Az előadás során minden szereplő belekerül a vallomásos helyzetbe. Az érezhetően sok improvizációs elemet tartalmazó jelenetekben a kérdezettek fiktív személyeket alakítanak, akiknek típustörténetei mögött napjaink szocio-drámái húzódnak meg. A kirajzolódó életképek azonban nem a társadalomnak tartanak tükröt – az egyénített történetek mélyén rejtező bűn kimondatását szolgálják, a bűnösség mint archetipikus és közös életérzés megfogalmazása érdekében.

Béres Márta

A forgatókönyv mindegyikük esetében hasonlóképpen alakul: az aktuális vallomástevő valami másról szeretne beszélni, ám a mindentudó kérdezők hamar leleplezik. Egy felsőbb, isteni igazság és erkölcs nevében szorítják sarokba áldozatukat, aki nem érti és nem érzi át saját romlottságát. A meggyónt bűnökért vezeklésként fizikai büntetés jár, amelynek kiszolgáltatottan alávetik magukat.

A huszonéves Móni (Béres Márta) túl szépnek és okosnak tartja magát, szófogadó lány, aki katolikus táborokba jár, és jó feleség szeretne lenni. Azt mondja, szűz, miközben fekete selyemkombinéban, arany magassarkú szandálban, kirúzsozva és vörös körmökkel kihívó jelenség; erotikusan beszél a szájához lógó mikrofonba, és combjai között tördeli kezét. Hazudik, hiszen kiszedik belőle, hogy már volt egy abortusza és rendszeresen maszturbál, ezért a nézőtér sötétjéből a büntetés végrehajtóiként előlépő vallatók szappannal mosatják ki vele a száját. Tibor (Mészáros Árpád) munkahelyi problémájáról akar beszélni, arról, hogy beárulta a főnökét, mivel rajtakapta annak fiát, amint a férfimosdóban onanizált. A kötelességtudó és magát az erkölcscsősz szerepében feltüntető férfi bevallása szerint tökéletes családapa, aki jó viszonyban van a feleségével és egyformán szereti mindkét fiát. Homofóbiája hátterében azonban nemcsak rejtett homoszexualitás áll, fő vétke, hogy mindenkinél többre tartja magát. Büntetésként alsónadrágra vetkőzik, négykézlábra ereszkedik, büntetője pedig vizes lepedővel addig üti a hátát, míg össze nem omlik a földön. Zoltán (Mikes Imre Elek) tanár, szintén példás családapa, aki új szerelméről szeretne beszámolni a városnak és a világnak. Kiderül gusztustalan pedofíliája, amiért egyrészt nyilvánosan megszégyenítik (egy vibrátorral el kell játszania, ahogyan aktusra kényszeríti tizenéves diáklányát), másrészt lánccal tekerik körbe a fejét, elfedve szemét, száját és fülét. Zsuzsi (Erdély Andrea) mániákus falloszfüggőségéről vall. A piros papucsot és vörös hálóinget viselő fiatalasszony nem érzi bűnösnek magát, amiért elhallgatja férje elől a kurválkodását, hiszen nem pénzért csinálja: küldetésként éli meg a szeretet-adást. Rögeszméje révületbe csap át, amikoris akár a babiloni szajha, az utolsó ítéletről és az isteni büntetésről szóló vízióit üvölti mikrofonba.

Mészáros Árpád

A szereplők vallomásait show-elemszerű műsorszámok szakítják meg, amelyek expresszív látomásokként értelmező kontextusba helyezik a négy részben zajló lelkiismereti sound-drámát. A közvetlen hangulat és játékosság mind komorabbra fordul, amint egyre nagyobb a szakadék a vallatottak elbeszélni vágyott és leleplezett énképe között. (Az első három színre lépő valamilyen szocializációs norma szerinti elvárásrendszerhez viszonyítva konstruálja meg élethazugságát: Móni tisztességtudó lányként engedelmes feleségnek készül, Tibor a nemi önmegtartóztatást a fizikai és szellemi teljesítőképesség alapjának tartja, Zoltán az életkortól független szerelem eszményét hirdeti – Zsuzsi azonban több szempontból kivétel.)

A jelbeszéddel elmutogatott, majd elénekelt vallásos gyermekdal-produkció az első gyóntatás után a vakhitűség ironizálásaként még feszültségoldó játéknak hat, ám a demonstráció, amelyben a szónok – kezében fenyegető pálcával – az egykori hittanórák illusztrációira hivatkozva állat-metaforákkal idézi emlékezetünkbe a hét fő bűnt, már olyan sűrített jelenet, melynek szimbolikája az előadás esszenciális mélyrétegét alapozza meg. Az elállatiasodott emberekkel ellentétben ugyanis a tiszta szívű állatok nem ismerik a bűnt. Ennek példázataként ordítja mikrofonba szardíniadarabokkal a szájában az egyik szereplő a következő látomásban Pilinszky János Fabula című versét a magányos farkasról, aki elvetődött egyszer egy faluba, és beleszeretett az első házba, amit meglátott, aki olyan szépnek látta a szobában ülő embereket, mint Istenen kívül soha senki, és aki be is ment a házba, és nem mozdult onnan soha többé, nyitott szemmel állt egész éjszaka, s reggel is, mikor agyonverték.

Béres Márta és Erdély Andrea (Forrás: port.hu)

Az Urbi et Orbi Pilinszky azonos című egyfelvonásosát jelöli meg alapműként, a „fokozatosan mellőzve” megszorítással. Az eredeti színmű az agóniáját szenvedő Fehér Pápa halálra készülésének történetéből azt a pillanatot mutatja be, amikor a szent hivatal átadása előtt a haldokló találkozik az utódjául kinevezett Fekete Pápával, és utoljára szól híveihez a „testi szenvedésről”. Alakjában az író az embert állítja elénk, aki – vallásos emberhez „méltatlan módon” – átérzi a létezés tragikumát: a testhez kötöttségből adódó eredendő szennyességet és a lélek tisztaság utáni vágyának beteljesíthetetlenségét. („Palástomon a testi szenny egybemosta a liliomokat. Ezen kívül semmi sincs többé. Egyedül olykor-olykor az enyhület.”) Urbán András rendezése teljes egészében elhagyja a történetet, csak szövegrészleteket használ fel a drámából, más Pilinszky- és Heiner Müller-idézetekkel együtt. Ráadásul ezeket nem „fokozatosan mellőzi”, éppen ellenkezőleg: a koncertszerűen előadott szövegáradatokkal – amelyek akárha a tudatalattiból előtörő látomások lennének –, a vallatós szeánsz fokozatosan kerül egyre közelebb Pilinszkyhez.

Mindennek szimbolikus kiteljesedése az utolsó jelenet, amelyben Zsuzsi, akinek bűne a nyilvánossága okán semmilyen társadalmi szokásrendben nem leplezhető, fehérneműre vetkőzve négykézlábra ereszkedik, és kéri, hogy „korbácsolj meg”. Ő az egyetlen, aki átérzi bűnösségét, és ő az egyetlen, aki nem kapja meg a testi fenyítést – büntetése a lelki szenvedés. A legkegyetlenebb valóság ugyanis az, hogy a "korbács" Isten kezében van, akinek titka – a Fehér Pápa szavaival -, hogy "mindig is volt, és valamiképpen soha sem volt".

Vö. Orcsik Roland: A korbács kegyelemíze
OtO OnO: Te mibel alszol?
MGP: Négy színész

Kapcsolódó cikkeinket a POSZT 2008  gyűjtőlapon olvashatják.

A támogatás adatait és kapcsolódó cikkeinket a 7. Nemzetközi Kortárs Drámafesztivál gyűjtőlapon olvashatják.