Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

„ÓRIÁSI PÁNIK A ZSIDÓ NŐEGYLETI BÁLON”

„A halottak élén” – Major János világa / Magyar Képzőművészeti Egyetem
2013. ápr. 3.
Mikor egy életműnek még nem rendeztek retrospektív tárlatot, minden egyes kiállítás efelé mutat. Ilyen kimondatlan elvárásokkal sétálunk be a Véri Dániel művészettörténész által rendezett Major János kiállításra is, holott szó sincs erről: tematikus kiállításon vagyunk. A kiállított művek a halál és az elmúlás toposzai köré rendeződnek. SIMON BETTINA KRITIKÁJA.
Élő síremlék, 1973
Major János: Élő síremlék, 1973 (Galántai György felvétele, készült a balatonboglári kápolna műtermében – Artpool Művészetkutató Központ)

Major János egyéni kiállításait ’89 után több alkalommal is láthatta a közönség, tavaly önarcképeit mutatták be (Major János – önarcképek álarc nélkül) a 2B Galériában. A Képzőművészeti Egyetem Barcsay Jenő termében most látható kiállítás sem teszi fel a pontot az i-re. Nem mutatja be a terjedelmes életművet, inkább egy bizonyos szempontból válogat belőle. A több tucat műtárgyat felvonultató tárlat mégis reprezentatív válogatást nyújt az életmű alkotásaiból, és a kurátor nem titkolt szándéka szerint megelőlegez egy majdani átfogóbb, monografikus Major-kiállítást is. A teljes pályáját átölelő műtárgyanyag Major minden időszakaszából felmutat műveket – ez egyszersmind azt is jelenti, hogy a halál-elmúlás tematika releváns fogódzót kínál Major művészetét illetően.

Ilyen értelemben Véri Dániel az életmű keresztmetszetét mutatja be, s e döntéssel a kurátor bizonyos szempontból többet ér el, mint amire egy retrospektív tárlat vállalkozhat. A kiállításon hangsúlyt kapott motívumok kijelölik az életmű interpretálásának egyik lehetséges irányát, mindezzel egy jövőbeli kismonográfia, esetleg nagymonográfia felé is tekintve. A tematikus jelleg sokatmondó továbbá abból a szempontból is, hogy a kurátor ezzel a kiállítással és a hozzá készült, megjelenésre váró katalógussal kijelöli Major János művészettörténeti helyét is.
Elvtársak temetése, az 1970-es évek első feléből
Major János: Elvtársak temetése, az 1970-es évek első feléből. (Major Borbála és Major Rebecca tulajdona. Fotó: Magyar László)
 
Ugyan a nagyközönség számára a kortárs művészet kevésbé ismert figurája, Major János grafikus az Iparterv-generáció tagjaként jelentős referenciapontként definiálódik a kortársak számára, s ez a kiállításrendezésben is fontos tényezőként jelenik meg. A Kis Varsó csoport installációjáról, a Fogyóeszközről (2007) készült két felvétel az első teremben kapott helyet, és a sírkő képezi a kapcsolódási pontot Major alkotásaival. További két mű kapcsolódik a Major-recepcióhoz, a tárlatot Huszárik Zoltán (A piacere, 1976), és Erdély Miklós (Verzió, 1979-1981) egy-egy filmje zárja. Ezek keretbe foglalják a tárlat egészét azáltal, hogy visszautalnak Major két fontos műcsoportjára, egyfelől a sírkőfotóira, illetve a tiszeaeszlári vérvád témáját boncoló vaskarcra.
A három kiállítótermet felölelő anyag nagyrészt Major János grafikai munkásságából válogat, de ezenfelül megjeleníti változatos technikai repertoárját is, azaz grafikákat, rézkarcokat, fotókat és konceptuális műveket – egyetlen body art munkája az Élő síremlék (1973), Galántai György balatonboglári kápolnaműtermében készült. A tárlat nemcsak a műfajok mentén osztható fel, hanem tematikailag is szekciókra bomlik. Külön teremben láthatók azok a munkák, amelyek abban az időben készültek, amikor Major 1976-ban a Budapesti Történeti Múzeum főállású grafikusaként készített szín- és formarekonstrukciókat az 1974-ben feltárt budavári gótikus szoborleletekhez. A legkorábbi haláltematikához kapcsolódó műveinek egyike a közismert verset címében megidéző Erőltetett menet (1955). A tus- illetve ceruzarajz alá írva olvasható a vers kezdősora – Major művészetének alapvetően meghatározó vonása kép és textus egysége. A hatvanas évek kísérletező grafikai periódusát egy nagyméretű vaskarc, a Scharf Móric emlékezete (1966) reprezentálja, amely a tiszaeszlári vérvád egyik legkorábbi művészi feldolgozásai közé tartozik. Az egyes művek mellett a kiállítás szerves részét képezik a vitrinekben elhelyezett további adalékok, látható például egy korabeli sajtófotó az ’56-os forradalom idejéről az Akasztott ember (1957) rézlemezhez kapcsolódóan, továbbá ki van állítva az ehhez tartozó vaslemez is, ami azért különlegesség, mert ezek többsége nem maradt fenn.
Akasztott ember, 1957. Fotók: Magyar Képzőművészeti Egyetem
Major János: Akasztott ember, 1957. (Major Borbála és Major Rebecca tulajdona. Fotó: Magyar László)
Major János művészetének egyik gyújtópontjában a zsidó identitás és az antiszemitizmus áll, művein az ábrázolás fókuszában az egyén jelenik meg, és gyakran reflektál saját zsidóságára is. Ezeken az ábrázolásokon az emberi test önmagában történő, izolált ábrázolása a hústömeget, a megkínzott alakok tömegét hívatott helyettesíteni. Az egyértelműen Major egyik főművének számító Biboldó mosakszik (1967) önarckép szintén a zsidó identitást tárgyalja, nem szerepel azonban a kiállításon reprodukcióval sem, pedig különösen jól illeszkedne Az agresszor lelepleződik vaskarchoz (1967), amely a művészt mint agresszor jeleníti meg. A másik tájékozódási pont az életműben a groteszk, ami legerőteljesebben a ’85 után készült grafikáiban jelenik meg, amikor ismét a temető témája áll művészi érdeklődése középpontjában. A hatvanas évek elején kedvtelésből megkezdett temetői fotózást ekkor újra integrálja művészetébe. A grafikáiból, konceptuális műveiből már ismerős motívum ekkor sajátos, karikaturisztikus és pornográf jelleget ölt: például a Don Juan és a kőszobor című képregény (1988), vagy a nyolcvanas évektől kezdődő az Önsíremlék-sorozat esetében. A nyolcvanas években Major kibontakoztatja a térillúzió és az optikai csalódások iránti elemi érdeklődését, és a perspektívacsalódások képi megjelenítésével foglalkozik – ezeket koincidenciáknak nevezi – és lecsupaszított tereket, tárgyakat ábrázol.
Releváns felvetés, hogy az életműből vajon a hatvanas évek kísérletező grafikái vagy a konceptuális munkák képezik-e az Major János művészetének bázisát. A kérdés a kiállításhoz kapcsolódóan megrendezett kerekasztal-beszélgetés alkalmával hangzott el, amelyen a kurátor mellett részt vettek Maurer Dóra, Albert Ádám és Lengyel András képzőművészek. A magyar neoavantgárd különc alakjával kapcsolatban még van min gondolkodnunk.

 A kilállítás megtekinthető április 13-ig.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek