Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ELEFÁNTCSONTTORONY A CORVINTETŐN

Srácok a nyugati térről / Corvintető
2013. ápr. 16.
Ha valaki mondjuk öt éve azt állítja nekem, hogy Magyarországon a nem túl távoli jövőben több százan lesznek kíváncsiak egy könyvbemutatóra, ahol a középpontban holmi verseskötetek állnak, valószínűleg szívből és nagy szeretettel kiröhögöm. NÉMETH BÁLINT ÍRÁSA

Ugyan köztudott, hogy minálunk boldog-boldogtalan verseket ír (pontosabban inkább a boldogtalanok, de ők elég sokan vannak), azért a verseskötet-bemutató nem az a kimondott tömegműfaj. Ez nem feltétlenül baj, de feltétlenül tény – gondoltuk ezt mondjuk öt évvel ezelőtt.

Ehhez képest eljön 2013., költészet napja van, csütörtök, ünnep, és az ünnepek mindig zavarba ejtők, mert kellene igaz lélek, ünneplő ruha. Az ember keresi a helyét, toporog, és addig-addig tanácstalankodik, míg végül vállat von, beáll a sorba, és ezúttal bizony jól teszi. A sor pedig jelen esetben valódi sor, a Blaha Lujza téren található, a Corvintető bejárata előtt. Fent versesköteteket mutatnak be hamarosan, Pion István, Simon Márton és Sirokai Mátyás friss köteteit (Pion könyve a Helikon, a többieké a Libri gondozásában jelenik meg).


  

Kellemes sötétség és csordultig telt terem fogad, az ember megint a helyét keresi, aztán valahol a színpad közelében megtalálja, tenyérnyi és kényelmetlen hely ez, vigyázni kell, fel ne lökjük a poharat – az embernek fesztiválhangulata támad. Rövid ízelítőt hallunk a három könyvből a szerzők előadásában, majd Sárközy Bence, a Libri ügyvezetője megjegyzi, ennyi embert könyvbemutatón talán Mexikóban látott. Utána Dunajcsik Mátyás, a Libri főszerkesztője lép a színpadra. Máskülönben ő a megjelenő kötetek kétharmadának szerkesztője is – Simon Márton Polaroidok és Sirokai Mátyás A beat tanúinak könyve című munkáit ő szerkesztette, míg Pion István Atlasz bírja című kötetét Péczely Dóra.

Dunajcsik Mátyás először az esemény facebook-borítóképére hívja fel a figyelmet, ezen ugyanis Simon Márton kissé lefelé néz, Pion István egyenesen a kamerába, Sirokai Mátyás pedig felfelé. Az észrevétel tényleg találóan jellemzi a három szerző különböző karakterisztikájú szövegeit, erről a felolvasásokat hallgatva is meggyőződhetünk. Simon Márton polaroidjai merengősek, kitűnő alkalmat teremtve a magunk elé bámulásra, Pion István személyes és családi történeteket ágyaz közvetlen hangú lírába, Sirokai Mátyás pedig – ha már tendenciózusan címkézni akarunk – elrugaszkodási kísérleteket végez és rögzít, melyek eszköze olykor egy egyszerű ugrókötél.

Rövid, mértéktartó beszélgetés zajlik aztán a szerzők és Dunajcsik között, szó esik persze a könyvek fogantatásáról, ahogy illik (Pionnak ez az első, a többieknek a második). Megtudjuk, hogy Sirokai Mátyás kötete tulajdonképpen egy hajnali kegyelmi pillanatban született: felébredt, írni kezdett, és érezte, hogy mögötte van a szükséges erő – avagy a beat, ami nem a ginsbergi, kerouac-i értelemben vett beat, hanem az életadó lüktetés maga. Ki lepődne meg ezek után azon, hogy Sirokai egyébként zenész és ütőhangszereken játszik?

Simon Márton új könyvével letért az előző kötet által bejáratott kényelmes ösvényről. Mivel a szerző egyébként japán szakos, már az első kötet is merített a japán kultúrából, a Polaroidok lélegzetvételnyi darabjai pedig formai és tartalmi szempontból is jóval erősebben tükrözik ezt a hatást. A nyelvszak stigmatizál, mondja Simon Márton, másfelől walesi tartózkodása alatt nem nagyon tudott kivel beszélgetni – és valóban, a szövegek időnként olyanok, mintha a tengerrel társalognánk éppen.

Pion István kötete már tíz éve formálódik, és nagyjából háromnegyede már készen volt, mikor Péczely Dóra megkereste a szerzőt – Pion számára akkor vált világossá, hogy tényleg meg kell csinálnia ezt a könyvet. A befejezéshez ugyanakkor nagy lökést adott az addigra beindult slam poetry-szcéna, nem véletlen, hogy az Atlasz bírja című slam-szöveg zárta be a kört, és vált a kötet címadójává aztán.


  

A beszélgetést felolvasás követi az Amoeba együttes zenéjének kíséretében, profi és átgondolt előadást hallhatunk a három szerzőtől, motyogásnak nyoma se, a jóleső fesztiválhangulat kitart, a versek működnek és összefonódnak, a polaroidokon a családi legendárium alakjait látjuk, mögöttük ott pulzál a beat, mely szelíden pöcköli az embert az ég felé.

Zárásképpen pedig slambuli jön, a szerzők aktív közreműködésével, Pion István mellett ugyanis Simon Márton is rutinos slammer, de Sirokai Mátyás sem lóg ki ebből a közegből. Az elhangzottak tételes lajstromozása helyett legyen elég annyi, hogy a színvonal egységesen magas, a szövegekben jól megfér egymással Hajnóczy Péter és Pilinszky János, közéleti témák és személyes érdekű tréfák, illetőleg közéleti tréfák és személyes érdekű témák. A hangulat egyszerre marad fesztiváli és bensőséges, és alkalom nyílik arra is, hogy a slamhez eleddig kételkedőn viszonyuló ember meggyőződjék arról, hogy erre a kételkedésre nincs komoly ok.

Az úgynevezett magasköltészet és a slam kéz a kézben járnak ezen az estén a Corvintetőn, és nagyon jól van ez így. Hiszen nyilván kellett a több száz fős közönséghez a slam poetry jelenlegi népszerűsége, kellett a markáns facebookos marketingkampány, kellett az aktív kiadói jelenlét, mindezekre szükség volt ahhoz, hogy ez a verseskönyv-bemutató valóban emlékezetes eseménnyé váljon.

Az ember számot vet másnap, rájön, hogy jó volt beállni a sorba, hogy valahonnan került hát igaz lélek, ünneplő ruha, hisz minden működött, ráadásul flottul. És persze eszünkbe jutnak az elhangzottak, mondjuk Simon Márton slamje, melyből megtudhattuk többek közt, hogy az Élet és Irodalom a költők Playboya. Ezen az estén pedig a Corvintető volt az új elefántcsonttorony, a verseskötet-bemutató az új rockkoncert.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek