Revizor: Hogyan jött létre ez a hely, a Spinoza Színház?

Sándor Anna: Miután tíz évvel ezelőtt visszajöttem Amszterdamból, ahol sok ilyen helyet ismertem, gondoltam, hozok ide valamit a holland kultúrából. Akkoriban kezdődött – legalábbis szavakban – a zsidó negyed fizikai helyreállítása. Gondoltam, én pedig belefogok abba a szellemi rehabilitációba, amelyhez mások is tudnak csatlakozni. Alapvetően egy olyan helyet akartam életre hívni, amely a nyílt, szabad szellem háza.

A Spinoza Ház színházterme

R: Miért Spinozának nevezted el?

SA: Úgy gondoltam, ezekhez az elképzelésekhez éppen megfelelő ez az ember, akinek az életműve mindig is izgatott. Ráadásul évtizedekig ugyanazon a téren laktam Amszterdamban, ahol valaha ő is, s mindketten rosszul beszéltünk hollandul. Spinoza egy Spanyolországból menekült zsidó család szülöttje volt, aki már egy nyugodt, biztonságban élő zsidó közösség tagjaként jött világra. Hamar a főrabbi kedvence lett, a húszas évei elejére ugyanis már szellemi partnerévé vált, majd miután azt kezdte mondani, hogy Isten nem büntető, hanem olyan teremtőerő, amely mindenben jelen van, a zsidó közösség kiutasította. Miért kellett kitagadni, mi a helyes a közösség szempontjából – ma is kérdés.

R: Mintegy tíz éve tehát felelevenítitek azt a hagyományt, amely ezen a környéken korábban létezett.

SA: Egyrészt igen, másrészt meg új dolgokat hoztunk létre. Ebben a tizenöt utcás zsidónegyedben hetven-nyolcvan évvel ezelőtt negyvenhét kabaré, zenés kávéház működött – valóban vissza akartuk idézni annak a kornak a forgatagát, hangulatát. A profilunk egyik vonala tehát a kabaré: a régi és a mai – ezen belül is a politikai kabaré. Ez utóbbi különösen sikeres, Bächer Iván ontja, úgyhogy a fesztiválunkon a tizedik kerül bemutatásra.

R: Aki köztudottan író, publicista.

SA: Na igen: amikor tíz éve felkértem, azt felelte, színpadképtelen, amire én azt mondtam, hogy persze, de azért gyere, próbáljuk meg. Úgy kezdtük el, hogy az írásait Gyabronka József olvasta fel, ő pedig mazurkákat játszott, hogy szokja a színpadot és a sikert. Utána kezdett kabarét írni. A politikai kabaréit két remek fiatal színésszel, Eszes Fruzsinával és Rácz Attilával együtt adja elő. Korábban éveken át ment Legénytoll címen az a kabaré, amelyet Györei Zsolt író, dramaturg állított össze harminc kortárs szerző írásaiból – a szövegét ki is adtuk –, mígnem egyeztethetetlenné vált az öt fiatal előadó. Ez a kabaré-vonal jól működik a kezdetektől, azonban volt, ami nem sikerült, hiába határoztuk el és próbáltuk megvalósítani.

R: Mi az, ami nem sikerült?

SA: Amszterdamból hoztam az ötletet, és nagy szívfájdalmam, hogy fel kellett adnom az ingyenes déli koncerteket. Ezek félórás műsorok voltak – tulajdonképpen a nyugdíjasokra gondoltunk, akik este már nem szívesen mozdulnak ki, de mondjuk, a barátnőjükkel találkozhattak volna nálunk a koncert apropóján. Négy évig erőltettem, a végén már kávét is adtam a könnyű–klasszikusok koncertje mellé, de csak nem volt közönség. De új operákat is hoztunk létre.

R: Melyik volt az első?

SA: Akkoriban még főként holland kultúrában gondolkodtunk, úgyhogy Mata Hari történetét vittük színre, aki a közhiedelemmel ellentétben nem volt se kém, se táncosnő. Aztán Popper Péter előadásaiból a századik fellépése alkalmával Guru címen vittünk színre egy operát, azóta is játsszuk, a címszerepben Hábetler Andrással. Amikor pedig két évvel ezelőtt Bécsben vendégszerepeltünk, a Frida Kahlo kiállításon derült ki, milyen sok magyar kíváncsi erre a nőre, úgyhogy színre vittünk az életéből egy operát. A következő előadásunk fő figurája Spinoza és Rembrandt lesz.

R: Azt hiszem, még messze nem beszéltünk mindenről, de már ennyi is soknak tűnik nekem. Hogyan állsz ezekhez a munkákhoz, mit gondolsz róluk?

SA: Úgy gondolom, hogy ezek az előadások bizonyos értelemben kísérletiek – ilyeneket sem a kőszínházak, sem a független színházi műhelyek nem játszanak, és valóban nem jellemző más játszóhelyeken ez a műfaji sokszínűség sem. Ugyanakkor dicsekvés nélkül mondhatom, hogy a szakma legjobbjai is játszanak nálunk. Így például egyik színházi előadásunkban, a Címzett ismeretlenben Pető Kata, Kulka János és László Zsolt (az előadásról szól kritikánkat l. itt – a szerk). Vagy a Jentl című monodrámában Klein Judit, aki egy rendkívül tehetséges énekesnő. A tíz év során mindegyik műfajban születtek erős, sikeres produkciók, esték, sorozatok, de ennyi idő alatt nyilván megél az ember olyan helyzeteket is, amelyekből elsősorban tanul.

R: A legtöbb előadás tehát saját produkció, amelyet az idejáró közönség láthat.

SA: Igen, legfeljebb harminc százalék a befogadott előadás, a hozzánk érkező külföldi vendégjátékok aránya pedig elenyésző. Hiába próbáltuk, utóbbira nem lehet közönséget találni – ez pedig nekünk életbevágó, tudniillik magánszínházként működünk. Egy este hetvenen tudnak beülni, ebből a jegybevételből a művészeket, a technikát, a reklámot, a kollégákat is ki kell fizetni, ugyanakkor azért dolgozunk, hogy újdonságok szülessenek. Amikor belekezdtem ebbe az egészbe, úgy gondoltam, olyan helyet fogok életre hívni, ahol okos és szép dolgokat kaphat, aki kíváncsi erre. A színház mellett tehát olyan előadóink is vannak, akik a mai tudományos diskurzus részeként fontos témákról adnak elő. Heller Ágnes az ötvenedik, Ungvári Tamás a huszonötödik alkalommal ad elő az érdeklődőknek, és folyamatosan keresem azokat a tudósokat, kutatókat, akik a saját szakterületükről áttekintő előadást tartanak. Most éppen Inotai Andrással egyeztetünk, aki az Európai Unió jelenlegi helyzetét mutatja majd be. Kitaláltunk egy sorozatot, amellyel bizonyos előadások során felmerülő hiányosságainkat igyekszünk pótolni. Ilyen volt többek közt Heller Ágnes Nők, kurvák a Bibliában címmel tartott előadása, amely rendkívül érdekes volt, ám a hallott utalásokat alig tudtuk elhelyezni, ezért vágtunk bele két évvel ezelőtt a Bibliai séta értelmiségi analfabétáknak című sorozatunkba. Az analfabéta én magam vagyok – persze készülök, és nagyon élvezem ezt a játékot. A tanulásnak muszáj szórakoztatónak lenni.

László Zsolt és Pető Kata a Címzett ismeretlen című előadásban

R: Mi az, amivel kifejezetten az idei fesztiválra készültök?

SA: Az öt premier egyike lesz a Dávid király zsoltárai klezmerbe öltöztetve – amely egy közös, zsidó-keresztény hagyományokból építkező produkció: színészekkel, zenészekkel és a kórussal együtt közel negyvenen szerepelnek benne, az előkészületekből sejlik, nem mindennapi anyag készül.

R: Két és fél héten át, több helyszínen, több mint húsz produkción vehetnek részt az érdeklődők. A 10. Spinoza Zsidó Fesztivál valamilyen formában kapcsolódik a Zsidó Nyári Fesztiválhoz?

SA: Mindössze annyiban, hogy mi folytatólag rendezzük meg a programunkat. A nem egészen kéthetes fesztivált a MAZSIHISZ szervezi a maga intézmény- és létesítményrendszerének bevonásával, illetve némi állami támogatással, mi pedig a magunk lehetőségeivel gazdálkodunk. Egyébként azért kapcsolódunk hozzájuk időben, hogy Budapest lehessen egy hónapon keresztül a zsidó kultúra fővárosa – ami kivételes lehetőség európai léptékben is. Nekünk persze nincs stábunk, de sokat dolgoztunk előre, hogy egy tudatosan megszerkesztett, változatosan összeállított programot kínálhassunk az érdeklődőknek. Ahhoz pedig, hogy ez működjön is, mindössze a megérzéseimet kell figyelnem, nem pedig azt, hogy ki mit vár tőlem.