Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A TRÜKK MINDIG TRÜKK MARAD

Beszélgetés Vági Bence rendezővel, a Müpa új cirkusz sorozatának szerkesztőjével
2013. jan. 4.
Január elején a kanadai Cirque Éloize tizenkét világjáró művésze új műfajt hoz a Fesztivál Színházba: a következő hónapokban az új cirkusz jelesei teszik tiszteletüket a Művészetek Palotájában. A sorozat szerkesztőjével, Vági Bencével beszélgettünk. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA.
Revizor: Ha bárkit megállítok az utcán és megkérdezem, milyen emlékei vannak a cirkuszról, akkor a saját lábában is hasra eső bohócot meg a tüzes karikán átugró oroszlánt fogja említeni: csupa olyasmit, aminek az új cirkuszban nyoma sincs. Mi az új cirkusz valójában: műfaj, stílus vagy inkább gondolkodási mód? 
Vági Bence
Vági Bence
Vági Bence: Az új cirkusz számomra leginkább egy másfajta érzékenységről szól; arról, hogy a cirkuszművészben mást lát meg egy rendező, mint korábban tették. A legizgalmasabb talán az előadó és az ún. rekvizit, vagyis az általa használt tárgy, kellék viszonyának a megformálása: az, hogy a művész pusztán tárgyként kezeli, vagy pedig valóságos partnerként tekint rá? Az új cirkuszban ideális esetben az artista érzelmi viszonyt ápol a rekvizittel, vagyis megszemélyesíti azt a tárgyat, amitől az élete függ. Ez természetesen nem kevés drámaiságot visz az egészbe, s ha például egy páros trapézszámot képzelünk el ezekkel a feltételekkel, rögtön világos lesz, hogy a művésznek színészi képességekkel is rendelkeznie kell. A trükk persze mindig trükk marad, de az új cirkuszban rengeteg múlik a jelmezen, a téren, a világításon. A kortárs cirkusznak is az alapja a tökéletes technikai tudás, de ehhez a kifejezés színházi formái társulnak, amik jelentős részben a rendező fantáziáján múlnak. 
R: Vagyis az új cirkusz erősebben mozdul el a színházi látásmód és működés felé, mint azt a műfaj hagyományos művelőitől megszoktuk.
VB: Természetesen van olyan klasszikus cirkuszművész, aki önmagából képes felépíteni egy izgalmas színpadi karaktert, ami lenyűgözi a nézőket, hiszen az attrakció mögött meglátják az egyéniséget is. A fiatal, tehetséges artistáknak viszont rengeteget tud segíteni egy rendező abban, hogyan is lehet hatásossá tenni egy figurát a színpadon. Csak egy példa: a jól megválasztott zenehasználat – ahogy a filmek esetében is mindig – döntően befolyásolja a közönségnek egy szereplővel kapcsolatos érzelmeit. A hagyományos cirkuszban a zenének csupán hangulatfestő szerepe van: ha egy trükk nem sikerül, akkor a zenekar egyszerűen újrakezdi a számot. A kortárs cirkuszban viszont szabott terjedelmű zenére készül a teljes „koreográfia”: muszáj, hogy sikerüljön a trükk elsőre, hiszen a zene megy tovább.
R: Mi változott még attól, hogy egy rendező bekerült a cirkuszba?

VB: A hetvenes években főleg francia nyelvterületről induló kortárs cirkusz többek között kiiktatta a porondmestert és az állatszámokat is, megbontva ezzel a cirkusz klasszikus szerkezetét. Helyette történetet kezdett inkább szőni, de természetesen nem olyan narratíváról van szó, mint amit egy prózai előadásban megszoktunk: az új cirkusz inkább a vizuális színház eszközeivel mesél, összhangban azzal, ahogyan a képek egyre fontosabbá váltak a mindennapjainkban is. Az új cirkusz vizualitáshoz való különleges viszonyában óriási szerepe van a Cirque du Soleil-nek – ők létrehoztak valamit, ami működött, azóta pedig rengetegen bújtak elő a köpönyegükből. És bár ők ma már nagyüzemi méretekben működnek, a kisebb csapatok és köztük a mai napig létezik az átjárás: a különböző társulatok gyakran ugyanazokkal a művészekkel dolgoznak. Ahelyett, hogy rivalizálnának, inkább segítik a fiatalok és egymás munkáját. 
R: Hogyan lehet valakiből cirkuszművész Magyarországon? 
VB: Kezdjük azzal, hogy a cirkuszban egészen mást jelent a tanulás és a fegyelem, mint a többi előadó-művészeti ágban. Egy nyolcéves gyerek, aki elkezd ezzel komolyan foglalkozni, gyakorlatilag az egész fiatalságát rááldozza az ügyre. Gyakran előfordul, hogy akit ezerötszáz ember ámulva néz a manézsban, valójában még alig múlt tizenhét éves… A Baross Imre Artistaképzőben mindenkinek egy négyéves alapképzésen kell átesnie, ahol olyan alapkészségeket és -technikákat sajátít el, amit a következő négy évben, a specializáció időszakában a neki leginkább megfelelő irányba fejleszthet tovább. Hogy mi ez az irány, azt a fizikum nagyjából eldönti, vagyis az, hogy kinek mennyire hajlik a gerince, hogy ki elég erős ahhoz, hogy egy duplaszaltó után biztonsággal elkapja a partnerét. A nagy hagyományokkal rendelkező hazai képzés legfájóbb hiányossága a tánc, a mozgás elmélyült oktatása. Pedig technikai felkészültségben ezek a fiatalok semmiben sem maradnak el például francia társaiktól: aki itt végez, arra a Cirque du Soleil azonnal lecsap és aztán legfeljebb valamelyik Budapesten is turnézó előadáson látjuk majd újra. Újabb különbség a külföldhöz képest: ott cirkusziskolába járni felkapott és divatos, hozzánk viszont gyakran rendkívül nehéz körülmények közül érkeznek olyan fiatalok, akiknek a saját ügyességükön kívül semmilyen más lehetőségük nincs az érvényesülésre a szülőfalujukban.
R: És milyen lehetőségei vannak annak a magyar fiatalnak, aki végzés után nem akar külföldre menni? 

VB: Nem sok, hiszen itthon valamelyik hagyományos cirkuszban, esetleg zenés színházi produkciókban akrobataként helyezkedhet el. A Trafó új cirkusz sorozatában nem kaptak lehetőséget a magyar artistaképzősök egy saját műsorral történő bemutatkozásra, és Schilling Árpád is francia végzősökkel készítette el a saját cirkusz-színház előadását néhány éve (az URBANRABBITs című előadásról szóló kritikánk itt olvasható – a szerk). Kisebb társulatok ugyan akadnak Magyarországon, de sokak szerint valódi áttörés tavaly nyáron, a Szigeten történt: a Magic Mirror sátorban játszottuk magyar artistákkal a Recirquel című produkciót, amit külföldi és hazai médiumok egyaránt a fesztivál legjobb előadásaként emlegettek. Különösen jólestek azok a reakciók, amelyek úgy kezdődtek, hogy „én alapvetően utálom a cirkuszt, de ez valami egészen fantasztikus volt…” Ezzel nem azt mondom, hogy amit a csapattal csinálunk, az gyökeresen eltér a hagyományos cirkusztól, viszont tény, hogy az egészet újragondoltuk és alaposan átgyúrtuk. Idén a Sziget pedig már önálló új cirkusz helyszínt létesít a folytatáshoz. A tavaly bemutatott előadásra „koncertverzióként” tekintek, a Müpába április elején érkező produkció –  ami egyben az új cirkusz sorozat következő itteni darabja – viszont teljesen új lesz. 
R: A hazai nézők egy évtizede láthatnak új cirkusz produkciókat a Trafó nagytermében. Miben lesznek mások a Müpába érkező előadások?
VB: A Fesztivál Színházba azokat a csapatokat várjuk, amelyek technikai feltételeik miatt a Trafóban már nem férnek el, de a Cirque du Soleil Arénabeli fellépéseihez képest jóval intimebb hangulatra vágynak. Azt reméljük, hogy a Müpa sorozata újabb közönségrétegeket lesz majd képes megszólítani, akik aztán kíváncsian jönnek a létesítmény más előadásaira is, vagy mennek máshová hagyományos vagy új cirkusz előadásokat nézni. Az elsőként fellépő Cirque Éloize csapatába még Franciaországban szerettem bele a Nebbia című monumentális produkciójukat látva. Az ide érkező Cirkopolis más stílusú lesz: a német expresszionista filmre hajazó látványvilágot a különleges video mapping technikával hozzák létre. Az előadást pedig a Trafó nézőinek is ajánlom, hiszen az a Dave St-Pierre rendezte, aki kétszer is nagy sikerrel szerepelt náluk; igaz, akkor kortárstánc-előadással, nem pedig új cirkusszal.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek