Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

SEM VELED, SEM NÉLKÜLED

Bernard Slade – Brestyánszki B. Rozália: (Egy)mással / Szabadkai Népszínház – Határon Túli Magyar Színházak Szemléje 2012
2012. máj. 16.
Bár a színpadi körítés szegényes, a játék elegáns, könnyed és ironikus. Így lehet és érdemes bulvárt játszani. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
Jó a kezdés. Az Amy és Michael tizenhetedik házassági évfordulójára rendezett buli után, a meghívottaktól kapott, feltornyozott ajándék-dobozok árnyékában kiderül: ők már a válóperük után vannak. A Válás Kaliforniában (Special occasions) című, tipikusan amerikai feelingű, minduntalan szentimentalizmusba csúszó társalgási darabból a szabadkaiak sodró tempójú, groteszkbe hajló, ironikus előadást csináltak. 
Az író jó egy évtizeden át követi nyomon a két szereplő életének folyását. Az eredetileg kétfelvonásos színmű sok, különböző helyszínen játszódó, a férfi és/vagy a nő sorsfordulóit bemutató epizódból áll. Egyéni és páros jelenetek követik egymást, amelyekből kitűnik: a két ember sem együtt, sem egymással nem tud létezni, de ha távol vannak egymástól, akkor is összeköti őket valami, a közös múltjuk, a viszontagságok ellenére sem múló szerelem-szeretet.
A drámaíró Michael új és új fiatal partner mellett keresi a boldogságot, otthagyja a viszonylag biztonságos megélhetést nyújtó tévés munkáját, hogy csak a színházi feladatainak szentelhesse idejét, élete még sincs rendben. Pszichoanalitikusai sem tudnak segíteni neki. A táncos-koreográfus Amy házassági és munkahelyi problémái elől az alkoholizmusba menekül, s többszöri elvonókúrája után vagy csoport-terápiás foglalkozásokon próbál erőt meríteni az absztinens léthez, vagy a volt férjének legjobb barátjával kötött házasságtól várja, hogy jobbra forduljon az élete. Közben a gyerekeik felnőnek, önálló egzisztenciát alapítanak, s a szülők a sok kudarcos életmódváltási kísérlet után talán ismét egymásra találnak.    
        
Kalmár Zsuzsa
Kalmár Zsuzsa
Az 1982-es darab (Vajda Miklós által fordított) magyarországi bemutatójára hét évvel később a Madách Kamaraszínházban került sor, s Balikó Tamás rendezésében a két szerepet Piros Ildikó és Huszti Péter alakította. Fehér Miklós gyorsan és könnyen változó díszlete természetesen a különböző helyszínek miliőjét idézte fel. 
Szabadkán nem színházszerű színházban mutatták be az (Egy)mással címmel játszott darabot, hiszen a társulatnak jelen pillanatban nincs színháza. A gyönyörű, de lepusztult és félig romba dőlt teátrumot lebontották, a helyére tervezett újnak az építkezése pedig leállt. Ki tudja, mikor fejeződik be, s ha kész lesz, az épületben helyet kap-e egyáltalán színház, s nem bevásárló központ lesz-e benne. Stúdióba került a produkció – az együttesnek innen is költöznie kell! –, s ennek megfelelően alakult a játéktér és a játékstílus. 
Szilágyi Nándor nem is díszletet, hanem teret tervezett: hátul két járás szolgál a férfi és a nő térfelének jelzésére. A kettő között áll az első jelenetben még szépen egymásra helyezett ajándékok tornya, amit az első veszekedés hevében szétdobnak, s az – ifj. Kucsera Géza hangulatos, bár a Tháliában rosszul hangosított átkötő zenéjével kísért – átállások félhomályában a színészek e dobozok átrendezésével alakítják ki a következő helyszín jelzését. Az ajándékokon kívül csupán két karosszék áll a játéktérben, közel a nézőtérhez. A jobb oldaliba veti bele magát Michael, amikor analitikusának – az első sorban megszólított valamelyik nézőnek – próbálja feltárni lelki bajait, a bal oldaliban szorong Amy, amikor a nézőknek, mint a csoportterápia résztvevőinek szóló vallomás-monológjait mondja. 
Az idő múlását egyrészt a szövegből tudjuk meg, másrészt a ruhák változásából. Ledenyák Andrea mindkét színészt remekül öltözteti. A megszámlálhatatlan ruhadarab egyáltalán nem a nyolcvanas évek Amerikáját idézi, sokkal inkább passzol a figuráknak az adott szituáció-beli lelkiállapotához, illetve a színészek alkatához, külső-belső lényegéhez.  
    
Ralbovszki Csaba. Fotók: Szilágyi Nándor. A képek forrása: Thália Színház
Ralbovszki Csaba. Fotó: Szilágyi Nándor (A képek forrása: Thália Színház)
A végső szövegváltozat – ahogy erre Szabadkán számtalan példa van – nyilván a dramaturg-átdolgozó Brestyánszki Boros Rozália, a rendező és a színészek közös munkájának eredménye. A jelenetek rövidebbek, célratörőbbek, kiélezettebbek, mint a túlbeszéltnek ható eredeti darabban, az információkból csak annyit közölnek, amennyi a helyzetek megértéséhez és lényegéhez elengedhetetlen, a mondatok pontosan illeszkednek a színészek habitusához. Mezei Zoltán rendezésének legdicséretesebb erénye, hogy megfelelő közeget teremtett két színészének színpadi létezéséhez, megteremtette az előadás elegáns könnyedségét, az érzelmes, ironikus és groteszk elemek egyensúlyát.
Ralbovszki Csaba szertelen, nyughatatlan, csapongó és hajszolt férfit játszik. Beérett a középkorú férfi-szerepkörbe. Pontosak a Michael természetes és megjátszott viselkedése közötti váltásai. Van valami bohócszerűség az alakításában, de tud gyámolításra szoruló kisfiú meg hisztérikus értelmiségi is lenni. Kalmár Zsuzsa Amyje egyneműbb figura. Következetesebb a férje elutasításában, a maga életkörülményeinek megteremtésében, még ha érzi is, tudja is, hogy döntése nem hoz ideális megoldást a bajaira. Ugyanakkor a nő érzelmi kiszolgáltatottságát is érzékelteti. Amy alkoholizmusát, annak különböző fázisát finoman, nem konvencionális eszközökkel mutatja meg. 
Az előadás vége tulajdonképpen nyitott: Amy és Michael táncol, szétrúgják maguk körül a dobozokat, összesimulnak, de van köztük valami tartózkodás. Ennyi elég is lenne. De a rendező még kimerevíti őket: állnak egymással szemközt, szól a zene. Ez a pillanat azonban sokkal gyengébb, mint a suta és több kimenetelt sejtető egymásra találás tánca.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek