Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ZENE, ZENE, KÉP, SZÓ

Zsolnay Fesztivál 2013, Pécs
2013. máj. 25.
A május közepén lezajlott ötnapos II. Zsolnay Fesztiválon minden kétséget kizáróan a zenéé volt a főszerep. Rögtön utána a vizualitásé. Nemcsak a képé: a látvány, az anyag sokféle formában volt jelen és alakult a gyönyörű terekben: a Kaleidoactban, az Óriás Ágy, a Zenélő Lépcsők megjelenésében. V. GILBERT EDIT ÍRÁSA.
A mozgás, a színház kisebb figyelmet kapott, a szó még kevesebbet, bár hangsúlyos pozíciókban hangzott fel: az utolsó előtti napon Jordán Tamás stand up-estjén, a záró eseményen pedig a Szó és zene című sikerprodukcióban. Dés László ötlete hívta életre a négy nagy magyar férfiíró és a három zenész feleselgető műsorát, ahol is (mint megtudtuk) adott témára olvastak fel az előbbiek valamit régi-új szövegeikből, amelyekre aztán a zenészek improvizáltak. Nem is lett volna ezzel baj, nem is volt, Spiró György (számomra váratlanul) kabaréba illő humoreszkeket adott elő az egyéni képviselői indítvány műfajában, a többiek hozták szokott formájukat, csak a kiváló, érzékeny, különlegesen intelligens és jól beszélő Dés László bevezetőjében volt valami fals. Nehezen tudtunk lejönni Pécsre… már a második vidéki városban lépünk fel ezzel… Olyan magától értetődően használják időnként ezt a gyanús igekötőt és azt a szót, ami valahogy szíven találja a Magyarország nagyvárosaiban élőt.

Jordán büszke volt arra, hogy összehozta ebben a városban a POSzT-ot (amúgy könnyfakasztóan mulatságos műsorában, ami a személyek összecserélésének örök és megunhatatlan toposzára épült), Márta István mint unikális értékek őrzőjéről és megújítójáról beszélt az egyedülálló Zsolnay Negyedről. A programok egy részét az ő zongorázása, az ő házigazdai szavai vezették be. A hely és helyzet jellegzetességeinek megfelelően a rendezvény, ez az új, jelenleg formálódó fesztivál párhuzamos helyszíneken zajlott, bevonta a Negyed állandó múzeumait, kiállításait, kihasználta sajátos potenciálját az ott tanuló médiások, zenészek, képzőművészek koncertjeinek, tárlatainak integrálásával. 
Az első programon, ami egy kiállítás-megnyitó volt (vagyis megelőzte már valami: a zenés vonulás a Széchenyi térről a helyszínre a Király utcán át – a centrumból egy új centrumba mosolygó, csodálkozó tekintetek közt), azt hittem, a másik teremben találjuk majd magukat a műveket. Mert ahol megnyitották, csak papírok, képernyők, számítógépek, zsinórok hánykolódtak, meg erősítők, üdítős üvegek, miegymás… Na de a szó, a felirat (üdítős palackok címkecseréje), a kommentár nyomán megelevenedtek és metamorfózison mentek keresztül a tárgyak. A kis dolgozat pedig, egy pályamunka hagyományos papíron, formátumban a Z generáció világérzékeléséről valahol a sarokban nemzedékeket kötött össze, megadva nekünk, a korábbiaknak az esélyt, hogy megértsük őket, a ma tizenéveseit. A másik nap másik helyének kiállításán is fontos szerepet játszott az írott szó. A modern falvédők Pittmann Zsófia készítésében kétfelől olvashatók, patetikusan és ironikusan, ahogy a külföldi elemző, aki megnyitotta, kézzel-lábbal-testbeszéddel és még két nyelven frappánsan, szenvedélyesen ezt ki is fejezte.

Na de tényleg muzsikából volt messze a legtöbb, mindenféléből: világzenéből, fúziósból, könnyűzenékből főképp, jöttek is a fiatalok elég sokan. Kitörtek és tomboltak közben őrült viharok, de mindenütt működött az esőhelyszín. Veiszer Alinda beszélgetésének időpontja és helyszíne viszont jókora rejtély maradt. (A Z generáció lehet, hogy végül megtalálhatta a neten, ha rákeresett, bár már a mostani egyetemisták sem a Zárórán nőttek fel – különböző okokból, aki meg csak a helyszínen töltötte az öt napot reggeltől estig, s ott próbálta kideríteni, az információs pult mögött ülőktől erre nemigen kapott választ.) A fesztivál keresi a helyét, alakítgatja arculatát. Olcsó (a látogatónak), túlnyomó részben még jól is szervezett és alkalmazkodik az adottságokhoz, gyerekbarát, erősek pécsi kötődései. Konzervatív és újító. A költségei persze nem lehetnek alacsonyak, zenei téren ugyanis merészet álmodott és valósított meg. Sokféle messzeségből ideszállítani ennyi zenészt… Kitalálóinak láthatólag ez, s nem a színházi kínálat bővítése lebegett a szeme előtt: Szörprájzparti régről, a helyi egyetemi színpad, a JESZ két darabja, ifj. Bagossy László másodéves színinövendékeinek mozgás- és beszédvizsgája. És báb.
Az elsőnek az utolsó jelenetét, vagyis Kárpáti Péter Szörprájzpartijának záró epizódját már POSzT OFF-programként sem igazán értettem akusztikailag: „Nyúl” hangképzése enyhén szólva nem ideális. A lányok (az egyidejű barátnők) viszont bravúrosak a szócsatában és a viaskodó, egymásnak feszülő táncban. Az egyik férfi szereplő pedig, a meglepetés-buli szervezője az optimálisnak nem mondható teret is reflektálttá teszi, semlegesítve vele – a színházi tudatosítással –  rosszérzéseink egy részét. A fesztiválon amúgy szinte mindenhol illik a helyszín a benne zajló programhoz, itt ez a nagy steril terem viszont a zsúfolt, lepukkant házibulihoz sehogyan sem megy. 

A színművészetisek előtt le a kalappal. Beszédteljesítményük (és kifejező játékuk) az iszonyú hosszú és nehéz Térey-szöveget (A Nibelung-lakópark) már-már érthetővé tette. A majd két óra alatt soha nem haraptak el egy szótagot sem. Motyogó, felolvasó, halk, magában vagy az elnöknek/tanárnak beszélő akadémiai-egyetemi világunkban, ahol az említett igen gyakori beszédmodorokat nem tudom nem a tiszteletlenség, érdektelenség és cinizmus megnyilvánulásának tartani, eufóriát okozott a húszévesek tisztán, minden ízében hallható beszéde.
Jókai Annát szépen lehetett hallani, érteni, bezengte erkölcsi útmutatásaival a gyönyörűséges Apostolos termet. Világosan kifejtette határozott elképzelését a tisztaságról és tisztátalanságról, kártékony irodalomról, antitehetségről. Kérdezője inkább méltatója volt, magát idézte mint egy írásában a művésznő hírnök-voltának közzétevőjét, s a másfél óra alatt még körülbelül kétszer jutott szóhoz, amikor is kiemelt egy-egy fontos, elgondolkoztató mondatot az írói életműből. Az írónő úgy belejött, hogy le is vezényelte a beszélgetést, többször szólította előadó fiát a színre szavalni. A felépített műsorban a megfelelő helyen tanulságos versbetétek szólaltak meg. S amikor tetőfokára hágott a hangulat, az erkölcsi tanítások csúcsán, az írónő le is zárta az estét és elköszönt hálás közönségétől. Szép példája ez a kultikus beszélgetésnek, érdekes volt ilyent is látni, hallani. 
Jordán Tamás éppen versmondáskor ült le, érzékeltetve, milyen köznapi, intim viszony és helyzet is a verssel való dialógus.  A legkevésbé sem szavalás, hanem valami bensőséges lélek- és létállapot.
 
Szó, színház, látványvilágok … s hogy azért mégis a zenéről volt szó itt elsősorban, íme a lista: játszott a Zsolnayban a francia Nouvelle Vague, a spanyol Che Sudaka, a brit Stereo MCs DJ Set, az örmény Wattican Punk Ballet, a Zagar, a Besh o droM, Fábián Juli & Zoohacker, A Köztársaság Bandája, a Mrs. Columbo, a Jazzrael, a Tudósok, Palya Bea, az Ad Libitum Együttes, a Budapesti Vonósok és a Magyar Zeneművészeti Társaság Kamaraegyüttes – a teljesség igénye nélkül. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek