Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KREATÍV SZÍNHÁZAT AZ ISKOLÁKBA!

Tantermi Színházi Szemle / FÜGE Produkció, MU Színház
2012. máj. 14.
A tantermi színház egyik fontos célja a művészet segítségével kreatív szemléletet vinni az iskola falai közé. A műfaj nem kiforrott, keresi hatékony formáit, de az idei szemle tanúsága szerint is komoly művészi és pedagógiai lehetőségeket rejt. SZ. DEME LÁSZLÓ ÍRÁSA.
Miért is van szükség a jó színház mellett éppen tantermi színházra? A kérdéshez kissé távolról és nagy levegővel kell közelítenünk. Általában ismert a kulturális szakemberek körében, hogy egy ország sokszínű és nyitott kulturális életének (amelynek szerves, bár nem kizárólagos része a művészet) kimutatható haszna van a GDP-ben, a gazdasági versenyképességben és a munkaerő-statisztikákban. 
A kulturális szegénységben élő társadalom nehezebben oldja meg a problémákat. A modern gazdaságban önmagában már a tőke sem ad elég erőt a sikeres versengéshez, fűszerezni kell a kreativitás erejével, amelynek katalizátora a pezsgő kultúra. Ennek fenntartásához azonban nemcsak az oktatás és a kulturális infrastruktúra fejlesztése szükséges, hanem azok a művészetben megjelenő elemek is, amelyek lappangó vagy kitapintható konfliktusokat és problémákat vetnek fel, valamint a megoldásukhoz szükséges mintákat közvetítik, illetve legalábbis a vizsgálatukhoz adnak kapaszkodókat. Erre jó a színház is, a tantermi színház pedig arra, hogy az eljövendő generációk krea(k)tivitását az oktatás keretein belül is serkentse.
Az iskola – hallani felkészült pedagógusoktól – azzal próbálkozik, hogy felkészítse a diákokat a jövőre. Tudást ad, amelyet majd használhatnak felnőttként, segítségével munkát vállalhatnak és eligazodhatnak a világban. A számtalan reform ellenére azonban ez a tudás alapjaiban még mindig lexikális ismereteket jelent: és ki tudná biztosan megjósolni, hogy a jövőben milyen adatokra és készségekre lesz szükség? Arra viszont alig van energia és oktatási forma, hogy a fiatalok rugalmasságát, kreativitását, nyitottságát képezze, melynek segítségével a diákok önálló fellépésüket fejleszthetik, hiszen abban biztosak lehetünk, hogy konfliktusok, döntési helyzetek biztosan lesznek a jövőben. Ezért fontos, hogy a fiatalok a mohácsi vész és a másodfokú egyenlet helyett az életük konkrét problémáival találkozzanak, és abban (is) próbáljanak meg kiigazodni, ne csak a tananyag útvesztőiben. Természetesen mindezek egy laikus felvetései, remélhetőleg minderre iskolai keretek közt is akad forma, lehetőség, de a tantermi színház mindenképpen hatékony segítség. 
A jó tantermi színház elsősorban nem is színház, hanem egy művészi produktumnak és egy célközönséghez igazított, és vele együtt aktívan vizsgált problémának a szimbiózisa. Legalábbis a Tantermi Színházi Projekt mostani kuratóriuma ezt a csillagállást kereste a beérkezett 137 pályázó anyagában. Idén Sárközi Angéla kaposvári tanár, Kaposi László drámapedagógus, Zsótér Sándor rendező (akit Kárpáti Péter drámaíró váltott a szemlén), valamint a jelen sorok írója válogatott a tantermi színházak létrehozására és/vagy továbbjátszására pályázó projektek közül. 
Sajnos, a rendhagyó irodalomóra avíttas formája még mindig a legnépszerűbb aktivitás a diákok felé. Felütötte fejét a megélhetési tantermi színház is: még kőszínházak sem restelltek a több százmilliós éves keret mellett bepályázni pár millára, hogy megvalósítsák tantermi projektjüket. Csakhogy sok pályázó, kőszínháztól a független csoporton át a családi vállalkozásig, olyan projekttel indult, amely maximum az alkotókat érdekelte, mondvacsinált problémákat próbált erőltetni a fiatalságra, hozzábiggyesztett és csapnivaló foglalkozással. A kedvencem az volt, amikor a fiatalok bevonását és aktivizálását úgy képzelte egy pályázó, hogy Shakespeare veretes szövegeit kiosztja és a megfelelő passzusokat a diákokkal olvastatja be a produkció folyamán. 
Voltaképpen a pályázatok mederben tartásáról talán maga a pályázat kiírója is gondoskodhatott volna, ha előzőleg definiálja az egyes kategóriákat. Még ha nem is lehet pontosan megmondani, mit jelent egy komplex drámaóra és mit a színházi előadás moderált beszélgetéssel stb., azt mindenképpen ki lehetne dolgoznia az aktuális kuratóriumnak, hogy ők mit gondolnak az egyes műfajokról, milyen irányt képzelnek el, és ennek ismeretében milyen pályázatokat várnak. Hasonlóképpen a sokszor elrugaszkodott költségigényeket is kordába lehetett volna szorítani bizonyos keretszámok meghatározásával: mennyi egy mobilizálható előadás szállítása, mennyi átlagosan egy alkotó díja a próbákon és az előadásokon stb. 
A kezdetektől való együttműködés a lebonyolító és az elbíráló kuratórium közt a jövőben azért is lenne szerencsés, mert kiküszöbölné az olyan zökkenőket, mint amelyekkel a jelenlegi döntéshozók a tavalyi tapasztalat nyomán, de nélkülük kidolgozott, viszont a döntésükhöz most felhasználandó szempontrendszernél szembesültek. A döntést „segítő” anyag szerint, ha egy pályázó bizonyos technikai-formai elvárásoknak megfelelt, előnybe kerülhetett azzal szemben, aki szakmailag magasabb színvonalú projektet nyújtott be, de nem a kívánt szervezeti háttérrel működött. Ez mindenképpen felemás helyzetet teremtett volna – még akkor is, ha a lebonyolítást végző magánmecénás szíve joga volt megszabni, hogy idén a keményen sarcolt független színházi szervezeteket kívánja előnyben részesíteni -, ezért a kuratórium a szempontrendszer figyelembe vétele mellett a szakmai szempontokat is nagyobb súllyal vette számításba.
A csaknem másfélszáz produkció szűrésénél a kuratórium elsősorban arra ügyelt, hogy a kiválasztott projektek művészileg jól kidolgozott és problémacentrikus látásmódot képviseljenek, és sokszínű skáláját mutassák fel a tantermi színház lehetőségeinek. Legyen köztük modellértékű produkció, amely példát mutathat, de legyen lehetősége az indulásra egy dinamikus lehetőségeket mutató, fiatal műhelynek is, illetve ne kapjon gátat az a potenciál sem, amely művészileg megalapozott lehetőségekkel bír, és foglalkozás is felnőhet mellé. Cél volt a műfaj tágítása, hogy a prózai színház mellett váljon láthatóvá, milyen lehetőségei lehetnek egy mozgás-táncos elemekkel vagy zenei motívumokkal stb. operáló műnek. A célzott közönség tekintetében pedig több csoport lefedése volt a cél: a hátrányos borsodi falvak fiatal lakóitól kezdve a szakmunkásképzők tanulóin át az elit budai gimnazistáig több rétegnek legyen lehetősége választani a világukhoz igazodó produkciókból. A Tantermi Színházi Szemle szélesebb közönségének végül húsz produkció mutatkozhatott be május 3. és 5. között a MU Színházban és a lágymányosi Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnáziumban a FÜGE Egyesület szervezésében, a Summa Artium Kht. segítségével és a Polgár Krisztina Emlékalap pénzügyi támogatásával.
Az átfogó merítés szándékát megfelelően szemléltették a felvonuló előadások. Volt köztük modellértékűen kidolgozott produkció, mint a Kerekasztal utópisztikus, kötöttségekre rákérdező Csontketreceink előadása, vagy az energikus és a foglalkozásban is ízig-vérig figyelmes színészekkel operáló Szputnyik Hajózási Társaság Antigoné előadása. Akadt ígéretes kezdeményezés, amelyből akár kinőhet a jövőben meghatározó tantermi színházi műhely, mint a bevándorlást és felnőtté válást bravúrosan közös platformra helyező Menj Európába! című előadás a Lakmusz Csoporttól, a pályakezdést és kivándorlást boncolgató Kő, papír, olló kevésbé sikerült, de komoly hátteret felvonultató prezentációja a Szkéné Színház menedzselésében, vagy a barátságról, egyén és közösség kapcsolatáról lendületes és életteli pillanatokat  prezentáló Benga előadás a Steps on Stage formáció bemutatójában.  
Mivel a szemlére nem csak kész előadások kaptak meghívást, ezért idén a készülőfélben lévő produkciók a pecha kuchához hasonlatos formában kaptak prezentációs lehetőséget, hogy félkész jelenetek, projektoros vetítések és retorikai eszközök segítségével győzzenek meg produkciójuk létjogosultságáról. Talán maga a forma, talán a koncepció átgondolatlansága eredményezte, hogy néhány bemutatkozás haloványabbra sikerült. A részletek kidolgozatlansága jellemezte a Rokytka Műhely prezentációját. Pedig a Mesterek leszünk színházi háttérmunkával összekapcsolt projekt egyedülálló lehetőség lenne a szakmunkásképzők diákságának megcélzására, csak éppen nem derült ki, hogy mindez milyen formában történne, és pontosan hogyan profitálnának belőle a fiatalok. Homályos maradt a színészi energiától kicsattanó, fiatal celldömölki csapat, a Soltis Lajos Színház látomása is a környezetrombolásról: Az olajkor jelen formájában hevenyészett musical benyomását keltette. Az Összpróba Alapítvány produkciójából pedig a pontos problémafelvetés hiányzott, annál is inkább fájóan, mert az Énke című előadás remek színészi háttérrel megalapozott színházzá formálódott Karinthy írásaiból, bár kissé avíttas jelhasználattal. 
Műfaji kitekintést jelentett tantermi szempontból a Juhász Kata Társulat Rossz tanuló felel című előadása a mozgás és tánc irányába, illetve a Trainingspot Társulat Hangállam című produkciója a zenés lehetőségek felé, hiszen kreatív zenehasználattal járta körbe azt a kérdést, mennyire kötik gúzsba a világ mintái egy mai fiatal zenehallgatási szokásait. Szintén új formával rukkolt elő az Utcaszínházi Alkotóközösség Hajótörés című projektjében, ahol ugyan a foglalkozás még meglehetősen kidolgozatlan, de a maszkos színházi rész megújított commedia dell’arte kanavászainak mához igazított szituációi meggyőző erővel bontották ki a lakótelepek, képzeletbeli betörők vagy az iskolában rendetlenkedő kiskamaszok élethelyzeteit. A Sorslabirintus pedig a kaland-játék-kockázat könyvek mintájára kínál választási lehetőséget a nézőknek, miközben főhőséről lassacskán kiderül, hogy cigány fiatalemberként esélye sem lesz beilleszkedni a munka világába a Manna Egyesület improvizatív elemekkel tarkított produkciójában.
A drámapedagógia irányához közelebb eső tervek is felsorakoztak. A Szabad Kurzus Alapítvány Fogd meg a kezem! című anyagában olyan előadást vázolt, amely a kamaszkori homoszexualitást járja körül minimalista színházi formában, elsősorban a színészek játékára alapozva, akik maguk vezetik utána a foglalkozást is. A Nyitott Kör Gubancok című előadásában a hétköznapok unalmát másoló színházi eszközökkel elevenítette meg egy hétköznapi család életét, amely szó szerint is egyre jobban belegubancolódik a családtagok egymásba gabalyodó sors-indáiba. Csalódást keltett a Rév Színházi Nevelési Társulat Győrből, amely a Kolhaas-sztori erkölcsi kérdéseit báb-mesejátékká és rendhagyó történelemórává igyekezett redukálni Lókolbász címen. Szerencsére ígéretes projektből sem volt hiány: komplett kidolgozott anyagot prezentált a Káva Kulturális Műhely, amely az Emlékezés drámaprojekt keretében a Trianonéhoz hasonló akut és elfojtott témaköröket készül bejárni gazdag színházi eszköztárral. A Krétakör pedig Mobil című produkciójában közösen készít színházat a fiatalokkal egy olyan iskola diákjaiként és tanáraiként, ahol mobiltelefon-felvételek borzolják a tanár-diák kapcsolatokat.
Olyan színházi megközelítések is születtek, amelyek elsősorban az előadás erejével tarthatnak igényt a fiatalok figyelmére. Csokonai Dorottyájával hódítana a Csavar Színház. Bábok, zene és temérdek színházi ötlet vonult fel a prezentáción, amelynek lendülete és határokon átívelő célja egyaránt meggyőző erővel bírt. Cseppet sem hétköznapi gondolatokkal jelentkezett a Maladype, amely a Carlos-ügyben Schiller Don Carlosának esetét tárgyaltatná újra a diákok előtt is nyilvános, nagyszabású per keretében. A Nézőművészeti Kft. Vakság című monodrámája pedig a hátrányos helyzetűekkel való kapcsolatra adhat felvetéseket, támpontokat.  
 
A tantermi színház kínálata mindenképpen figyelemre méltó, még ha a színvonal meglehetősen hullámzó is. A műfaj él, vannak még benne feltáratlan lehetőségek, de vajon ki fogja életben tartani? A Tantermi Színházi Szemle nyitónapján sor került kerekasztal beszélgetésen Polgár András közgazdász, aki idén is 25 millió saját forinttal tette lehetővé a rendezvényt, meglehetősen pesszimista volt a jövőt illetően. Miközben az elhangzott tavalyi beszámolók alapján is égető szükség lenne a folytatásra, a támogató mecénás arról számolt be, hogy semmilyen visszajelzés nem érkezett eddig az illetékes állami szervektől, hogy beszállnának a közoktatási körbe számító tantermi színházi projekt finanszírozásába, miközben a kezdeményezés ezzel a céllal indult. A szemle utolsó napjának délelőttjén azután feltűnt a hivatal is, mégpedig L. Simon László, az NKA vezetője személyében, aki nem hivatalosan már az együttműködés kidolgozásának lehetséges módozatairól is beszélt, sőt megemlítette, milyen szívesen látna egy-egy tantermi színházi produkciót gyermeke iskolájában. Persze egy év nagy idő, addig bármi megtörténhet, másrészt a tantermi színház jövője szempontjából talán nem csak az állami pénzek lehívása lehet az egyetlen lehetőség. Mindenki az államot fejné, miközben szinte szűz az az irány, amerre a felelős, talán éppen iskoláskorú gyermekekkel is rendelkező gazdasági szereplők tartózkodnak. Érdemes lenne erre is tapogatózni, hiszen ahol egy mecénás akad, akár több is felbukkanhat. Több kreativitást a pénzszerzésbe is!
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek