Az est Sárközy Bence monológjával kezdődött, aki a nagyjából háromszáz nézőnek először a Libri Kiadóról mondott pár szót. A Libri a magyarországi kiadók között finoman szólva nem a szerényebbek között foglal helyet. Ezt tudják ők is, de úgy gondolják, van okuk a büszkeségre. Tény, a második születésnapját idén nyáron ünneplő könyves cég a születése óta eltelt idő alatt nem tétlenkedett, mára megkerülhetetlen tényezővé nőtte ki magát, valóban szép és többnyire izgalmas könyveket adott ki, minőségi teljesítménnyel gazdagította a kultúrára éhes fogyasztókat. 

És valóban új szemléletet hozva be a szakmába. Amelynek egyik része a könyvek iránti, néhol már-már félelmetesnek tetsző, fanatikus rajongás, a másik a már említett magabiztos szerénytelenség. De fel lehet-e róni egy kereskedőnek, hogy nem szemérmeskedik, ha a saját, jó minőségű portékájáról van szó? 

A felolvasások alatt zenélő hegedű-cselló duó engem már a székkeresgélés közben megvett. Élettel, játékkal teli muzsikájukat elektromos hangszereken állítják elő, aminek akkor lesz értelme, mikor rálépegetnek az előttük lévő pedálokra, hogy felvegyék, majd újra lejátsszák, amit zenéltek, aztán a körbe-körbe játszott szólamra arra is rájátszanak visszhanggal, wah-pedállal, meg ki tudja, mivel megeffektezett hangokat, szólókat, zörejeket. Játékuk csak az est első felében volt kissé tolakodó, de valószínűleg erről inkább a Katona hangtechnikusai tehetnek, vagy a fülem kezd romlani, ugyanis a színészek felolvasásából eleinte alig lehetett hallani valamit. 

Beszélgetések váltakoztak felolvasásokkal, ahol a beszélgetések attól lettek izgalmasak, hogy nem a szerkesztők faggatták a kiadó szerzőit, hanem a szerzők egymást. Így lehetett riportere Térey János Csányi Vilmosnak, Csányi Vilmos Bartók Imrének, Bartók Imre Sirokai Mátyásnak, Sirokai Mátyás Pion Istvánnak és így tovább. Majd ezután a színház színészei olvastak fel: Fullajtár Andrea, Vajdai Vilmos és Tasnádi Bence. A beszélgetések hol jobban, hol pedig kevésbé jobban sikerültek, ahogyan a felolvasások is. Akárhogy is: nagy szó, hogy szinte a legutolsó villáminterjúig érdekes tudott maradni az est, dacára a két és fél órás játékidőnek. 

Nem hiszem, hogy lett volna ember a teremben, akit ne vett volna le a lábáról Csányi Vilmos. Az etológus professzor ezúttal Avilai Nagy Szent Terézről írt regényt, amely a Fullajtár Andrea által hatásosan felolvasott részlet alapján ígéretesnek tűnik, és akit a szintén óriási formában lévő Térey János mint macskatulajdonos nem a furcsa témaválasztásról, hanem inkább arról faggatott, hogy a kutyás könyve után Csányi mikor ír végre könyvet a macskákról is. A professzor azonban elhárította a szelíd követelőzést, mondván „a macskák nem társas lények: ami a macska és a gazdája között történik, az a négy fal közt is marad.”

Később Barta András író, énekes, reklámszakember és tévés személyiség, továbbá a Szőranya emlékzenekar énekese aratott hasonló sikert először azzal, hogy az őt kérdező, verseskötettel debütáló Magyar Nemzet-szerkesztő Pion István kérdését „ugyan nem érti, de tud róla beszélni.” A kérdést igazán én sem értettem, de a hazával volt kapcsolatban, illetve a haza és egyes állampolgárai viszonyával. A Magyarország = anyád tudatregény szerzője arról beszélt, hogy ha a haza fogalomba egy ország minden egyes polgára beletartozik, akkor ő nem tud azonosulni vele. Mint a beszélgetésből kiderült, a regény nem csak címében provokatív. A felolvasott regényrészlet alapján mindenesetre kedve lett az embernek vállalni a kockázatot, hogy esetleg megbotránkozik, a fagylaltos kocsiról szóló abszurd jelenet ugyanis csalogatóan fergeteges humorral lett megírva.  

De ez alapvetően igaz volt mindegyik könyvre. Bartók Imre A patkány éve című, sokak által nagyon várt apokaliptikus metafizikai biohorrorja például bizonyosan az év egyik nagy dobása lesz. Ahogy biztosan az Sirokai Mátyás második verseskötete, a furcsa című A beat tanúinak könyve, amely magától értetődő módon vegyíti a tudományos szövegeket a vallások alapkönyveinek nyelvezetével. Sirokai elmondta, hogy ő mindössze pontos akart lenni, nem akart feltétlenül újítani. A bonyolult gondolatokhoz egyszerű és pontos nyelvezetre volt szüksége. Mint elárulta, a vállalkozást két részesre tervezte, a folytatás már készülőben van, és ha minden igaz, az első sci-fi verseskötet lesz, ugyanis a Föld utáni emberiségről szól.

Térey János, mióta átigazolt a Librihez, három kötetet adatott ki. Egy esszékötetet, egy novellagyűjteményt és most a kilencedik verseskötetét is a fiatal kiadó bocsátotta útjára. Térey hét év anyagát gyűjtötte egybe Moll címmel. Őt a slammerként ismert Simon Márton faggatta. Ez azért lehetett érdekes, mivel talán az első magyar slammer éppen Térey: Nyelvterület néven két másik költőtársával, Peer Krisztiánnal és Poós Zoltánnal rapperkedtek még a kilencvenes években. A faggatás ugyan nem volt túlságosan intenzív Simon részéről, de emlékezetes momentuma azért akadt, például amikor a politikai költészet kapcsán Térey megjegyezte, hogy ő nem közéleti verseket ír, hanem tájverseket. Végül Simonnak sikerült meglepnie a közönséget azzal, hogy – habár ott voltak a színészek – ő maga is felolvasott a Mollból egy rövid verset. Térey végül megjegyezte, hogy amikor kiderült, kikkel fog szerepelni, kérdezték tőle: slammelni fog-e? Erre azt válaszolta: reméli, nem kell. Dunajcsik Mátyás erre megjegyezte, hogy ha akar, slammelhet, akkor viszont bármikor. Térey nem akart.  

Az est habár lehetett volna rövidebb (nehéz kérdés, kit lehetett volna kihagyni), végül is jó hangulatú volt, a kiadó magabiztosságának pedig láthattuk-hallhattuk a valós alapját.