Your rain, my rain |
Igen, a falakra, ugyanis ezúttal nem a színpadra szánt művek előtt emelünk kalapot – ezt már sokan és teljes joggal megtették –, hanem az előcsarnok falait betöltő képzőművészeti kiállítások előtt. Az itt rendezett tárlatok spiritusz rektora – ahogy a színpadra került műveké is – a hamarosan leköszönő direktor.
Pedig Alföldi szinte a lehetetlennel kísérletezett: a színház előcsarnoka nagyon sok mindenre nem alkalmas, és ebbe a sok mindenbe beletartoznak a képzőművészeti kiállítások is. Kivéve, ha a tér lehetetlen szűkösségét innovatív módon a tárlat javára fordítja a kiállító művész, aki műveit kifejezetten ide “alkotja”. Ahogy Vojnich Erzsébet függőleges festmény-tér-plasztikáit, vagy Szüts Miklós óriás akvarelljeit, amelyeket a festő a színház felső emeleti tágas műhelyében készített. De – legalábbis szellemében – a zseniális El Kazovszkij 2008-as emlék-kiállítása is rokonítható a felsoroltakkal, mert a nagyméretű képek szétfeszítették a szűk, patkóalakú teret. Ez is a művek és a tér közötti párbeszéd feszültségekkel terhes izgalmát hozta.
60 fokos eső |
És ott vannak azok a kiállítások, amelyek másképpen dacoltak a térrel: Gedő Ilka és Barcsay Jenő képei a falakra kerültek. Ebbe a sorba illeszkedik a legújabb tárlat: Tót Endre TALPRA MAGYAR AVANTGARDE! esőálló ideák (rainproof ideas) 1971-1993 című kollekciója. Képeslap méretű alkotások ezek, akár el is veszhetnének az Nemzeti előcsarnokában, ha nem vonzanák annyira a tekintetünket, ha nem lennének olyannyira titokzatosak.
Tót Endre olyan művész, akit néhány éves kihagyásokkal újra és újra felfedez magának a magyar tárlatjáró közönség. Németországban él már harmincöt éve, és alighanem ő a magyar képzőművészek közül a legismertebb Európában. Pályája tele van váratlan, rejtélyes fordulatokkal. “Valójában legszívesebben festő szeretett volna lenni. Sajátos találékonyságával keresett új utakat a konceptualista művészetben, és – eléggé paradox módon – akkor vált híressé, amikor felhagyott a festészettel”, írja róla Angelika Storm-Rusche német kritikus. De mi az, hogy “festő szeretett volna lenni”? A hatvanas években Tót Endrét tartották a legnagyobb festő-tehetségnek, az istenadta ifjú festőzseninek. Aki 1970-re fokozatosan iratkozott ki a hagyományos (mondjuk úgy, ecsettel megvívott) festészetből. 1970 és 1975 között szinte teljes elszigeteltségben élt Budapesten, talán még a művésztársai sem tudták, hogy mit csinál. Nem demonstratíve vonult ki a magyar képzőművészeti életből, hanem egyszerűen az nem érdekelte. Pontosabban nem az érdekelte. Zseniális reflexe révén itt, a vasfüggöny mögötti elszigeteltségben ráérzett valamire, és azt kezdte művelni. Magányosan, szegényen, szinte fiatalon “elfeledve”. Ma is azt állítja, hogy az volt élete legboldogabb néhány éve.
Örülök, ha esőt gépelhetek |
“Én fedeztem fel a postát a művészet számára (Magyarországon)”, mondja. És valóban: az egyetlen, ami – szerencsés esetben – akadálytalanul áramlott oda-vissza a vasfüggöny két oldala között, az a postai küldemény, a levél, a levelezőlap volt. Ez a mail art világa, amikor a posta a médium. A ideák fürgelábú, de semleges, szenvtelen fuvarosa. Hiszen az idea, a ”koncept” a művészi tevékenység motorja (conceptual art). Tót volt szinte az egyetlen kelet-európai, aki bekerült ebbe a nemzetközi vérkeringésébe. Azért, mert eredeti volt, egyszerű, naiv és játékos. Filozofikus is. Nem sikeres akart lenni, hanem őszinte. Ecset helyett írógéppel hozott létre képeket. Hétköznapi, turistáknak készült bornirt képeslapokat vásárolt: Halászbástya, Parlament, Hősök tere. A lapot befűzte az írógépbe, de nem a hátoldalra, hanem a képes felére kezdett el gépelni. Sűrű rendben ferde vonalakat ( / ). A vonalzuhatag az eső benyomását kelti.
„Az első esőt: ////////////, amelyet elneveztem a te esődnek, 1971-ben egy budapesti képeslap baloldali felére gépeltem. A Hősök terét ábrázolta a Milleneumi emlékművel. A jobb oldali felét üresen hagytam. Ez lett az én esőm…. Ha ehhez hozzáveszem még a /////// jelek gépelésének zörejét, akkor hallani is lehet, hogy esik a te esőd”, írja le Tót az esőálló ideák genezisének történetét. Ez a kép fogadja, óriásira nagyítva, a színház főbejáratánál a belépőket. My rain – your rain. Kedvencem a 60o-s eső az iskolai szögmérővel. Tót sok alapvető motívuma között fontos helyet foglal el a zéró fogalma: óriási fejezet az életműben. Az esőképek közé is befurakszik egy zéró-képeslap, amelyen 0 alakú esőcseppek esnek a Gellérthegyre (zero rain).
De vannak itt más teleesőzött képek is. Például Cosey, a fiatal angol művész mint egy szex-modell áll, fedetlen keblekkel, igencsak kihívó pózban. A fekete-fehér nyomat két nyelven (angolul, németül) még a méreteit is megadja: 173 cm magas, 94-64-94 (mell-derék-csípő), haja gesztenybarna, szeme szürkés-kék. Tót a képet a maga esőjével fedi be (//////), a képen az esőcseppek közé gépelt szöveg szókimondó: „Hey Cosey! Would I fuck you in my rain!” Igen, hiszen ez Tót saját esője, 1976-ból.
zéró-demonstráció |
Az írógép-esőhöz a kilencvenes években tért vissza, színes nyomatokra, reprodukciókra kerülnek a cseppek. Van víz alatti eső tengeri búvárokkal, horizontális eső (- – – -) a velencei lagunák felett, és egy „önarckép”, sárga alapon piros fotó Tót emblematikus, nagyon sok „örülök, ha …” típusú munkáján megjelenő arcmásával (Örülök, ha esőt gépelhetek, 1994).
A szorosan vett kiállításon valóban csak eső-képeket látunk, azonban még három „Tót-ügy” kapcsolódik a tárlathoz. A megnyitó napján kerítettek sort Tót Endre „Nagyon speciális örömök” című, majd négyszáz oldalas életmű-albumának budapesti bemutatására. A kiváló könyv a tavalyi, debreceni Modem-beli kiállítás alkalmával jelent meg.
Május másodikán zéró-demonstráció, utcai happening volt az Andrássy úton, Budapesten. A mintegy száz-százötven résztvevő, kezében Tót Endre zéró-műveit tartalmazó táblákkal, molinókkal vonult a Hősök teréről a Vigadó bejáratáig. Külföldi tévéstábok, fotósok a menet két oldalán.
Harmadsorban: magyarázatot kíván a tárlat címének első fele, a „TALPRA MAGYAR AVANTGARD!” is. Ez a művész egyik leghíresebb alkotásának a címe. Az 1972-ben készült kép (nem szerepel a kiállításon), nagyon egyszerű: nem más, mint a piros-fehér-zöld trikolor, a fehér mezőben a fenti szöveggel. Ugyanazzal a betűtípussal, amellyel 1848-ban a Petőfiék által lefoglalt Landerer és Heckenast nyomda Hagar-féle kézi magasnyomású gépén a tizenkét pontot és a Nemzeti Dalt kinyomtatták. Művészettörténeti jelentőségű üzenet.
TALPRA MAGYAR AVANTGARDE! esőálló ideák (rainproof ideas) 1971-1993
Tót Endre kiállítása a Nemzeti Színház előcsarnokában.
Megtekinthető: május 21-ig.