Alfredo Barsuglia: She couldn’t believe that it had been already four months since

Alfredo Barsuglia festményei legtöbbször nem a puszta falon, hanem saját anyagon, Barsuglia-festményeken lógnak. A felületek a kiállítás idejére szobabelsőkké, egy másik életteret látni engedő, áttört falakká vagy épp titkos, intim helyekké alakulnak át, hogy kontextust nyújtsanak az értelmezéshez. A kiállítótereket előszeretettel belakó festő, habár már szerepelt hazai művészeti eseményen, most először állít ki önállóan Magyarországon. A művész képeinek ezúttal a Faur Zsófi Galéria ad otthont.

Barsuglia portfóliójában nem annyira festmények, mint inkább képekkel tarkított terek szerepelnek. Legyen szó akár a falon optikai csalódásként nyíló ajtókról vagy szobákról, akár a térben valóban felépített helyiségekről, a festmények mindig már valahol, használva, lakva jelennek meg. A változó körülmények persze mindig más képet szülnek, így ugyanaz a festmény tartózkodási helyétől függően más és más értelmet nyer. A Faur Zsófi Galériában szintén megkapták a képek a maguk új miliőjét, hol új applikációk, hol egymás társasága által.

A művész képein befejezetlenség érezhető. Fotószerű, mégis lágy realizmussal ábrázolt figurái mint egy félben hagyott kifestőkönyv alakjai hirtelen vonalakká absztrahálódnak a vásznakon. A portrék részletesen kidolgozott arcai halvány kontúrokban folytatódnak, az életképekből is csupán egy-egy elem a kidolgozott. A képek kompozícióját ez fokalizáció uralja: a részletgazdag elem erőteljesen magára vonja a figyelmet, míg a vázlatként körülötte tekergő vonalak finom, szinte homogén hátteret alkotnak.

A képek minden esetben hiátusokkal tördelt történeteket mutatnak, a kérdés az, hogy hogyan töltjük ki ezeket a réseket. Ebben segít a változó kontextus, amely itt, a Faur Zsófi Galériában (habár Barsuglia szerint a kiállított képcsoportok közt nincs szorosabb összefüggés) valahogy mindig a gyerekkor irányába mutat. A töredékes képek mintha régi emlékek fragmentumai lennének, amelyekből néhány momentumot tűélesen őrzött meg az emlékezet, mások azonban elhomályosultak, vagy csak mások elbeszélései alapján rajzolhatók újra.

Alfredo Barsuglia: Betty with child

A gyerekkor motívumát a termekben fel-felbukkanó plüssállatos képek erősítik. Hol egy címkefarkú rénszarvas árválkodik a vásznon, hol egy puha, zöld teknős pihen egy lány kezében. A figura és az őt tartó kéz kidolgozott, minden más csak körvonalként látszódik – mintha csak a gyermekkori kedvenc és kézhez simuló puhasága rémlene fel. A plüssjáték mellett egy ódivatú, szülői otthon enteriőrjét idéző nappali fragmentumai sorakoznak, ám minden csak részleteiben és meglepő síkban. Az elforgatott csillár szinte a földig lelóg, mellette az oszlop harap ki egy nagy darabot az elfektetett könyvespolcból. A lámpa alatt dobozok (bennük műalkotások), a falon a már említett plüssállatkák, kerettel képpé nemesített villanykapcsolók. A szinte semmiben repkedő tárgyak régről felderengő emlékek juxtakompozíciójába rendeződnek.

A nappali mellett álajtó lóg ki a falból, mellette hétköznapi jelenet és túlédesített kiskutya portréja kap helyet – ismét a gyerekszoba, a szülői otthon előtűnő impressziói. A képek mellett szövegeket is látunk, ám ezek sem összefüggő, egyértelmű sorok, hanem csak szövegdarabkákat böngészhetünk. Mintha a mellettünk elhaladó emberek beszélgetéséből csípnénk el foszlányokat, amelyek (talán csak a véletlenszerű együttállásnak köszönhetően) egy értelmezési egységbe olvadnak a nézett képpel.

Alfredo Barsuglia: Schaf (A képek forrása: Faur Zsófi Galéria)

A kiállításon helyet kapott egy igazán szemrevaló homokvár is. Barsuglia gyermeki kék tavacskát festett a konstrukció alá, amelyen klasszikus vizesárok, pálcikakerítés és muffinforma torony is van. Mellette videó fut: árkokkal barázdált földön tyúkok kapirgálnak. Hogy kerül a baromfi a strandra? Hogy kerül a strand a kiállítótérbe? Hol a kint, és hol a bent? Hol van vége a nagyi kertjének, és hol kezdődik a balatoni nyaralás apuékkal? Össze nem illő darabkák, mégis a sok űr és információhiány segít egy koherens képbe rendezni az impressziókat.

Barsuglia kiállításával párhuzamosan a Faur Zsófi Galéria projekttermében, a Panel Contemporary-ben Lenkes Ildikó és Rizmayer Péter installációja kapott helyet. Ugyan a két kiállítást csak a véletlen hozta össze, ám a közös logika összesimítja a munkákat. A művészeket megihlették a modern QR-kódok, amelyek nemcsak dekoratív absztrakt formák, hanem telefonnal dekódolható üzeneteket is rejtenek. Adott a lehetőség, hogy ne csupán termékinformációkat, hanem más üzeneteket is elrejtsenek a négyzetecskékbe.

A két művész klasszikus festők és egy-egy alkotásuk címét kódolta a kiállítótérben, az alkotóra jellemző anyagok segítségével.: Cézanne almacsutkákból, Arcimboldo gyümölcsökből, Van Gogh Krumplievőkje persze krumpliból, míg Goya Párkákja fonalból készült kódot kapott. Az önmagukban is esztétikus installációkra elég rászegezni egy okos mobilt, és máris előbukkan a festő neve. A hangsúly ismét a hiátusokon van, az izgalmat nem a jól látható, hanem a rejtett, kihagyott információ hordozza. Sajnos a kódok a szerzőn és műcímen túl nem tartogatnak meglepetéseket, és a hordozó anyagok sem túl meghökkentőek. Leginkább a koncepciónak örülhetünk, amely egy rácsodálkozást feltétlenül megér.

A kódfejtés viszont kellemesen asszociatív hangulatba hozza a látogatót, így könnyen lebegő fantáziával merenghet tovább Barsuglia emlékfoszlányain, amelyek kellően hiányosak ahhoz, hogy mindenki a saját emlékeire ismerjen bennük.