A Collins család

A Dark Shadowst a hatvanas évek végén kezdte el vetíteni az ABC, és majd öt évig futott sikerrel. Alig maradt el nézettségben a ma már ismertebbnek tekinthető Star Trek mögött. A gótikus regényekből, különösen a Lord Byron körül sertepertélők és Le Fanu műveiből merítő sorozatban a főhelyszín Collinswood, az óceánparti halászváros, ahol a baljós ármánynak kitett Collins család tengeti napjait. A föld alatt töltött kétszáz év után tér vissza otthonába Barnabás, a sápatag vámpír, hogy fellendítse a hanyatló családi halász-vállalkozást, és levetesse családjáról a még a Kennedy klánénál is súlyosabb átkot. A terhelt famíliában vérfarkasok ugyanúgy előfordulnak, mint lidércek, kísértetek és durcás kamaszlányok: nehéz eldönteni, kivel is nehezebb.

A sorozat alkotói nem a rémisztgetésben látták a siker titkát, sokkal inkább a szarkasztikus humorban. Abban, ami oly jól áll korunk egyik legeredetibb rendezőjének, Tim Burtonnek. Nem Burton az egyetlen, aki megosztotta a közvéleménnyel, hogy rajongója volt e kissé bizarr szériának: Tarantino is gyakran emlegeti, de Madonna és Johnny Depp, a Burton-változat Barnabása is. Tulajdonképpen a szarkasztikus stílus újraéledése, megerősödése, a manapság legdivatosabbnak mondható rendezők alkotói stílusa nem kis részben annak köszönhető, hogy a hatvanas években születettek agyában nyomot hagyott ez a cseppet sem ártalmatlan sorozat.

A film egy ötperces szpotban meséli el, még a főcím előtt, a megátkozást. A gótikus világ minden attribútuma látható itt: az öböl fölé nyúló szikla fölött meredező, öngyilkosságra csábító oromzat, a kastély, az íves üvegablakok, a katedrális-vízköpőkhöz hasonlatos szobrok, a hatalmas kandalló. A boszorkány (Eva Green) átka megfogan, a megvadult helybéliek felnyalábolják a vámpírrá lett Barnabást, és betemetik hat láb mélyre, a föld alá, élve. Barnabás azután 1972-ben tér magához, tehát épp akkor, amikor a sorozat utolsó epizódját sugározta a televízió. A XVIII. század filmbéli Amerikája legalább annyira Tim Burton tomboló képzeletének szülötte, mint a hetvenes éveké. A vietnámi háború korának világa legalább annyira nem valóságos, képregény-adaptációkból kinyesettnek tetsző, mint a gótikus kastély világa. Hippik veszik fel az Ezüst Nyíl vasúttal érkező új nevelőnőt, és viszik az indák benőtte, korhadó Collinswoodba. Mindeközben a pláza alapon dolgozó markolók kiemelik Barnabás koporsóját.

Johnny Depp

Alapvető humorforrás, hogy Barnabás benne ragadt a XVIII. században, nem csak öltözéke, de beszédmodora is a régi ízlést tükrözi. Az újkor találmányaitól vagy megrémül, vagy azokat a sátán művének hiszi: így rögvest egy felé közeledő autót is. De Tim Burton nem lenne Tim Burton, ha e humorforrásból csak a szokványos, avítt poénok csörgedeznének. A Mefisztónak tulajdonított nagy M betű már rögtön a film elején feltűnik, mint útszéli McDonald’s reklám. Barnabás nem győzi hányni a kereszteket.

Hősünk persze ismét összeütközésbe kerül a halhatatlan boszorkánnyal – Eva Green alakítása elég sekélyes, nyelv- és nyaknyújtogatásra korlátozódik -, vad szerelemi táncuk, melynek során szétrombolnak egy tárgyalót, az a pont, ahol a film kezd leülni. Addig ugyanis, amíg csak a karakterek bemutatása, a hangulatteremtés zajlik, az Éjsötét árnyék pazar szatíra. Pellengérre állítja a kispolgáriságot, a kapzsiságot, és ugyanúgy ambivalens érzésekkel viseltetik a modern kor nagy találmányai iránt, mint a burleszk.

A vér nem válik vízzé, üvölti Barnabás, mikor látja, hogy a Collinsok közül hányan állnak a sarkukra, amikor a család fennmaradása a tét. Johnny Depp nem egy szerepében elviselhetetlenül pojáca, az utóbbi időben pedig akkor volt csak tűrhető, ha arcát vastag smink fedte. Barnabás csak akkor és csak úgy lehet vicces, ha alakítója a figurát komolyan veszi. Ha a nyársat nyelt főnemest adja. A vaskos fehér máz segít Deppen. Nem vitatható azonban, hogy nem minden Burton-filmnek tesz jót, hogy a rendező legnagyobb lieblingje Depp. Legalább tucatnyi színészt lehetne mondani, aki máz nélkül is hitelesebb lenne nála. Aki – egyáltalán nem meglepetésre – igazán jó, és igazán érzi a figuráját, az Michelle Pfeiffer, a Collins-ház úrnőjének szerepében. Egy semmin meg nem lepődő, karakán úrinő.

Tim Burton akkor van igazán elemében, amikor a kispolgári csökevényeket (ide érthetjük a hippiket is), vagy a hetvenes éveket kell ostorozni. A kor rekvizitumait – mint a VW kisbusz, a hosszú haj, barkó, progresszív rockzene – zseniálisan használja, atmoszférateremtésben pártalan nagymester. De a történet és a történetben elvesző humor most sajna kisebb tálentumot mutat. A film a középpont után olyan, mintha egy középszerű Tim Burton-epigonnak adták volna át a rendezés jogát.

Vö. Bujdosó Bori: Johnny Depp szájában megalvad a vér 
– ts -: A bosszó ideje