Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

SZÍNHÁZ, VÁROS, EMBER

Török Tamara: Goldoni és Velence
2012. ápr. 23.
Elegáns és egyszerű a cím, és még játékosság is van benne. Azon tűnődöm, vajon Velencét tekintsem megszemélyesítettnek, vagy Goldoni szerepel itt úgy, mint egy hosszú lejáratú és bonyolult kulturális jelenség. SEBESTYÉN RITA KRITIKÁJA.
A választás további erénye, hogy a könyv bizonyos szempontból mindkét állítást alátámasztja. Egyfelől Velence mint egy megzabolázhatatlan, csélcsap szerető kavarog elő Goldoni pályájának és darabjainak hol hátteréből, hol legmélyéről, másfelől pedig a Goldoni-korpusz végigsöpör a város legnagyobb színházain, hogy teret nyerjen a nagy reformnak. 
Török Tamara nem ígér tehát monográfiát sem egyik, sem másik főszereplőjéről. Tanulmánykötete enciklopédikus gazdagságban pompázik, több műfaj, tudományág metszéspontján mozog jó érzékkel, ráadásul igen pontos szerkezetbe sikerül mindezt foglalnia. Hozzávetőleg ötven oldalt szán a kontextus bemutatására, körülbelül száz oldalon Goldoninak a város három nagy színházánál végzett tevékenységét taglalja, majd terjedelmes függelék következik, amely a csaknem kétszáz darabot kitevő írói korpusznak körülbelül a felét felsorakoztatja. De ne lapozzunk rögtön a függelékre lusta olvasó – és recenzens – módjára, mert a könnyű kis szüzsék az előzőleg olvasható nagyszabású tanulmány révén öltenek majd testet, kapnak ízt és színházi minőséget, életet. 
A könyv legsikerültebb részei nyíltan vállalják a fentebbi műfaji sokféleséget. Friss hatást kelt az a szabadság, amellyel a szerző merészeli el nem kötelezni magát valamely tudományág olvasási-értelmezési szabályai mellett, hogy ennek megfelelve végigvezessen kiszemelt objektumán. Van persze veszélye is ennek: nehéz az anyagban rendet vágni, tematizálni. Valószínűleg ezért is a sok kis, alig pár oldalas alfejezet a három nagy részen belül (a két elsőt: a Velencéről és a Goldoni előtti velencei színházról szóló fejezeteket egyazon kontextus-elhelyezés résznek tekintem). A szinte tízévente változó közeg leírása pontos, gyors sodrású mondatokban sorakoztatja azt a barokkos és ellentmondásos hátteret, amely elé hamarosan Goldoni lép majd. Egész Velence maszkot ölt ebben a sűrű szövetű és hangulatos leírásban. A városban melodrámát és commedia dell’arte-t játszó színházak főként szervezeti leírása következik, és a Goldoni előtti reformkísérletek – mindez egészen az 57. oldalig, funkcionálisan, de kissé szárazon elodázza Goldoni színre lépését.
Maga a százoldalas – nevezzük így, némileg restriktíven – főszöveg Goldoni grandiózus színházi kalandjának leírása, amely a három nagy velencei komédiaszínházban értelemszerűen korszakokra bontja a drámákat, vagy inkább drámafolyamot, és közben a színházat és a szerző perspektívájának és szövegeinek alakulását a darabok–színészek–impresszáriók–nézők sokszögében láttatja. Ebben is különösképp kiemelkedő a Dramaturgiai újítások, a színházi nyelv és a színészi játék reformja fejezet, Goldoni első nagy korszakáról, a San Samuele színházban eltöltött évekről: tulajdonképpen a szerzői színház megszületéséről szól, a commedia dell’arte alaptörténeteit megtartó, de a helyzeteket, szereplőket pszichológiai elemekkel dúsító, jellemkomédia felé induló pályaszakaszról. A színészekkel való munka, a maszk részleges, esetenként végleges elvetése, és az ezzel járó, gyökereiben változó színészi játék és jelenlét végigkíséri a pályakép fejezeteit mindhárom színháznál – a fentebbin kívül a Sant’Angelóban és a San Lucában –, miközben érzékelhető a színészi pálya összetettsége is egy hierarchikus, merev és mégis sok helyütt esetleges rendszerben, amelyet a szerzőnek minden porcikájában meg kellett reformálnia. 
A hatalmas írói munkásságnak mintegy morfológiáját kapjuk részletenként, színházi korszakokra bontva, amelyben stílusjegyek, a szereplők kezelése, helyzetkomikumok, tréfák mechanizmusa szerint kereshető vissza egy-egy szöveg. A tanulmány hozzávetőleges közepén valóságos csúcspont A Színház és a Világ alfejezet, amely Goldoni – ma már inkább viszonylagosnak nevezhető – realizmusát a drámái kiadásához írt előszóból felhozott "könyv-metaforájával" írja le, miszerint a Világ könyvéből szerzi témáit, szereplőinek színeit, míg a Színház könyve abban segít, hogy a megfigyelteket művein keresztül artikulálja. A kor két másik ünnepelt szerzőjével: Chiarival és Gozzival való versengése is dramaturgiai és színházi kérdések mentén zajlik. Illetve ez utóbbival, az arisztokratikus, a commedia dell’artét a mese felé, vagyis a Goldoniéval éppen ellenkező irányba megreformáló szerzővel már társadalmi-művészetelméleti kérdésekről is szó van. Ebből a csörtéből Goldoni, művészetének csúcspontján egyszer csak kiszáll. Párizsi évek és magányos halál: Velence és Goldoni örök szakítása a vég.
Majd a már említett tartalomgyűjtemény következik. És valóban, és újra: csakis a tanulmány olvasása vagy legalább részleges megismerése után érdemes őket lapozgatni. Ha már idáig jutottunk, akkor lehet továbbgondolni, esetleg majd lefordítani őket, hiszen most tételesen szembesülünk vele, milyen keveset ismertünk eddig az életműből. Finom kis sugallat, egyszerűen a felsorakoztatásból.
Szigorú mércével olvastam Török Tamara könyvét, és ebben is áttestálom a felelősséget a szerzőre: ő maga, e tárgyban nyilvánvalóan nagy tudása és több helyen még a tényszerűséget is olvasmánnyá emelő értekezési stílusa hatalmazott fel rá. Akár kutató, akár színházi gyakorlati szakember vagy diák, akár érdeklődő olvasó számára elérhető ez a kötet. Érthető, megérthető, élvezhető. Oda-vissza lapozható, egy-egy korszakra, drámára nézve visszakereshető. A kor és a korabeli színház leírása, Goldoni gazdag munkásságának ismertetése szempontjából magyar nyelven bizonyosan egyedülálló. (Nem összevetésként, csak tényként jelzem, hogy nagyobb átmérőt vesz föl, mint Nyerges László Goldoni velencei komédiaszínháza című, a maga vállalásában szintén nagyszerű kötete.) Egy ilyen feladat eleve komoly terhet ró a szerzőre. Aki, remélem, következőleg már szabadabban vállal több szubjektivitást, véleményt, levegősséget – ilyen arzenállal rendelkező kutatónak ez már bőven kijár.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek