Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

EGYRE DRÁGÁBB AZ ÉLET

Die Hard – Drágább, mint az életed
2013. febr. 14.
A Die Hard első részét huszonöt éve forgatták, majd újabb két rész után mintha kifulladt volna a sorozat. 2007-ben kihozták a 4.0-t, amelyben a John McClane figurája és a mai amerikai népmeseszerű forma a közben már százszámra forgatott hasonló filmek közt toposzként tért vissza. Az 5.0 pedig könnyeden folytatja McClane közéletéti és magánéleti mitológiáját. PROICS LILLA ÍRÁSA.

A Die Hard egyetlen és talán egyre fontosabb szereplője Bruce Willis, aki pont ugyanolyan színész, mint azelőtt volt: szűkös, cseppet sem meglepő, de nagyon jól működő eszköztárral dolgozik – tulajdonképpen egyetlen bájos, cseppet spleenes mosolya van, amit furcsa, de el lehet nézni másfél órán át. 
Színészeket figyelve az egyik legizgalmasabb dolog, ahogyan öregszenek, mert az alapvető lecke, hogy mivé lesznek az értelmi és érzelmi tapasztalataik, a munkáik, az életük során; hogyan válik mindez részükké, hogyan tudják és akarják ezt megmutatni; hogy mennyire kifejező a testük, az arcuk, a mozdulataik – s hogy mit fejez ki mindez. Bár röhejes a magán is egyre pikánsabban ironizáló amerikai akciófilm ötödik részének apropóján Bruce Willis színészetén merengni, fenntartom, nem érdektelen.
Ezt a filmet, ahogy a világon bármit, mindenki úgy nézi, ahogy az neki tetszik – a néző is szabad –, nekem például nagyon hamar bekapcsolt Turgenyev Apák és fiúk című regénye: bizisten megengedte a sztori és fordulatai. A film ugyanis Turgenyevvel mondva arról szól: Az ember jó, a körülmények rosszak. A Die Hard ehhez annyit tesz óvatosan hozzá: Oroszországban.
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
A történetet nem fogom elmesélni, a közismert akciófilm-elemekkel üdvösen sokat viccelő sztoriban tendenciózusan egyre inkább előtérbe kerül a magánszál, a családtagjaival konfliktusba keveredő, a világot persze minden nekirugaszkodásában legyőző alak szórakoztató bukdácsolása. John az 5.0-ban megint megpróbál jó apa lenni – minthogy mindaddig nem sikerült neki –, és folytatódik az egyik legbeszédesebb hallgatás is: rögtön a film elején emlegeti gyermekei anyját, és a film végén úgy vonul büszkén és győztesen a két felnőtt gyerekével, hogy abban legérdekesebb a volt feleségének a hiánya. 
Emellett vagány és szerethető vállalása a műnek, hogy bár felbukkan egy lélegzetelállítóan gyönyörű, önálló hatalomra szert tett nő – ami már önmagában a film egyik finom társadalomkritikai vonala –, de az orosz modell és színésznő, Yuliya Snigir nem úgy szerepel, mint a retró korba ért férfi potenciális partnere. A történet formálói persze arra is ügyeltek, hogy a másik főszereplő, John fia ugyancsak nőmentes figura legyen – hiába, az amerikai filmesek értik a lélektant. Az ifjabb John-t alakító ausztrál Jai Courtney az amerikai akciófilm izmain kívül hozza azt a stabilan érthető titokzatosan szelíd és eltökélt figurát, aki hallgatagságával némileg ellenpontozza is filmbéli, a legélesebb pillanatokban is édesen trafikáló apját. Hát, igen, apa és fia szelídek, viccesek, miközben lövik ki a tárakat, hullanak a támadó feketeruhás, arctalan oroszok, üldözések közben törik az autókat, ugranak képtelen mélységekbe és a többi. 
A másik, a rossz oldal karakteresített figurái közül talán a legérdekesebb, hogy a Sebastian Koch játszotta Komarov – aki egyszercsak Csernobilban bukkan fel – neve ismerősen cseng: Kirill Komarov tudniillik az orosz állam atomenergetikai konszernjének helyettes vezetője, aki tavaly kezdte meg a tárgyalásokat a magyar cég képviselőivel Paks bővítése ügyében. A rosszfiúkat alakító színészek közül a legszórakoztatóbb figurát pedig Árpa Attila játssza, az ember szinte sajnálja, amikor leszámolnak vele.
A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
A film hazai nézőinek külön mulatság, hogy figyeli a magyar színészeket – Takátsy Péter, Kertész Péter, Vicei Zsolt és Kamarás Iván kapott látványos szerepet, utóbbit maga Bruce Willis üti le szakmailag alaposan kidolgozottan. S amint az köztudott, a film nagy részét Magyarországon, főként Budapesten forgatták, így végigörülhetjük, hogyan fest a rakpart repülő autókkal, a Hősök tere kőcsillaggal, a Szépművészeti Múzeum orosz központi bíróságként, a hatodik kerületi utcák felülről, autók nélkül vagy a Bazilika környéke felhőkarcolókkal.
Az alighanem a világ legnagyobb tömegeit elérő műfaj – bár Hollywood és a katolikus egyház fej-fej mellett nyomulnak – egyik, nézettségben várhatóan kiemelkedő alkotásában megjelenik a fogyasztói társadalom kritikája is, s ez igen fontos, különösen most, a gazdasági válság idején. A filmben rengeteg autót törnek össze, robbantanak szét, továbbá mobiltelefonokat vágnak falhoz, taposnak össze – ezek a tárgyak, mint tudjuk, korunk fő státuszszimbólumai. Ehhez képest a főszereplők egy-egy pamutpólóban és hétköznapi nadrágban, bakancsban játsszák végig a történetet – az orosz maffia táncosnak készülő latinosan elegáns figurája ezt külön kiemeli –, aminek bizony elgondolkodtató üzenete lehet a világ moziba járóinak számára: mindenki jól gondolja meg, mit vesz drága pénzért.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek