A tizenkét éves Simon (Kacey Mottet Klein) a szokásos dolgos napnak néz elébe: gondosan átvizsgálja a gazdag turisták sporttáskáit ennivalóért, elcsen egy-két iPodot, biztonságba helyezi az ellopott síléceket, aztán lemegy a völgybe és nekikezd a seftelésnek. Van, hogy ehhez már a hegyen hozzálát: a síparadicsom idénymunkásainak is jól jön az olcsóbb síkesztyű, az UV-szűrős napszemüveg vagy a thermo mellény.
A fiú az ipari körzetben egy ütött-kopott lakótelepi lakásban a főút mentén lakik a nővérével, a huszonöt körüli Louise-zal (Léa Seydoux), a jelképes utat lentről felfelé, a szegénységből egy gazdagabb világba, a völgyből a hegyre rendszeresen megteszi a sífelvonón. Ahogy a duó életébe bepillantunk, a testvérpár közti munkamegosztás is nyilvánvalóvá válik: a családfenntartó Simon, Louise csak ritkán dolgozik, ám annál többet pasizik és bulizik, állasaiból rendszeresen kirúgják, így lényegében az öccse tartja el. Simon egyébként tehetséges fiú, jó kereskedő, mestere a „szakmájának”: mindent tud a sílécekről, tisztában van azzal, hogyan ápolja, tárolja őket, ha a vevőnek igénye van rá, akár arra is képes, hogy a vadonatúj felszerelésből használtat varázsoljon. Arról már nem is beszélve, hogy a kissrác mimikrije is kifogástalanul működik: a gazdag turisták simán elhiszik róla, hogy közéjük tartozik, lazán eltársalog – akár angolul is – bárkivel. Kortársai között pedig valóságos isten, hiszen bármit képes megszerezni bagatell áron.
 Jelenetek a filmből |
A fiú napi rutinjának bemutatása közben azonban egyértelművé válik, hogy nincs ebben az életformában semmi kalandos, irigylésre méltó. A lebukás és a megaláztatás kockázata minden megmozdulásban ott munkál, Simonnak ráadásul fogalma sincs arról, mit jelent a felhőtlen gyerekkor – nem véletlenül csapódik lazításképpen egy gazdag amerikai turistához (Gillian Anderson) és a gyerekeihez, és vesz fel újabb szerepszemélyiséget, hogy elszórakoztassa magát.
Hogy főhősünk életéből nagyon hiányzik egy anyafigura, arra nem csupán Gillian Anderson karaktere utal, aki megjelenésével rávilágít egy hiányállapotra, hanem Simon Louise-hoz fűződő viszonya is. A fiú érzelmileg teljesen összezavarodott a korán jött felnőttkortól, egy kis szeretetmorzsáért képes akár fizetni is a nővérének: kettőjük kapcsolatában az ölelésnek, a jó szónak is ára van. A völgy és a hegy közti határvonal átlépése, a két világ közötti ingázás és átjárás, az átmenetiség ott munkál szimbolikusan Simon és Louise viszonyában is: a lány a gyerek, a fiú a felnőtt, ha Louise alkalmi munkát kap, Simon azonnal visszavedlik kissráccá, de ahogy fenyegetni látszik valami kettőjük egzisztenciáját, ismét kenyérkereső férfivá lép elő.
Ursula Meier filmje egyszerre kisrealista alkotás, amely bemutatja a gazdagok és a „gazdag szegények” világát (az idénymunkások azért tudják megszedni magukat a hegyen, mert a gazdagok üdülnek, ergo még Svájcban is lehet savanyú a csokoládé), és egy felnőtté válás története. Ez utóbbi nem csupán a koravén Simont érinti, de Louise-ra is vonatkozik – egy váratlan fordulat egészen új megvilágításba helyezi a nővér és öccse kapcsolatát, és egyértelművé teszi, hogy Louise szintén súlyos szerepzavarral küszködik: nyomós oka van annak, hogy nem akar felnőni és felelősséget vállalni.
 A képek forrása: PORT.hu |
A történet egy síszezonra korlátozódik, a végjátékban már csak tenyérnyi helyeken látszik a hó, jelezvén, hogy a testvérpárnak új pénzforrás után kell néznie: vége a paradicsomi állapotoknak, kezdődik a tavasz, a biciklitolvajlások időszaka. Az idénytől idényig tartó állandó verkli ellenére ez a szezon azonban mégiscsak hozott valami változást a duó életében, amit szebben nem is fogalmazhatna meg a film utolsó jelenete, mely lényegében Simon és Louise kapcsolatának kvintesszenciája. Hogy mit tartalmaz a jelenet, természetesen nem áruljuk el – a film közepe tájékán bekövetkező érzelmi fordulat – hasonlóan ehhez – szintén nem a katartikus fajtából való, csak élesebb fénnyel világítja meg az addig látottakat.
A Nővér azoknak való, akik szeretik a gondosan szerkesztett, átgondolt metaforákkal bíró, szociálisan érzékeny, pszichológiailag is pontos, remek színészi játékokkal teljes, kicsit talán a Dardenne testvérek naturalizmusára hajazó mozikat. Egyszóval: jó film, amiért rendezője joggal vehette át a díjat.