hiányoznak az apa-novellák sem, a később oly sokszor feldolgozott szituáció foszlányai, emlékdokumentumai: a kallódó újságíró apa oldalán hitvány szállodáról szállodára vándorló, az iskolákat inkább hírből ismerő, kis jövedelem és pénztelenség közt hullámvasutazva élő fiatalember eseménytelen kalandjainak, életre szóló légnemű benyomásainak rögzítései. 

  

Igencsak ideje lenne – Erdődy Edit úttörő érdemű, de roppant szűkszavú 1992-es kismonográfiája után – végre egy korszerű, nagyobb szabású életmű-elemzést készíteni. Urbán László szövegfeltárása valószínűleg épp a próba-jelleg kiemelésével orientálná a jövendő pályakép megrajzolóját. Több novellatípusban (elbeszélés, tárcanovella, dialógnovella, karcolat stb.) akár hat-nyolc esetben is felbukkannak ugyanazok a leheletnyi, mégis roppant valószerű témák (férj és feleség diskurzusa; két idegen szóba elegyedik; amőbaként mozog, diszpergálódik a család stb.), s másként-másként kínálják fel teherbírásukat a formák (a „mondta”, „válaszolta” személyjelölésektől megfosztott párbeszédek, a „filmes”, snittelő eszközök, a látszatpoénra spleenelt, egyben virgonc zárlatok stb.).

Nem árt, ha az olvasó az 1969-es gyűjteményes kötet, az Egyérintő tájáról, az előző és rákövetkező Mándy-kisepika felől érkezik az Argumentum Kiadó újdonságához, ám az sem, ha fordított utat jár be. Mándyt manapság főleg a Régi idők focija című Sándor Pál-mozi (1973) író-társalkotójaként azonosítják, tudva esetleg, hogy a futball-megszállott Csempe-Pempe története, A pálya szélén (1963) volt az egyik előzmény a „Kell egy csapat” foci- (és nemcsak foci-) mitológiájának megszületéséhez. Új Mándy-kötetünkben is jelen van a Csempe nevezetű mindenes, s vele a Titánia csapata, a pályák világa, az élvonal, a harmadosztály, a mezek varázsa, a régi (labda-) dicsőség: a Próbajátékban (1944). Igazi, teljes értékű Mándy-novella. S szívszorító olvasni: a kiöregedett volt válogatott balösszekötő, Kocsis (Kocsis Vili) akkor próbálja újra „eladni” rozsdásodó magát régi gárdájánál, amikor a valóságban az Aranycsapat klasszis jobbösszekötőjét, Kocsist (Sanyi, a „Kocka”) már nem sok választotta el attól, hogy szinte kamaszként pályára lépjen a Fradiban. Mennyire engedelmeskednek az izmok a bizonyítani igyekvő szenior akaratának? Milyen hangot ütnek meg az erejük teljében levő spílerek az „öreggel”? Miként biztatják a vén rókák, akik még látták játszani fénykorában, amikor egy magyar–osztrákon lövése kiszakította a hálót? Hogyan szól az isteni magasból a klubelnöki hang, a verdikt? Aki lapozott már Mándyt, érezte vállán a „tribünök árnyékát”, tudja. Aki nem, innen megtudja. S mielőtt megtudná, már sejti.
Rávall Mándyra, hogy az írások nagy többségének egyszavas a címe (esetleg névelővel). Semmi cicoma, cikornya: szöveg-pillanatfelvétel tömör, konkrét tárgy- vagy személyjelölést kér. Emlék; A családfő; Gyuluska; Görögdinnye; A Kosztolányi; Öregasszonyok; Macskák; A mandarin; A kártyás; A bódéban; Öregség – azon vesszük észre magunkat, hogy a száznál több novellába feledkezve meg sem állunk a címsorolásban. Pedig nem remekmű mindegyik, sőt ebben az időszakban még várat magára remekmű. Igaz, vázlat nincs köztük. Ujjgyakorlat, penzum, utánérzés nem egy. (Megjegyzendő, hogy a kor, amelyben íródtak, szinte egyáltalán nem hagyott rajtuk közvetlen nyomot.)
A Nyári éjszaka címe éppenséggel kétszavas. Alig fogunk bele, az első mondatoknál ezerszer hallott (vagy hallatott) szavaknál tartunk. Férj, feleség. Berepült az éjszakai ablakon valami, vagy sem? Becsukni az ablakot? Igen. Mégse. Bemászik ez a fülbe is? Agyon kéne ütni. Kár érte. Ugyanakkor a hangyák… Éjszaka akarsz előadást tartani a hangyákról?!
Aztán a két ember közül az egyik már alszik. Melyik, vajon melyik? Annyira semmiség a megírni való, hogy nincs is. De feszes mindvégig. Mint az egész könyv. Noha majdnem ötszáz oldal.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek