Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

AZ EGYSZÍNŰSÉG SZABADSÁGA

Gál András: Free painting / Raiffeisen Galéria
2012. máj. 14.
A monokróm festészetnek immár majdnem száz éves története van. A művészettörténész ebben mélyedne el, hogy megértse azt a hagyományt, amelyet Gál András választott magának, s elhelyezze őt ebben a hagyományban. RADNÓTI SÁNDOR ÍRÁSA.

Én azonban művészetfilozófusként veszem magamnak a bátorságot, hogy föltegyem a kérdést, amely mindenkit foglalkoztat: miképpen töltheti ki egy művész életét egyetlen színből álló felületek alkotása?

 

Ehhez egy pillantást kell vetnünk a kezdetekre. Ma a monokróm festészet lehetséges, mert története és jelentős mesterei vannak. De száz évvel ezelőtt lehetetlen volt. Az ilyen kép legföljebb viccnek volt elképzelhető. Négerek harca az alagútban, fehér tehén a hóviharban, ilyenek. Az avantgardisták bátor szokásuk szerint azonban megkísértették a lehetetlent, s az eredményt vagy provokációnak lehetett fölfogni – a művészet „halálának” –, vagy pedig egy olyan radikális redukciónak, amely eljut a végpontig: a festmény semmi mást nem jelent, mint önmagát.

Gál András képe
Gál András képe

Eddig értjük. A kérdés az, hogy miképpen lehetett ezen a végponton berendezkedni. Amikor a monokróm még olyannyira lehetetlen volt, hogy csak viccként lehetett elgondolni, Kierkegaard Vagy – vagy című művében (1841) egy híres bekezdést szentelt neki. Így hangzik: „Életem eredménye semmi; egy hangulat, egyetlen szín. Eredményem nagy hasonlatosságot fog mutatni annak a művésznek a festményével, akinek meg kellett festenie a zsidók átkelését a Vörös-tengeren, s ezért az egész vásznat vörösre mázolta azt magyarázva, hogy a zsidók már átmentek, az egyiptomiak pedig a vízbe fulladtak.” Száznegyven évvel később Arthur Danto művészetfilozófiai főművét, A közhely színeváltozását ezzel a képpel kezdte. Időközben a festői monokrómia lehetségessé vált, s Danto egész kis galériát nyitott az egymástól megkülönböztethetetlen monokróm vörös képekből. Az első a Zsidók átkelése című történelmi festmény, a második pszichológiai portré és a Kierkegaard hangulata címet viseli, egy harmadik Vörös tér címen moszkvai tájkép, a negyedik geometrikus, minimalista mű, a Vörös négyzet, az ötödik metafizikus alkotás és a címe Nirvána, a hatodik csendélet és a Vörös terítő címet viseli, s végül még egy hetediket is elképzel, amely ha nem is műalkotás, de művészettörténeti jelentősége van, mert egy vörös ólommal alapozott vászon, amelyre maga Giorgione festette volna valamelyik művét, ha fiatalon el nem ragadja a halál. Ez a játékos sorozat, amelynek a tétje nagyon is komoly, arra figyelmeztet bennünket, hogy az interpretációnak milyen sarkalatos szerepe van a műalkotások befogadásakor.

Yasmina Resa Budapesten is játszott színdarabja, a Művészet Danto gondolatát követi. Majdnem egy barátság megy arra rá, hogy valaki monokróm fehér festményt vásárol. A súlyos feszültség végül úgy oldódik fel, hogy a barát a képre lemosható filctollal egy kis síelőt rajzol, majd lemossa, de most már tudja, hogy a kép ábrázol valamit: havasokat, ahol a hóesésben és a ködben a síelő ember láthatatlanná válik.

Ma Yuan: Halász egy téli tavon, 1195.
Ma Yuan: Halász egy téli tavon, 1195

A monokróm kép: interpretandum. S az értelmezés egyik iránya, ha nem is ilyen tréfásan, de a természet irányába mutat. Különösen a keleti művészetben ismerünk régtől fogva olyan végtelenül finom műveket, ahol a nagy, kitöltetlen üresség – monokrómia – egy apró csónaktól és benne egy halásztól tengerként vagy tóként értelmeződik, egy hegycsúcstól vagy egy bokortól ködként és levegőként. S vannak modern természetfestők, aki közelítenek ehhez a szélső értékhez. Elvégre nem véletlenül írta Weöres Sándor Egry Józsefről, hogy „fönn egy nagy semmi / lenn egy nagy semmi / köztük a kusza eleven semmi”.

Gál András monokrómjai azonban nem az üresség, hanem a telítettség érzetét keltik. Nem arra várnak, hogy valami apró jel vagy szabad asszociáció révén a mimézis világában találják magukat, sőt színeik – hogy úgy mondjam – természet-ellenességével egyenesen megtagadják a természettel való összefüggést. Nem kívánnak a két dimenzióban háromdimenziós illúziót kelteni, s ha ki akarnak terjeszkedni a harmadik dimenzióba, akkor minden illuzionizmustól menten a kép alapjául szolgáló panel változik viszonylag sík lap helyett kiszélesedő, megfordított csonka gúlává. A mesterségre, a nem magától értetődőre, a nem „természetesre” itt nem bemutatott képeken a szokatlan forma, a levágott téglalap hívja fel a figyelmet. Színfestészet, de a szín nem valaminek a színe, hanem maga a kép ez a szín.

Gál András képe
Gál András képe

Innen is két irányban ágazhat el az út. Az egyik valamifajta radikális aszketizmus volna, amely a kéz munkáját is – mint természetet – leplezni akarná a festék egyenletes, uniformizált felvitelének szuperprecíziójával. Gál Andrásnak nyilvánvalóan nem ez a törekvése. S ha ez igaz, akkor a monokrómia rendkívüli mértékben redukált föltételrendszerében is megnyílik az út a kifejezés és kifejezésre juttatás, az expresszió előtt. Ennek médiuma a kép textúrája, szövetszerkezete – az a fölismerés, hogy a monokróm, egyszínű kép is sokszínű, ugyanannak a színnek több árnyalatát megjelenítő, polikromatikus. Azzá teszi a faktúra, azaz a kivitelezés kézimunkája (ahol a kéz bármennyire is minimalizált gesztusai a lélek kivetülései), az elkerülhetetlenül létrejövő mikro-háromdimenzonalitások, s a festék önálló élete a felületen.

Ezzel létrejön a távolabbi nézet és a közelnézet dinamikája. Nem ugyanazt a képet látjuk, ha négy-öt méterre, vagy ha fél méterre állunk tőle. Egy bizonyos föltárulás következik be, valami el nem rejtetté válik. Az egység szétesik sokféleséggé, a kis különbségeknek, a nüanszoknak nagy jelentősége támad. Közeledünk, távolodunk, s a differencia érzelmi jellegű. Ami távolról hidegnek tűnik, az egész közelről szemügyre véve emocionális intenzitást nyer. Nem a festő érzelmei ezek, hanem annak az interakciónak az érzelmi lenyomatai, amelyek a vállalt önkorlátozás és a szín tettei révén keletkeznek.

A kiállítás 2012. július 1-ig látogatható.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek