Mucsi Zoltán |
Olyannyira hiheti, hogy a megbízójuktól síbolt egymillió euróból a vendéglátó luxusegység renoválását és újbóli megnyitását is tervbe veszi, sőt négyesben végezve minden munkát elérkezik a siker küszöbére. Mi lesz velük, a konyhával, a konyhában a bivaly-szuflé nevezetű ínyenc fogással, mi lesz a szállodával, „und zo dalse”? – maradjon a színmű titka.
Kovács Krisztián |
A kérdés az, mi van a nyelv-házban. A jelenetezés elsőrangú, és Göttinger Pál gondos világítási-sötétítési hangsúlyokkal élő, a színpadi járásirányokat, állás-, ülés- és fekvéspontokat tolakodás nélküli poentírozással kiemelő-ismétlő rendezése még teherbíróbbá teszi a szerkezetet: egymásba tárulnak a szcénák, egymásba az első és második rész (Keszei Borbála és Pallós Nelli előbb alufólia, utóbb vadásztrófeák és gépezetek uralta látványterve révén is). Gond akkor mutatkozik, amikor a féken tartott bohózat mellé újabb és újabb kopogtatással beköltözne a szociodráma. A (tragi)komédia tájékáról hozott négy fő- és (egyazon színész által játszott) öt mellékfigura szétugrasztja, amit ők maguk egybe terelnek.
Mucsi Zoltán, Katona László, Kovács Krisztián |
Általában is kissé tán aránytalan, ha kilenc alakból kettőnek a karaktere az állandó sík részegség közepette megőrzött éles, praktikus értelmen nyugszik; és valamelyest tán kevés, ha a fő- és mellékszereplőkről majdhogynem elmondható a rossz tanuló ősrégi, módosított hittanórai felelet-vicce. A négy evangélista a következő három: Ádám és Éva – aki Pepets (másfelől meg Poldi). A figurákat eleve a színészekre író Parti Nagy Lajos mind a négy kitűnő művészt „megtalálta”, s az ötödiket is. Viszont (vegyük a négyes fogatot) a szüzsében hárman a vezér árnyékai, vagy – engedékenyebben – Kapauer Pepets árnyéka, Kiscián pedig (itt egy meleg párosról van szó) Macila árnyéka. Ebből azután a színdarab legkevésbé sikerült, bár szorongató betéteiben az következik, hogy négyüknek (ilyen-olyan családi, intézeti s egyéb, sivár és siralmas múlttal) szinte csak egy sors adatott. Kétséges az is (időnként giccses), hogy hőseinket, bűntömkelegükkel, fegyverarzenáljukkal, kíméletlenségükkel együtt, „emberi arcuk” okán már-már meg kellene szeretnünk, a csúnya külvilág keresztapáihoz (és a feltételezhető egy keresztmamához) képest. Ebből az érzelmességből az írói anyag és a két részt keményen tördelő rendezés megpróbál visszavenni. Legtöbbet megint a nyelv(ezet) segít. A cselekmény „az ukrán–osztrák határon” játszódik (nem lőnénk le poént kritikus-gengszterként, ha kimondanánk: mi lehet a neve e roppant széles határ-sávnak), és a virtuóz orosz–német keverékszavak, keveréknevek (Cserjeburg és társai) folyton egy másik, elvontabb valóságba űznek az itteni valóságból. Kitsch? Кич? Nincs giccs, ahol a szótár sem erről, sem arról nem önmagára nyílik.
Scherer Péter, Mucsi Zoltán. |
A köztudottan Kapának becézett Mucsi Zoltán (Kapauer; az előadást március 20-án és 21-én műsorra tűző Szkénében Kapa-bérlet is vásárolható), a Pepeként népszerű Scherer Péter (Pepets), a most Macila névre hallgató Katona László és a Kiscián Kovács Krisztián hibátlanra csiszolt tükrei a művészi énjüket tükröző megszólalásoknak, újdonsággal azonban nem lepnek meg. Ha igen, leginkább Katona, akinek fegyvermániás, meredt őrülete, elmegyógyintézeti precizitásában is természetesnek ható mimikai tébolya, a tanácstalan óriáscsecsemő-lét rabiátus mozgáskitörései más befejezést is feltételeznének, mint amelyet a Bivaly-szuflé nyer. Mucsi Kapauerje fürdőzik a lehetőségekben és a ki tudja, mitől származó sebesülésére gyógyírként rendelt alkoholban. Mintha az Asta Nielsen játszotta Hamlet gyászmezes reinkarnációjaként, helsingőrileg fésült hajzattal nyavalyogná magát az események, döntéshelyzetek fölé. A nagy kabinetalakítások egyenes ági leszármazása, amit művel, s amit ültével, elnyúlásával, magzat-összehúzódásaival, nyílt színi tapsot érő hűtőszekrény-mászásával, e betintázott bohócmutatvány hatványozásával még bizonyára órákig tudna hasonló hatásfokon művelni. Vessen be akárhány ábrázolási szélsőséget, hangütés-siklatást, mindent a centrumba húz, minden formáló eszközt a magáévá kebelez.
Horváth Lajos Ottó, Scerer Péter. Fotók: PORT.hu |
Kovács Krisztián Mucsi mellett a másik moll, Scherer Péter Katona geng-feletteseként a másik dúr bűnöző. Kovács a torzonborz kisfiússág és a sötét közegben egyébként meglepően otthonos jóság bársonyát simítja a homoszexualitást szinte jelzések nélkül kifejező játékba, miközben benne is ott szűköl az önmaga, múltja, a világ elleni bosszúból bármikor kirobbanni kész fenevad. Scherer Péternek a konyha-renoválási történetben és az egész műben is el kell vinnie a balhét. Külön drámává szakítja a dráma-komédiában a nem saját zsebre, hanem saját agyra dolgozó főnök a többiekénél sokkal nagyobb kockázatát. Ha Macila kesereghet, hogy ő „majdnem eljutott az érettségiig”, Pepets nyugodtan mondhatná: két pont hiányzott, hogy elfogadják a kisdoktoriját. A Pepets/pepecselés PNL gyengébb szóvicceinek dialógus-lendítő egyike csupán. Pepe nem pepecsel, a viccelésben is tanáros. Scherer Pepetse, „a tipikus kisember”, vagyis „tipikus” kisbűnöző épp ezzel szabadítja fel a keze alatt sunyító-lázadozó másik három gazfickó diákosabb humor-megnyilvánulásait.