Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A SZCIENTOLÓGIA MAGZATKORÁRÓL

A mester
2013. ápr. 10.
Paul Thomas Anderson a több Oscar-díjas Vérző olaj után öt évvel hipnotikus erejű két és fél órát kínál nekünk. A mester nyitó képsorain a hajócsavar felkavarta tenger hullámzásának lassított felvételeit látjuk, a zárlatban pedig a főhős egy óriási homoknő mellett fekszik lusta, füstös jazz zenére. Ami a két tengerparti jelenet közt van, arról a vetítés után sokáig lehet beszélgetni. TOROCZKAY ANDRÁS KRITIKÁJA.

Az ötvenes évek Amerikájában játszódó film első ötödében (ez fél órát jelent) alig beszélnek. A tengerészgyalogos Freddie Quellt ismerjük meg, aki gátlástalanul, állati vadsággal veri a farkát a tengerparton, ujjaz meg homoknőket. Aki a háború végén rutinosan lop a hadihajójuk gyomrában tárolt torpedókból etilalkoholt, hogy „koktélt” keverjen magának. Aki mint fényképész megpróbál beilleszkedni a társadalomba, de miután ki tudja, miért (talán mert megunta a boldog családokat fotózni?) inzultálja egy kliensét, aztán menekülésre kényszerül, mert egy melós társa az általa kevert koktél megkóstolása után meghal. 
És aki végül potyautas lesz az Alitha (görögül: igazság) hajón, ahol találkozik egy nagyon különös alakkal, bizonyos Lancaster Todd-dal, akivel az alkohol iránti szenvedélyük csak egy a közös pontok közül. A film itt beindulni látszik, de Paul Thomas Anderson mintha tudatosan rántaná vissza a gyeplőt: mihelyst a néző önfeledten nevetne a vígjátékba illő epizódokon, mihelyst a történet fordulatossá válna, rögtön lassítja a tempót és például a szokásosnál tovább időz a veterán katona arcán. 
Lancaster Todd és kompániája furcsa mikrokozmosz, Toddot a hajón a társaságában utazók mesternek hívják, ő pedig lubickol a karizmatikus vezető szerepében. Saját magát tudósnak, írónak, és még a jó ég tudja, minek gondolva természetesen könyvet is ír, amelyet a benne hívők szent útmutatásként olvasnak, és teljes meggyőződéssel képes állítani, hogy hipnotizált alanyait előző életeken át tudja utaztatni, valamint azt, hogy képes gyógyítani a leukémiát. Egy több mint ijesztő, fanatikus felesége van, aki új gyermeküket épp úgy várja, ahogy Todd környezete, a hajó utasai az új könyv elkészültét: az anyában növekvő magzatot pedig éppúgy csak percek választják el, akár a Todd-féle friss vallást.
Joaquin Phoenix a filmben
Joaquin Phoenix a filmben
A film mégsem elsősorban erre az ízig-vérig sarlatánra összpontosít, hanem a katonára, aki hűséges kutyája lesz a mesternek. Hogy aztán mennyire kerül befolyása alá végül vagy mégsem, nagy kérdése ennek a két és fél órának. De mégis miről szól A mester? Egy vallásról? A szabad akaratról? Az ember fanatizálhatóságáról? A függésről? Az alkoholizmusról? A barátságról? Egy apa-fiú kapcsolatról? A szerelemről? A valóság és a képzelet különválasztásáról, összekapcsolódásáról? A hit erejéről? A válaszok után sóvárgásról? A céltévesztett bolyongásról? Az elvegyülésről és kiválásról?
És ha ezek mindegyikéről, a film mennyiben aprózza el magát, mit sikerül ezekről mondania Andersonnak? Lehet-e ennyi mindenről egyszerre beszélni? Egyáltalán: akar-e bármit állítani, vagy csak kérdéseket tesz fel nekünk, esetleg szimplán palimadárnak nézi a moziban ülőket? Vajon egy hosszú, türelmes, visszafojtott, néhol brutálisan kitörő, lábunkról ledöntő tánc A mester, melyet az író-rendező a nézővel jár, vagy pusztán egy túlságosan vontatott blöff? A szerencse zsoldosai, a Boogie Nights és a Magnóliák bravúros történetvezetéséről híres mesélőjétől az első fiaskó, ahol képtelen elmondani egy egyszerű sztorit, kapkodva ide-oda ugrál az időben, vagy pedig zseniális, bátor és művészi alkotás tele szikrázó pillanatokkal és okos történetmeséléssel? A színészek túljátsszák szerepüket vagy életük legjobb alakítását nyújtják? És hogy jön ide L. Ron Hubbard és a szcientológia?
Lehetne sorolni a kérdéseket, amelyek felmerülnek a film megtekintése után, és amelyekről bőszen vitatkoznak is internetes fórumokon. Érvek hangoznak el pro és kontra, mindenki szenvedélyesen csapkodja a klaviatúrába a maga gondolatait, akárhogy is: az alkotás hidegen keveseket hagy. És ez már önmagában nem kis érdem. Azzal mindenesetre nehezen lehetne vitatkozni, hogy a film szép-e, már ami a látványt, az egyes képkockákat illeti. A gyönyörűen fényképezett film vizualitásáért a román Mihai Mălaimare Jr. operatőr a felelős. 
A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
A mestert már csak ezért érdemes megnézni a moziban. De „már csak ezértből” akad jó néhány ezzel a filmmel kapcsolatban. Ami részünkről el is dönti a fentebbi dilemmákat. Hiszen már csak azért érdemes megnézni, mert okosan választott zenéi vannak. Már csak azért érdemes megnézni, mert sokak a szcientológia atyjának, L. Ron Hubbardnak élettörténetét, karakterét vélik felfedezni Todd-ban és Quellben egyaránt (!). Már csak azért érdemes megnézni, mert a három fő karaktert játszó színész mindegyike csúcsformában van (hogy mindannyian meg is kapták érte a maguk Oscar-jelölését, éppúgy nem jelent semmit, mint hogy végül a díjat egyikük sem nyerte el). Amy Adamsre (Todd feleségét játssza) talán élete első igazán sokat követelő szerepében alig lehet ráismerni, semmi bűbáj, csak feszült figyelem, ijesztő alázat egy olyan asszony szerepében, aki végig a háttérből machinál és irányít. Az Anderson-filmek veteránja, Philip Seymour Hoffman a felszínen akár még vonzónak és kedélyesnek is tűnő, de alapvetően saját állati démonaival küszködő Todd szerepében egyszerre őrülten komikus, szánalmas, a nézőt megbabonázóan erős alakítást nyújt. 
Már csak miattuk is érdemes megnézni. Viszont egyikük játéka sem mérhető azzal a vadállattal, akit Joaquin Phoenix játszik. Talán a Taxisofőr Robert De Niro-ja óta nem láttunk ennyire maszkulin, misztikus, ijesztő és a maga módján lenyűgözően összetett karaktert, illetve alakítást. És most nem csak arra gondolok, hogy a színész, mikor az egyik nagyon erős jelenetben bebörtönzik őt és mesterét, míg Philip Seymour Hoffman nevetséges önfegyelemmel, gondolkodó pózba vágja magát, Phoenix magát sem kímélve, üvöltve szétveri celláját. Hanem azokra a tekintetekre, pillantásokra, az arcra, ami mögött csak isten tudja, mi gomolyog.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek