Az esküvő közmegegyezés szerint kitüntetett jelentőséggel bír az emberfia és lánya számára, hiszen sok izgalommal jár, megmozgatja az érzelmeket, továbbá órákra-napokra összezár a családdal, a tágabb rokonsággal meg egy rakás ismeretlennel, s ugye, legfeljebb ha 4-5 alkalommal kerül rá sor az életben. Aligha kell hát hosszasan bizonygatni, hogy miért is oly előszeretettel kultivált ez a téma a kacagásban és elérzékenyült mosolyban utazó amerikai filmesek körében. Ők az évtizedek során ügyesen és minden irányból kiaknázott zsánerré fejlesztették az esküvői kalamajkák tárgykörét: az oltár elől megfutó menyasszonnyal/vőlegénnyel, a jövendőbeli apósok együttes kémkalandjaival, a közös gyermek menyegzőjén egymásba gabalyodó hajdani házaspárral, vagy épp az esketési plénum előtt kipattanó régi, kényes titkokkal.
 Robert De Niro és Diane Keaton |
Csakhogy az elmondottak amennyire bizonyítják a zsáner kicsattanó életerejét, éppannyira jelezhetik az alapproblémát, vagyis az újat mondás nehézségét is. Márpedig a Bakancslistát íróként jegyző Justin Zackham filmje láttán ezt nagyon is valóságos nehézségnek találhatjuk. A szokott puccos-felhajtásos esküvő felvezetésében ugyanis jószerint minden pillanat egy-egy déjà vu-élmény, s e paramnéziás epizódok hol Bette Midler elévülhetetlen Öri-harija, hol a Nászfrász felé terelgetik a néző emlékezetét. Mi több, a valóság földközelétől nem csupán luxuskiállításában elrugaszkodó film még cifrább emlékmintákat is kínál számunkra, hiszen a sztori szerint egy kolumbiai katolikus mama kedvéért az egymástól réges-rég elvált Robert De Niro és Diane Keaton kénytelen eljátszani a boldog házaspárt, a képből kiszoruló új élettárs, Susan Sarandon legnagyobb felháborodására. Hát mi ez, ha nem az Örült nők ketrece alapmotívuma – heteroszexuális kivitelben!
 Susan Sarandon, Robin Williams és Robert De Niro |
Arról már nem is beszélve, hogy a nagynevű és minőségi szereplőgárdából többen mintha már sokadszorra játszanák a most rájuk kirótt szerepeket, legfeljebb ezt a konkrét összeállást nem láttuk még eleddig. Robert De Niro mint nagytermészetű férj és exférj természetesen készségszinten hozza a kedélyes hedonistát, aki ráadásul még gondos apa is. (Igaz, három gyermeke közül csupán a lányával kerül érdemlegesen is kapcsolatba a film során.) Sokakkal ellentétben e sorok írója valóságos áldásnak tartja, hogy De Niro az utolsó másfél évtizedben a könnyű műfaj felé fordult, ám A nagy nap kanos kujonja aligha válik a rutin üzemmódú színész emlékezetes alakításává. Sokfelől ismerős szerepben találjuk a szolid, de mindenkor sikkes Diane Keatont is, s az „öregek” szerelmi háromszögében legfeljebb Susan Sarandon tetszik valamelyest újszerűbb, de máris kényelmesen berendezkedett választásnak.
 Ben Barnes és Amanda Seyfried |
Ami mármost a fiatalokat illeti, sztárokat itt is találhatunk, elvégre a romantikus komédiák elmaradhatatlan üdvöskéje, Katherine Heigl csakúgy szolgálatot teljesít e filmben, akárcsak Amanda Seyfried vagy Topher Grace. Heigl szerepeltetését, úgy lehet, maguk az alkotók is közhelyesnek ítélhették, így rá most egy újszerű szerepet osztottak: a labilis, régi fájdalmakat hordozó asszonylányét – vajmi kevés sikerrel. Amanda Seyfriednek leginkább csak mosolyognia kell üdén/morcosan, míg ellenben a megvesztegetően jóképű Grace-nek el kellene velünk hitetnie, hogy a harminc peremén nehezére esik megszabadulnia férfiúi ártatlanságától.